Január 30-án a Mika Tivadar Mulatóban fog fellépni a zïp zenekar, amely az instrumentális hip-hop zenét és a rapet egyesíti magában, méltán képviselve a magyar underground zenét. A zenekar két tagját, Paizs „Layerson” Dávidot és Pivarnyik Pétert kérdeztük fellépésükről, jövőbeli terveikről és a hamarosan megjelenő nagylemezükről.


A zenekar tagjai:
Paizs Dávid ‘Layerson’ – rap
Pivarnyik Péter – dob, billentyű
Silling Márton – dob, billentyű
Imrei Ariel – basszus hangszerek
Garami Samuel Miksa – trombita/szárnykürt


Utólag is gratulálok a sikeres kislemez-bemutatótokhoz. Milyen érzés volt kiadni a kezeitekből? Olyan visszajelzéseket kaptatok, amit vártatok is, vagy azért volt olyan is, ami meglepett?

Peti: Köszönjük szépen! Igazából sok helyről, sok embertől kaptunk pozitív
visszajelzéseket, negatívat szinte nem is hallottunk vissza. A kislemezt azért is volt nagyon jó érzés kiadni, mert évek óta már próbálkoztunk, és több felállásban is próbáltuk ezt véghez vinni, ami viszonylag hosszú időbe telt, de végül hála Istennek sikerült egy ilyen minőségű és színvonalú anyagot kiadni.
Dávid: Abszolút így érzem én is. Az volt igazából a legjobb benne, hogy szakmai részről, a magyar hip-hop lírai élvonalából érkeztek nagyon jó visszajelzések, olyan nevektől, akiket igazából régóta követünk, szeretünk és felnézünk rájuk.
Peti: Ennek hatására szerencsére egyre több emberrel tudunk együtt dolgozni. Például a következő koncertünkre sok olyan embert hívtunk, akik meghatározó szerepet játszanak a magyar underground alakulásában. Összegezve, csak pozitív és építő jellegű komment érkezett.

Fotó: Szollár Zsófia

Ha jól tudom, tavasszal jelenik meg a nagylemezetek. Mondanátok pár szót róla? Mi az, ami inspirált titeket a készítésekor?

Dávid: Az első lemezünk egy hat számos EP volt, amiről négy számnak a szövege már meglévő zenémnek a szövege volt, illetve voltak benne feldolgozások is. Teljes mértékben más köntösbe kerültek ezek, más zenei alappal, egészen új világot alkottak. Az új album lesz az első igazi nagylemezünk, és igazából ez lesz a 100%-ban zïp-lemez. Erre íródtak a szövegek, a zenék. Sok zenét a Balatonon raktunk össze egy hét alatt, és ott, ami kijött belőlünk, abban a nyers formában rögzítettük. Nyilván mindenki hallgat zenét, és mindenkinek vannak inspirációi, de nem volt egyetlen egy olyan meghatározó vonal, amit szerettünk volna képviselni. Nagyon eklektikus lesz a lemez, nagyon sokféle és sokszínű hangzása lesz.
Peti: Én ezt még annyival tudnám kiegészíteni, hogy ha össze kellene vetni a két anyagot, akkor az első, a Végtelen Próbaidő, rövidebb idő alatt született meg és nagy részben, ahogy Dávid is említette, kész számok voltak, és a zenekar előző periódusaiból is volt egy-kettő olyan zenei alap, amit újra elővettünk és átvariáltunk. Kicsit olyan, mintha a Dávid régi anyagait és a mi régi anyagainkat valahogy, a lehető legjobb módon összekevertük volna egy lábasban, és abból született volna meg az első album. Az új azonban már egy közös törekvés és a közös ötleteink összegzése. Személy szerint az első albumhoz úgy álltam hozzá, hogy minél egyszerűbb és megfoghatóbb legyen és talán egy hangulata van az egész kisalbumnak. Itt most nagyon más lesz. Kicsit tovább gondoltuk a hangszerelést, több hangulat is megjelenik. A Végtelen próbaidőt tulajdonképpen egyben érdemes meghallgatni, akár amíg megiszol egy kávét vagy elszívsz egy szál cigit. De az új album egy szintlépés lesz az előzőhöz képest.
Dávid: Azt se felejtsük el, hogy az új anyagon már más előadók is közreműködnek. Hogy kik is lesznek pontosan, azt még nem szeretnénk elárulni. Annyit viszont biztosan elmondhatok, hogy ez egy szigorú rap lemez lesz. Ez azt jelenti, hogy nem lesz ének rajta, hanem ugyanúgy megmaradunk a hangszeres zene + rap kombónál, és nemcsak én fogok rajta rappelni, hanem mások is.

https://www.youtube.com/watch?v=a9-VFCe-hVk

Említettétek, hogy különböző hangszereléssel készül az új anyagotok. Ezek szerint különböző témákról is szólnak?

Peti: Persze. Más-más témákat dolgozunk fel benne, de azt kell mondanom, hogy ez egy kicsit melankolikusabb album lett, mint az első. Az első egy bulizós, ,,ereszd el a hajam!”-sztori, egy ilyen ,,késő esti, hajnalig tartó, barátaimmal sörözöm, és jól érzem magam”-dolog, míg a másik egy kicsit már elgondolkodtatóbb. Vannak benne olyan, Dávid által írt szövegek, amelyeket többször újra kell hallgatni ahhoz, hogy az ember megértse, mi is van mögötte.
Dávid: Pontosan. Elég mélyre mentünk a lemez készítése közben. Sokszor hallani szerintem azt, hogy kicsit terápiás jellegű volt az is, ahogy készült. Én is felfedeztem közben olyan dolgokat magamban, amiket le szeretnék vetkőzni vagy föl szeretnék venni magamra a következő időkben. Visszatérve a zenék világára és hangulatára: lesz azért itt is olyan szám, ami kellemes, megmosolyogtató, bulizós dolog, viszont lesznek rajta olyanok is, amikhez le kell ülni és el kell rajta gondolkodni.

Hogyan zajlik nálatok egy lemezfelvétel?

Peti: Van egy nagyon jól működő ,,receptünk” erre. Balatonbogláron van a kedves billentyűsünk családi körének egy nyaralója, és oda leviszünk egy csomó hangszert, dobszerkót, billentyűket, mikrofonokat,, és önerőből vesszük fel a dalokat. A basszusgitárosunknak vannak ehhez eszközei meg hozzáértése. Egy lemezfelvétel attól is függ, hogy mennyi időnk van rá. Igazából baromi egyszerű az egész: egy hétig lemegyünk egy balatoni nyaralóba, jól érezzük magunkat, és alkotunk.

Fotó: Szollár Zsófia

Mi az, ami a legnagyobb kihívást jelenti egy-egy fellépéskor?

Dávid: A legnagyobb kihívás igazából az, hogy annyi próbát le tudjunk szervezni a koncertek előtt, amennyire ténylegesen szükségünk lenne. Ha elég próbát sikerül beiktatni, akkor a fellépésen se tudunk nagyon mellélőni.
Peti: Az megint egy másik kérdés, hogy nyilván egyik koncert sem egyforma. Nekem személy szerint az szokott nehézséget jelenteni, hogy ha azt látom, hogy nem feltétlenül azt kapja a közönség, amire először számít. Mivel még nincs egy nagy rajongótábor a hátunk mögött, ezért ahova megyünk, mindig az ottani közönséget kell valahogy megérintenünk, megszólítanunk. Sokszor kérdés, hogy mikor van az a pillanat, amikor
úgy érezzük, most már a közönség is érzi, hogy mi mit is csinálunk a színpadon és mit próbálunk átadni… Nyilván egy koncert sokkal jobban ki tud teljesedni, ha a közönség már az első perctől tudja és érzi, hogy mi is ez az egész, mi fog itt tartani egy órán keresztül.
Dávid: Igen, ez is egy nehézséget jelent. Például az előző lemezbemutatónkkor, a Szimplában egy telt házas koncertünk volt egy olyan közönséggel, hogy én is alig hittem el. Iszonyatosan jó volt. De ezt nem lehet mindig előre megjósolni.

Mivel készültök a január végi koncertetekre? A Mulató Aztékokkal hogy fújt össze titeket a szél?

Peti: Már a kislemez-bemutatón is ott volt ugye Domino Uno ill. Lusta G, utóbbi megint tiszteletét teszi a megmozduláson a teljes Lusta Bítek MC felállással kiegészülve, ott lesz még Gege is, és nem utolsósorban a Mulató Aztékok is beszállnak pár trekk erejéig. Továbbá, az új, készülő albumról is fogunk egy-két számot eljátszani.
Dávid: Csak csepegtetjük ezeket az új dalokat. Három-négy számra lehet számítani a kilencből, melyet a közönség elé tárunk.
Peti: A Mulató Aztékokkal pedig úgy fújt össze a szél, hogy én együtt dolgoztam-dolgozgattam egy bárban a zenekar egyik tagjával, Misivel. Igazság szerint random módon összehaverkodtunk. Kiderült, hogy hasonló módon gondolkozunk és éljük az életünket. Misi kezdettől fogva nagyon kedves volt velünk, nagyon jól kijöttünk egymással, és hamar kialakult ez a rokonszenv egymás iránt. Egyszer áthívtak magukhoz, ahol nagyon sokat beszélgettük, egymásnak mutogattunk zenéket, és tulajdonképpen elkezdtük egymás zenéit komolyabban meghallgatni és komolyan venni. Talán valahogy így jöttünk mi össze.
Dávid: Pontosan. Viszonylag hasonló dolgokról beszélünk a zenéinkben, mind a szövegek, mind a témaválasztás tekintetében. Az életfelfogásunk is nagyon hasonló.

Fotó: Szollár Zsófia

Mik a terveitek a jövőre nézve? Mit vártok 2020-tól?

Peti: Igazából nagyon jó lenne ezen az albumon kívül kiadni még legalább pár single-t, illetve, ha év végén megint össze tudnánk szedni egy kicsit nagyobb anyagot. Szeretnénk minél több zenét kirakni. Illetve, tök jó lenne idén minél több klub- vagy fesztiválhelyszínt kipipálni. Van a fejemben egy hosszú lista, hogy kikkel szeretnék közös zenéken dolgozni, király lenne, ha ebből minél több emberkével össze is jönne.
Dávid: Abszolút. Akikkel mostanában együtt szoktunk működni a különböző fellépésekkor, azokkal szívesen dolgoznánk együtt továbbra is.
Peti: Tervben vannak olyan esték is, olyan koncertek, melyeket úgy szeretnénk megszervezni, hogy ne az legyen, hogy mi odamegyünk fellépni, és mondjuk még egy zenekar, hanem egy egész estés, hajnalig tartó program legyen. Szeretnénk úgy magunk köré gyűjteni embereket, olyan zenekarokat, akikkel együtt tudunk menni különböző helyekre fellépni.
Dávid: Dj szettekkel, sok-sok MC közreműködővel. Vannak ilyen vágyaink, terveink, hogy elmegyünk valahova, játszunk mondjuk egy-másfél órát, és utána tegyük fel, jamm-elünk egy órát, valaki dj-zik, utána megint valaki játszik valamit… Szóval egy kötetlen hip-hop estét összehozni és ezt eljuttatni több helyre, akár vidékre is.
Peti: Illetve van egy kéthetente megrendezésre kerülő ,,feel free to join” jellegű jam session az Edison bárban, ahol a zenekar 60-70%-a részt vesz és két órán keresztül szabadon játszik. Ezt is szeretnénk minél szélesebb körökben elterjeszteni.


zïp, pHLaT | MIKA
január 30., 20:00

Kiemelt kép forrása: Pivarnyik Balázs/zïp hivatalos Facebook-oldala