Fahrenheit 451 az HBO-n – Filmkritika

Fűtő Zsófi 2018. jún. 3. 0 0

„Fahrenheit 451 fok az a hőmérséklet, amelynél a könyvnyomó papír tüzet fog és elég…” Az  HBO Ray Bradbury 1953-ban kiadott disztópikus sci-fi regényét gondolta újra és adaptálta Ramin Bahrani rendezővel, főszereplőnek pedig – talán a biztonság kedvéért – egy közönségkedvencet, Michael B. Jordant választotta. A könyv sikerét, aktualitását és a szereplők castingját elnézve igazi siker lehetett volna ez a film, de sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Az eredeti történet szerint főszereplőnk Guy Montag, aki a jövő alternatív Amerikájában éli mindennapjait feleségével, miközben tűzőrként dolgozik. Nekik pedig fő feladatuk a könyvek égetése. Az emberek boldogságát a televízió, a képregények és gondolkodás nélküli lét biztosítja, hiszen így fenntartható a társadalmon belüli egyenlőség. Egy nap azonban egy új ismerős megismerése és egy félresikerült akció után Guy a könyvekben keresi a választ a látszólag normális és tökéletes élete boldogtalanságára. Ezen tettével viszont az élete is veszélybe kerül.

A Fahrenheit 451, bár nem napjainkban íródott, de meglepően helytáll és bemutatja jelen korunk társadalmát. Ray Bradburyre nagy hatással volt a 40-es évektől kialakulóban lévő televíziós kultúra, aminek általa látott negatív következményét írta le. Másik fontos történelmi ráhatás volt az amerikai macchartyzmus időszaka, ami Joseph Raymond McCarthy szenátor nevéhez kötődik, aki a kommunistagyanús műveket elpusztíttatta, akárcsak a történetben szereplő tűzőrök.

Továbbiakban a cikk spoilert tartalmaz.

Személy szerint nagy várakozással kísértem a filmet, hiszen a történetet már ismertem és szerettem, ahogy Michael B. Jordan munkásságát is, így nem tartottam fent a hiba lehetőségét – talán ebből következett a mérhetetlen csalódottság, ami a film megnézése után eluralkodott rajtam.

Az 1966-os François Truffaut által rendezett film (fsz. Oskar Werner, Julie Christie, Cyril Cusack) is hordozott magában hibákat, de alapjában megtartotta a történet értékét és a főbb cselekményláncot. Bahrani ennek ellenére mintha a könyv fülszövege alapján írta volna meg a forgatókönyvet. Kiragadott momentumokat, időrendbe rakta, majd tetszés szerint kitöltötte a hiányzó részeket általa kigondolt történetszálakkal, ezzel igazából teljesen megváltoztatva Ray Bradbury regényét.

Ahhoz, hogy ez megfogható legyen, úgy mutatom be az új film hibáit, hogy összevetem az előző adaptációval és az eredeti művel.

A legújabb feldolgozás egyik legnagyobb vesztese Linda Montag karaktere lett. Ray Bradbury történetében és az 1966-os adaptációban egyaránt szerepel Linda, Guy felesége, aki tökéletesen bemutatja ennek az abszurd világnak az átlag lakóit. Nem gondolkozik, a házban elhelyezett oldalfalú televízión éli napjának minden percét a „család” figyelésével, miközben rendszeresen túladagolja magát altatóval, amit gépekkel mosnak ki a gyomrából – amire azonban egyáltalán nem emlékszik. Ami pedig a legfontosabb, ő jelenti fel Montagot a tűzőrségen és árulja el titkát, hogy olvas és könyveket tart otthon, ami végül a tűzőr menekülésének kiváltó oka lesz. Bahrani azonban ezt a központi szálat teljesen kihagyva megváltoztatta nemcsak a történetet, de Montag karakterét is. Az a fajta karakterfejlődés és törés, ami lejátszódik Guy-ban azáltal, hogy a felesége nem érti meg, és ő sem érti meg a feleségét, teljesen elveszett. Helyette egy egyedülálló embert kapunk, akinek nincsenek fontos és közvetlen kapcsolatai a munkahelyén kívül.

A karakter, aki bár névben azonos, de az eredetitől eltérően mindkét filmben máshogy jelenik meg, az Clarisse. Az eredetileg tizenhat éves Clarisse említi meg először Montagnak, hogy régen más volt a világ rendje, és hogy a tűzőrök régen oltották és nem szították a tüzet, hogy az emberi kapcsolatok, a gondolatok, a gondolkodás és a beszélgetés teljesen normális és boldogságot hordozó cselekedet, ahogy a könyvek sem ellenségek. Az 1966-os változatban Julie Christie eleveníti meg Linda Montag mellett Clarisset is, de már a húszas éveiben járó különc tanárnőként ismerhetjük meg. Ezen változatokban Clarisse egyaránt egyik napról a másikra tűnik el a családjával együtt, de a film végén újra találkozik Montaggal, mikor elmenekül egy helyre, ahol könyvek ugyan nincsenek, de emberek igen, akik egy-egy művet testesítenek meg. Az újításban azonban Sofia Boutella (Atomszőke, Kingsman – A titkos szolgálat) Clarisseként egy lázadó spiclit alakít, akit – pont Linda hiánya miatt – egy felesleges románc köt össze Montaggal.

Forrás: www.hetediksor.hu

Guyon kívül még egy fontos tűzőrt ismerünk meg, Beatty parancsnokot. Talán ő az egyetlen, aki mind az eredeti, mind a feldolgozások folyamán ugyanazt képviseli, és akit mindkét adaptáció ugyanazon vezető, ambiciózus tulajdonságokkal ruházott fel. Látjuk rajta az intelligenciát és a tudást, az olvasottságot, de az elvakultságát is, hogy nem hisz másban, csak a rendszer stabilitásában és igazában.

A 2018-as Bahrani adaptációval kapcsolatban fontos elmondanom: nem hiszem, hogy Ramin rosszat akart a történet újragondolásával. A huszonegyedik század problémáira és emberére szerette volna fektetni a hangsúlyt, de ennek eredményeként csak káoszt láthatunk a képernyőn és nem azért, amiért kellene. Ramin a televízió helyett a közösségi médiát és a Sirihez vagy Alexahoz hasonló elektronikus asszisztenseket emelte ki, mint főbb veszélyforrást.

A 21. század Amerikájában a városok üveg felhőkarcolói mind kivetítők, ahol az emberek élőben nézhetik a tűzőrök akcióit és a Facebookon ismert reakciójelekkel reagálhatnak az eseményekre. Itt a bárokban nem beszélgetnek, hanem VR szemüvegekkel merülnek el egy másik világban. A házakban hivatalosan nincsenek kamerák, de Yuxie, a személyi asszisztens mindenkivel ott van és mindenkit figyel – akinél pedig Yuxie sincs, azt egyszerű „vadembernek” tartják. Könyveket itt sem olvasnak, de emojikkal pár sorban leírva itt is megtalálják a történeteket, amiket a Minisztérium enged. Emellett Bahrani egy teljesen új szálat, az Angolnákat is beépíti a történetbe. Ők egy olyan illegális szervezet, akik könyveket próbálnak megmenteni úgy, hogy elektronikusan mentik le őket különböző szerverekre – akiket viszont elkapnak, azoknak vagy elveszik a személyazonosságát az ujjlenyomataik elégetésével, vagy őket magukat égetik el. Montag mindeközben a Kilenc legnépszerűbb tűzőre, de elkezd kételkedni abban, jól cselekszik-e, mivel abbahagyja az emlékeit gátló cseppek szedését és eszébe jut az édesapja, aki bár tűzőr volt, de titokban szintén könyveket tartott otthon. A szálak innentől már csak kavarodnak, mígnem az eredeti történetet ismerve egy meglepő, de értelmetlen befejezést nem kapunk.

Forrás: www.slashfilm.com

Összességében nem tartom jó adaptációnak Ramin Bahrani filmjét. A színészeken látszik a próbálkozás, a képi megjelenítés és az operatőri munka gyönyörű, de ez nem elegendő egy ilyen kultikus könyv újragondolásánál. Ha valaki olyan nézi meg ezt a filmet, aki nem ismeri, és semmit nem tud az eredeti történetről, az találhat benne valami maradandót. Aki azonban az eredeti történetre és egy jó feldolgozásra kíváncsi, annak nagy élményt nyújthat az 1966-os François Truffaut-változat. Ebből is látszik, hogy van, amiből nem kell az aktuálisra és az újra  törekedni.

 

Kiemelt kép: www.engadget.com

 

Tags: Fahrenheit 451, film, filmkritika, Michael B. Jordan, Ramin Bahrani, Ray Bradbury Categories: FILM
Related Posts