Shosanna koporsóban – Oxigén (2021) – kritika

0
Shosanna koporsóban – Oxigén (2021) – kritika

Az Oxigén a Netflix egyik legnépszerűbb idei premiere, ám sajnos csak a felszín ennyire megkapó. 

Mélanie Laurent sokakban a Becstelen Brigantik Shosannájaként rögzült, az átlag néző aligha asszociál a színésznőről más alakításra. A Netflixen nemrég debütált Oxigén kitüntetett szerepbe helyezte Shosanna megtestesítőjét, a horror műfajban sokak által nagyra tartott Alexandre Aja Tarantinóéhoz hasonló maximalizmussal nyúlt a színésznő képességeihez. Mélanie Laurent tehetségét ismét kiaknázták, ezúttal egy megfeszített, klausztrofób sci-fi thriller keretei között.

Ahogy Laurent karaktere a film elején magához tér, úgy kerül a néző is egy koporsószerű zárt térbe, fogódzkodó nélkül, bizonytalanul. Így a történet felütése egyből megidézi az élve eltemetésről szóló filmeket (kézenfekvő példa a 2010-es Élve eltemetve, Ryan Reynolds főszereplésével, vagy a Kill Bill 2 idevágó szekvenciája), illetve a kevés- vagy egyszereplős, egy adott feszült helyzethez kötött filmek hagyományát.

Már az első néhány képsor sejteti, hogy itt többről van szó szimpla koporsónál; a vörös neonfények és a futurisztikus látványvilág hamar elülteti a nézőben annak gondolatát, hogy a zárt helyzetek jól ismert izgalmán túl egy egészen sajátos történet fog kibontakozni előttünk.

Az Oxigén nem könnyíti meg az utat

Válaszokhoz pedig a főszereplővel együtt jutunk, a néző nincs „előnyben” az elsőre – saját maga számára is – ismeretlen ébredőhöz képest, aki emlékezetének teljes hiányában próbál rájönni, ki is ő valójában. Erre segítségéül lesz a kapszulába beépített „Mesterséges Intelligencia Léttámogató Operátor”, vagyis Milo, mély orgánumú, tárgyilagos rendszerjelentésekkel, előre beprogramozott válaszokkal megadva főszereplőnk egyetlen társaságát. Laurent karakterének a megfelelő kérdéseket kell feltennie Milónak, ahhoz is, hogy saját nevét megtudja: Elizabeth Hansen, a kriogén kapszula feltalálója szorult vívmányának falai közé.

A kapszula szabadulószobájában Milo válaszai, Liz visszatérő emlékei és a külvilággal felvett kapcsolat lesz a kulcs. Liz és a néző együtt spekulálnak, feszülten várjuk és meglepetten fogadjuk az új információt. Az Oxigén nem vet ki magából; onnantól, hogy belehelyezett a kapszulába, nem nyugszunk, amíg választ nem kapunk. Ehhez kellett egy olyan forgatókönyv, ami képes precízen felvázolni a megoldókulcshoz vezető utat, logikus, de nem feltétlen könnyen kiszámítható algoritmussal; A-ból következik B, B-ből C, majd a megcsavart végkifejlet a másfél órás utazás végén.

A zárt tér pedig nem válhatott egysíkúvá; a monodráma jelleget megtörik a telefonhívások, fontos- vagy kevésbé fontos, testetlen karakterek, a kamerakezelés változatosan jeleníti meg a kapszula belső terét, Liz visszatérő emlékei álomszerű flashbackek formájában szakítanak ki a falak közül.

Oxigén
A kép forrása: TMDb.com

A történet, és annak konklúziója a sci-fihez hűen emel be társadalmunkra reflektáló, lehetséges jövőképeket, a film nézése közben viszont nem érezzük, hogy a műfaji elemek a sci-fi irányába próbálnák korlátozni a cselekményt. Az se biztos, hogy elhagyjuk-e a kapszulát, és milyen irányba terelődhet azután a történet, már a felütéstől könnyen asszociálhatunk például a bosszúfilmek világára. Vagyis az Oxigén történetének központjában nem egy meghatározott műfaj kiszolgálása, hanem a nézőben keltett bizonytalanság áll. Olyanok is végigizgulhatják, akik világ életükben utálták a science fictiont.

A hasonlóan zárt helyzetben játszódó filmek halmazában az Oxigén méltán lehet emlékezetes alkotás, de az ilyen típusú filmek könnyen megúszhatják, hogy bizonyos aspektusaikban bizonyítaniuk kelljen. Elég visszaemlékeznünk a feszült figyelemmel végikísért percekre és a váratlan csattanóra ahhoz, hogy magasztaljuk a filmet. Fontos azonban megjegyeznem, hogy a feszültség fenntartásán és Mélanie Laurent alakításán kívül aligha találni átütőt az Oxigénben.

A történet egyedi, és mindenképp jót tesz a Netflix felhozatalának, de formailag jól bevált sémákra építkezik, a tömegízlés kiszolgálására és felületes hatáskeltésre törekszik, emiatt helyenként iparosmunkának éreztem. Mindezt azonban jól egyensúlyozza az igényesen megírt, figyelemfelkeltő történet, így bárkinek bátran ajánlom a filmet.

Kiemelt kép: TMDB. com

Nincs megjeleníthető cikk