Egy anya az ablakban, ugrásra készen – Lara (2019) filmkritika

0
Egy anya az ablakban, ugrásra készen – Lara (2019) filmkritika

„Ha megpróbálod, veszíthetsz. Ha meg sem próbálod, veszítettél” – tartja a mondás, amelyet talán mindannyian hallottunk vagy használtunk már, s amelyben, valljuk be, van igazság. De mit jelenthet az: „veszítettél”? Nos, erre a kérdésre ad egy egyenes választ Jan Ole Gerster a Lara (2019) című filmmel, amely valósághű, árnyalt portré egy anyáról, aki a hatvanadik születésnapjának reggelén az ablakhoz tol egy széket, és felkészül az ugrásra.

Szerző: Tóth-Bertók Eszter

Főszereplőnk Lara Jenkins, akit az imént említett helyzetben, az öngyilkosságra készülve pillantunk meg először. Már a széken áll s a mélybe veti a tekintetét, amikor rendőrök zörgetnek az ajtaján, és arra kérik: fáradjon le velük az alsó szomszédhoz tanúskodni; az úr fia már megint valami galibába keveredett. Lara fia egyidős vele, azonban egészen más. Tehetséges zongorista, s épp az este adja élete első nagykoncertjét.

Larának tehát minden oka megvan az ünneplésre, ám cseppet sem tűnik elégedettnek, büszkének vagy boldognak. És semmi jele annak sem, hogy bárki szívesen látná az esti koncerten, vagy bármikor az életben. De miért?merül fel bennünk a kérdés, majd gondolkodás nélkül e szúrós szemű nő nyomába eredünk, azt remélve, hogy megismerhetjük és megérthetjük őt, s abban bízva, hogy a nap vége nem az ablakban éri majd.

Képtalálatok a következőre: lara 2019

Igen, mindössze ezt az egyetlen napot „töltjük együtt” Larával, mégis, már szinte félórányi játékidő után azt érezzük, közelebb kerültünk hozzá, mint élete bármely kulcsszereplője. A legtöbben úgy szólítják: Frau Jenkins, nekünk viszont csak Lara – milyen csodálatos fogás, hogy a rendező már a címmel közvetlen kapcsolatot teremt a főhőse és a nézője között! De ha már itt tartunk: a főhős kifejezést meglehetősen nehéz használni a jelen esetben, Lara ugyanis sokkal inkább antihősnek tűnik. Távolságtartó, hideg, kemény és kegyetlen. Talán nem olyan szélsőségesen negatív karakter, mint A zongoratanárnő (La pianiste, 2001) szadomazochista Erikája, de egyáltalán nem áll távol tőle…

Ennek következtében kezdetben igazán nehéz követnünk, figyelnünk őt, s még nehezebb nem egyetértenünk és együttéreznünk azokkal, akik tartanak tőle és ösztönösen tartják a három lépés távolságot. Szép lassan azonban meglátjuk, hogy Lara nem szörnyeteg, hanem egy összetört s némiképp elveszett ember, aki egész életét és lényét annak szentelte, hogy a fiából igazi művészt faragjon – ha már belőle nem lett az –, s közben teljesen elfelejtette, ő kicsoda.

A kegyetlenség, az érzéketlenség, a ridegség leple alatt melegség, ambíció, valamint megbánás és egy igazán soha el nem engedett álom bújik meg, Lara tehát egy rendkívül ellentmondásos és komplex karakter. Bár talán a legpontosabb azt mondani róla: valódi. Jan Ole Gerster realisztikus és mélyen emberi portrét rajzolt, amelybe Corinna Harfouch olyan intenzitással lehel életet, hogy egy pillanat alatt elfelejtünk A bukás (Der Untergang, 2004) Magda Goebbelseként gondolni rá. Játéka mesteri, erőteljes, sőt már-már élet-halál harc, tekintve, hogy Lara valóban azért harcol, a maga szenvtelen módján, hogy megtalálja azt a kapaszkodót, amely még életben tudja tartani.

Képtalálatok a következőre: lara 2019 karlovy vary

Kétség sem fér hozzá: a film Corinna Harfouch jutalomjátéka – amit a 2019-es Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon a legjobb női alakítás díjával jutalmaztak is –, ám nem szabad elfeledkeznünk Tom Schillingről sem, hiszen egész egyszerűen brillírozik Lara bizonytalan, szorongó, mégis igyekvő fiának szerepében. Kicsit olyan, mintha átlépett volna ide Jan Ole Gerster előző, Oh Boy (2012) című alkotásából, amely nem mellesleg épp olyan mély lélektani dráma, s épp olyan erős és életszerű karakter-tanulmány, mint a Lara. A két filmet mindezek mellett pedig még egy fontos szereplő is összeköti: Berlin.

A nagyváros szépsége, finom, olykor hideg eleganciája Frank Griebe szimbolikus beállításain, jelentésteli kompozícióin és nyugodt kameráján szűrődik át, s remekül illik Arash Safaian érzelmeket feltáró és irányító, illetve a feszültséget folyamatosan fenntartó partitúrájához.

Visszafogott és erőteljes, rideg és melegszívű, kísérteties és gyönyörű – mindezt el lehet, és el is kell mondani a Laráról. E film egyszerre taszítja és vonzza a befogadóját, s bátran, hol távolságtartástóan, hol nagy érzelmi amplitúdókkal beszél arról, mi történhet velünk, ha nem tesszük fel magunknak újra és újra a kérdést: ki vagyok, s mit akarok én?

A Lara, amely 2019-ben elnyerte a zsűri különdíját a Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon, az HBO GO-n látható.

Képek: MAFAB

Nincs megjeleníthető cikk