Egy évvel Thanos csettintése után újra beültünk a moziba, hogy lássuk, milyen utóhatással járt a globális katasztrófa. Az MCU legújabb darabja megváltoztatott mindent, amit eddig az univerzumról hittünk. Olvasd el spoilermentes kritikánkat!
Nem köntörfalazok, a Végjáték az egyik legjobb képregényfilm, amihez eddig szerencsém volt. Több tekintetben is tökéletesnek nevezhetjük, és összhangjában maguk a részletek nemcsak hogy megállják a helyüket, de gyönyörködtetnek és szórakoztatnak is.
A történet a csettintés utáni pillanatokban veszi fel újra a fonalat, tehát a Végtelen háború közvetlen folytatásának tekinthetjük. A megmaradt Bosszúállók azon fáradoznak, hogy megbosszulják és visszacsinálják az Őrült Titán munkáját. A film cselekmény szerint két részre bontható, az első kettő és az utolsó egy óra jelenetei alkotnak egy nagy koherens egészet. Sorsdöntő cselekményekre számítottunk, a játékidő pedig dugig van ezekkel. A három óra rengeteg lehetőséget nyújtott, amit az alkotók maximálisan ki is használtak, nincs olyan momentum, ami gyengébb lenne a többinél. Már elidőzhetünk szinte az összes karakteren, akik eddig csak a háttérben asszisztáltak, most nagyobb szerephez jutottak (pl. Clint Barton vagy Nebula). Szívvel és méltósággal bántak minden szereplővel. Az előzetesek alapján sokan gondolhatták úgy, hogy a Russo tesók minden töltényüket ellőtték, de megnyugtatok mindenkit, a Végjáték rengeteg meglepetést tartogat. A közlemény, amely szerint az előzetesben látható jelenetek a film első 20-30 percéből származnak, kamunak bizonyult, hisz a film végi jeleneteket is viszontláthatjuk. Ahogy a Végtelen háborúnál, úgy itt is pár helyen megváltoztatták a kedvcsináló képkockáit.
Az MCU szerves része a humor és a dráma. Már a Civil Warban is megfigyelhettük, hogy egyre jobban képesek kihangsúlyozni ezeket az aspektusokat, ennyi film után pedig sikerült szinte tökélyre fejleszteni. Ez a film is tömve van humoros és abszurd jelenetekkel és persze beszólásokkal. Ennek ellenére nem tolják túl a kreténkedést, ügyesen lavíroznak a nevettetés és a drámázás között. A humor fő forrásának ezúttal a vihar istenét pécézték ki, akinek újbóli felbukkanása is külön misét érdemelne.
A látványvilágtól ezúttal szintén leesett az állunk. A szuperhősök eljátszásához pedig továbbra sem szükséges Oscar-esélyes színészi talentum, egészében véve a szereplőgárdára nem lehet semmi panaszunk. A sorból a Clint Bartont alakító Jeremy Renner emelkedik ki, akin jóval több időt tölt a kamera, mint eddig bármikor.
A Végtelen háborúhoz hasonlóan a film vége most is egy monumentális csatát tartogat, amely az egész MCU legepikusabb jelenetével veszi kezdetét. A Russo testvérek ezúttal nemcsak megütötték előző mesterművük szintjét, de sikerült túlszárnyalni is azt, és elhozták a legszebb pillanatokat nekünk.
Az egész film egy érzelmi hullámvasút, ahol egyik pillanatban még nevetünk, a másikban elérzékenyülünk. A Marvel univerzum ezen fázisának lezárása olyan film, amit minden rajongónak látni kell, ám a frissen becsatlakozás nem ajánlott. Akinek már van megfelelő tudása az MCU-ban, annak ezt a filmet meg kell nézni, aki pedig még nem mélyült eléggé bele a korábbi részekbe, jobb, ha most elkezdi, hiszen ehhez hasonló alkotásra nemigen számíthatunk a közeljövőben.
Kiemelt kép: bgr.com
