Az eredetileg tavaly őszre ígért játék új előzetest kapott, ami elsőre elég meggyőző. A Doom története 1993-tól íródik (2005-ben mozifilmet is készítettek belőle), az Eternal eddig megfelelőnek tűnik ahhoz, hogy egy nagy sikerű széria méltó folytatása legyen.

Azt már biztosan tudjuk, hogy idén tavasszal kerül a boltokba a játék, méghozzá március 20-án. A késlekedésre a fejlesztők ezzel a magyarázattal álltak elő: “Szükség van erre a plusz időre ahhoz, hogy a Doom Eternal minden téren megfeleljen a játékosok elvárásainak.”

Az előzetes magába a játékmenetbe kevés betekintést enged, inkább csak kedvcsináló, viszont mindenki megnyugodhat, vér, brutalitás és természetesen halott démonok jócskán lesznek, de a sokak által várt új fegyver, a rúnakard működése is jól látható. Lehet számolni a napokat, még 65 nap van hátra a Doom Eternal megjelenéséig.

Ezeket tudjuk még a játékról:

1, Az Invasion mód nem lesz benne a játékban megjelenéskor, hanem később, ingyenes frissítésként kerül majd bele. Az Invasion játékmódban más játékosok világába léphetünk be egy démont irányítva.

2, A Nintendo Switch változat valamivel később jelenik csak meg, ennek időpontja még nem ismert

3, Előrendelői bónuszként minden platformra (tehát PC-re, PlayStation 4-re, Xbox One-ra és Nintendo Switch-re is) megjelenik 2020. március 20-án a Doom 64.

Videojáték-mustra a 2019-es évből

Kiemelt kép: shacknews.com