A most kezdődő cikksorozatunkban nyolc film segítségével, négy cikken keresztül elemezzük az évtized legfontosabb filmes mérföldköveit, abban a tekintetben, hogy milyen hatással voltak a közgondolkodásra, a popkultúrára, a hollywoodi filmes trendekre és a szakmára. A cikkek nem fogják tárgyalni az európai, közel- és távol-keleti vagy egyéb filmes trendeket, csupán a hollywoodi blockbusterek világát.
Mindegyik cikkben két filmet vizsgálunk meg tüzetesebben, hogy egy jelenség előtörését illusztráljuk az évtizedben. Elsőként a közgondolkodásunk egyik legszembetűnőbb változására reflektálnék, mégpedig arra, ahogyan a számítástechnika teret hódított a hétköznapokban és a szórakoztatóiparban. A Közösségi háló és a Scott Pilgrim a Világ ellen című filmek segítségével mutatom be, hogy miképpen szőtte be életünket a technológiáról folytatott diskurzus. Továbbá rámutatok arra, hogy ez milyen hétköznapi változásokkal járt, akár a viselkedésünkben, akár az általunk fogyasztott termékek terén.
Közösségi Háló (2010): Az Internet átka és ajándéka
Az első film tehát a 2010-es Aaron Sorkin (Az elnök emberei, Egy becsületbeli ügy) és David Fincher (Hetedik, Harcosok Klubja) koprodukció a Közösségi Háló, Jesse Eisenberggel a főszerepben. Ez az alkotás az évtized legelején szinte látnoki módon érzett rá arra, hogy milyen óriási jelentőségűvé fog válni a Facebook az évek során. Magyarországon sokak – köztük magam is – 2010-ben csatlakoztak a Facebook közösségi oldalához, így számunkra rögtön egy nagyszerű aláfestésként érkezett a film, ami betekintést engedett az amerikai álom 21. századi képeződésébe, és rámutatott azokra a morális aggályokra, amik máig is szennyezik a Facebook megítélését.
A film szinte minden forróbb téma csíráját belebegteti, ami aztán a 2010-es évek alatt egészen elképesztő méreteket öltött. Zuckerberg egy ittas éjszakán, a Facebook előzményeként elkészít egy weboldalt, ahol különböző egyetemek női diákjait lehet értékelni kinézet alapján. Újranézve a jeleneteket, nem tudott nem eszembe jutni a Tinder és világa, ami a közösségi média forradalmának farvizén reformálta meg teljesen a randi-kultúrát. Sőt, Zuckerberg csíny-oldala arra is rávilágít, mekkora paradigmaváltás történt azóta, ma ugyanis a #metoo-forradalom után egy ilyen akciónak úgy vélem, sokkal súlyosabb következményei lettek volna egy egyszerű iskolatanács-beli eligazításnál.
Zuckerberg kétes alakján keresztül a filmben felmerül az etikus hackerkedés, amelynek során diákok vagy egyéb szabadúszó hackerek feltörik egy-egy cég szerverét vagy adatbázisait, majd ellenszolgáltatások fejében vagy csak úgy jótett gyanánt, beszolgáltatják az ezáltal feltérképezett gyengeségeket a cégnek. Talán ennek hatása érezhető a Mr. Robot inspirációjaként is, amely nem csak ezt a Fincher-filmet idézheti fel bennünk, hanem az óriási sikernek örvendő Harcosok Klubját is. Ami viszont ennél is fontosabb, hogy általánosságban is elterjedt az internet biztonságosságának és az adataik megőrzésének (vagy épp kiadatásának) kérdésköre ezen művek hatására.
Úgy gondolom, a Facebook története tökéletesen aláfesti azt a szorongást, ami az adatok kapcsán kialakult az emberekben. Bár nem találtam hivatalos mérést, tapasztalataim szerint az évtized közepén egyre többen kezdték el letakarni laptop-kameráikat az illegális adatgyűjtés fényében. Ezt megerősítheti, hogy a 2010-es években már készült olyan kutatás, ami a laptop kamera eltakarásának motivációit vizsgálja, illetve, hogy konkrét „kamera eltakaró” termékek is kaphatók lettek az interneten. Persze, ez nem egyedül a Közösségi Háló leleplezéseinek hatása, az évtizedben több botrány is napvilágot látott ennek kapcsán, mint például az amerikai celebek meztelen képeinek kiszivárgási dömpingje egy hackelés során, vagy a Snowden-ügy, amit 2016-ban adaptáltak filmszalagra.
Edward Snowden, a nemzetbiztonság ügynöke megelégelte az egyértelműen illegális és erkölcsellenes munkavégzést, és kicsempészett bizonyítékokkal mutatta be, hogy az NSA (Nemzetbiztonsági Ügynökség) minden egyes ember számítástechnikai eszközét lefigyeli. Ezek után már csak hab volt a tortán a Facebook újabb botránya, a Cambridge Analytica-ügy, amelyben bebizonyosodott, hogy a Facebook valóban gyűjti és eladja felhasználói adatait megkérdőjelezhető forrásoknak. Mark Zuckerberg szenátusi meghallgatása szinte filmre kívánkozik, és a pletykák szerint a Sorkin-Fincher páros szívesen készítene egy folytatást a Facebook-filmnek.
Ha így lesz, én nagyon várom, mert az első felvonás mutatta be először azt is, hogy az életrajzi filmek is lehetnek igazán szerzőiek száraz adatok felvonultatása nélkül. Úgy vélem, ez is közrejátszott abban, hogy az életrajzi filmek ekkora népszerűségnek örvendtek az évtized során, valamint, hogy általánosságban is megszaporodtak az ilyen darabok. Az IMDb-n a legmagasabban pontozott 50 életrajzi játékfilmnek (200.000 szavazat fölött) több mint a fele, azaz 26 film a 2010-es években készült. Ennek persze több oka is lehet: az IMDb is népszérűsödött az évtized során, és az újabb megjelenéseket általánosságban is magasra pontozzák a felhasználók, mindenesetre érdekes szemügyre venni ezt a trendet.
Végezetül, Mark Zuckerberg volt barátnőjének elképesztően ironikus megjegyzését idézném, amikor a film során utoljára találkoztak Zuckerberggel. A lány – akiről Mark lejárató szövegeket posztolt az interneten – látni sem akarta ex-barátját, így amikor az a Facebookról kezdett beszélni neki, annyival intette le, hogy: „Hagyj békén, és menj vissza a hülye ’videojátékodhoz”. Szerintem ez a sor túlmutat önmagán, ugyanis nemcsak a Facebook elképesztő alábecsülése fedezhető fel benne, hanem az egész tech- és geek kultúráé. A film során egyre inkább azt látjuk, hogy az egyetemi campuson kinyílik az érdeklődés a „számteches kockák” világa felé, és ez nem csak a filmszalagon történt így. Ennek áttekintésében segít a cikk második filmje.
Scott Pilgrim a Világ ellen (2010): Kockának lenni menő!
A Scott Pilgrim, szintén az évtized elejéről, könnyedén beilleszthető a Közösségi Háló mellé, ha a kocka-kultúra elterjedését vizsgáljuk. Edgar Wright (Haláli hullák hajnala, Vaskabátok) filmje egy képregény-adaptáció (amelyről még egy későbbi cikkben szót ejtünk), abból is egy független képregényé, a címszereplővel a cselekmény középpontjában, amely egyszerűségében nagyszerű. Scott Pilgrim beleszeret egy Ramona Flowers nevű lányba, ám hamar rájön, hogy a lány még nem lépett túl teljesen az exein. Ennek szimbolikus ábrázolása innentől maga a történet, ugyanis Scottnak meg kell küzdenie a lány összes exével a megfelelő kötődésük érdekében. Ezek a harcok pedig a képregény- és a videojáték kultúra elemeit felhasználva forgatják ki teljesen eme zsánereket.
Michael Cera, aki Scottot játssza, szinte megtévesztésig hasonlít Jesse Eisenbergre az előző filmből, ami nem csoda, hiszen ők ketten ihlették meg az évtized klasszikus „kocka” képét a filmvásznon. Göndör, barna haj, vékony testalkat, ön-ironikus humor és persze a popkultúra végtelen szeretete jellemzi őket. De ez a szeretet a film egészébe is befuzionálja magát Wright nagyszerű rendezése révén, aki korunk vizuális komédiájának koronázatlan királya. Hűen stílusjegyeihez, itt is inkább mutat, semmint elmond, és számtalan jelenetben használ nüansznyi hang- vagy képi hatásokat, hogy felidézzen a rajongókban egy-egy videojátékot vagy videojátékra jellemző elemet. Ilyen például a folytonos időközönként felcsendülő zene egy Zelda-játékból, amit az egyik szereplő játszik a háttérben a film során, vagy például az exekkel való harcok során megjelenő életcsíkok és egyéb játékelemek.
Ha pedig már a rajongóknál tartunk, a Scott Pilgrim népszerűsége arra világított rá, hogy a popkultúra felé elkezdett kinyílni az érdeklődés. Ennek rengeteg oka lehet természetesen, a filmektől függetlenül is. A 2010-es években például szinte teljesen általánossá vált az internet a háztartásokban, majdnem az egész világon. Ezzel együtt a szórakoztató média sikeresen alkalmazkodott a hordozható eszközökre, és ma már az is játszik egy-egy hosszabb metró úton, aki sohasem nyúlt azelőtt videojátékokhoz. A videojáték és a film pedig szintén adaptálódott ezen innovációkhoz, elkezdte kiépíteni az internetes streaming- és gyűjtő szolgáltatásokat. Az ESA (Entertainment Software Association) éves felmérései alapán 2014 és 2019 között közel kétszeresére nőtt a videojátékokra elköltött pénzösszeg Amerikában, ennek megfelelően egyre több háztartásban vált mindennapossá a játékosok jelenléte.
Ha pedig a klasszikus filmfogyasztásnál maradunk, ma már nem csak a videojátékokkal játszók kiváltsága, hogy kedvenceikről „univerzumokban” gondolkodjanak. Kétségtelen, hogy a videojáték és a képregény intézménye már nagyon régóta épít a műfajon belüli ismeretek felhasználására, így gyakran különböző „easter eggeket” rejtenek a művek, amik utalnak a szubkultúra egyéb ismereteire. Egyes játékok, mint a Kingdom Hearts vagy képregényes események, mint a Marvel NOW! pedig teljességében össze is fogják a szcénát, így ácsolnak köréjük közös univerzumot. Azonban a 2010-es években ez a trend a mainstream filmgyártást is magával ragadta, és a Marvel Filmes Univerzum megszületésében ért a csúcsra. Sőt, manapság már a horror-rajongók is kapnak saját univerzumot, a Démonok között-franchise segítségével.
Szó, ami szó, a filmfogyasztók sokkal nagyobb százaléka kóstolhatott bele az évtized során abba, hogy milyen érzés a popkultúra bensőséges ismerőjének lenni – megérteni az utalásokat, a különálló művek közti összekapcsolódásokat vagy éppen várni a folytatásokat és a monumentális ütközeteket. Ezt, a Scott Pilgrim által lehelyezett szöget kalapálta még mélyebbre a Ready Player One című alkotás 2018-ban, amiben a teljes film- és videojáték-történet forr össze, és amely a laikusoknak is megmutatta, milyen veszélyek fenyegetik a videojátékok világát (mint például az erőszakosan nyomuló reklámok és mikrotranzakciós rendszerek).
Mindent összevetve az évtized abszolút forradalmat hozott a popkultúra fogyasztásába és a különböző szórakoztató médiumok szélesebb körű megismerésébe. Ezzel egyetemben pedig az emberek elkezdték felismerni az internet lehetőségeit és veszélyeit is egyaránt. A Közösségi Háló és a Scott Pilgrim a klasszikus „geek” archetípusokat emelte a figyelem középpontjába, és értelmezte újra őket, mint hősöket vagy sikeres (ám kétes hírű) üzletembereket. Persze, a jelenségek bőven túlmutatnak két tárgyalt filmen, mégis izgalmas látni, ahogy a 2010-es év elején két kasszasiker felvázolta az alapjait annak, ami aztán átjárta az évtizedet.
