A belső kakukkfészek – Kritika az Eltörölni Frankot című filmről

0
A belső kakukkfészek – Kritika az Eltörölni Frankot című filmről

Te milyen fajta őrült lennél a legszívesebben? 

Kevés összezavaróbb előzetest láttam az elmúlt évben az Eltörölni Frankot című filménél. A szemléletes Netflix és HBO-trailereken szocializálódva baljósnak tűnt a sötétben rohanó főhős képe, a Trónok harca kései évadjait idéző színtónusok és a zöld tankok robosztus alakja is. Kicsit tartottam attól, hogy maga a film hasonlóan monoton és hibernáló lesz. A téma kifejezetten izgalmas mivolta miatt azonban mégis arra vetemedtem, hogy megnézzem ezt a filmet. És alig tévedhettem volna nagyobbat. Vagy máshogy. 

A Kádár-kor árnyékában

Frank a Kádár-korszakban él Magyarországon. Eleinte ennél többet nem is tudunk meg róla, mivel a legtöbb jelenetet az ő vagy más emberek nézőpontjából követjük végig (direkt expozíció nélkül). A kameramozgás a Saul fiát idézi, de Dobos Tamás operatőri tehetsége a tér-képekben, perspektívákban is teret nyer magának. Ez a technika meg is oszthatja a közönséget, mivel nemcsak megnehezíti az objektív hozzáállást, hanem szisztematikusan elhatárolódik tőle. Szabaddá válik viszont ezáltal a helyszínekkel, napszakokkal való játék, illetve a színészi teljesítmények – illetve a színészvezetés – is nagyobb hangsúlyt kapnak. 

A hangulatot, a korhű ábrázolást a díszletek alapozzák meg. Az volt az érzésem, hogy minden passzol, a kórtermi köpeny tapintásán át, a bőrkabátok fényén és a lepattogzó falak szűkösségén keresztül. Ma is használt helyszínek (pl. a lehel téri aluljáró, a Magyar Rádió) és máig ható karaktervonások jellemzik Fabricius Gábor filmjének világát. 

Eltörölni Frankot – premier előtti vetítés és közönségtalálkozó
Jelenet az Eltörölni Frankot című filmből. Forrás: We Love Budapest

Kérdés, vajon száz év múlva is ennyire élesen hat-e majd a film, amikor a közvetlen hordozott tapasztalataink a „puha diktatúra” koráról már kifakulnak. A nézővel való összekacsintás aktusa azonban a tartalomtól függetlenül is érzékelhető. A legnagyobb nyomatékváltás a filmben mégis az előző rendszerhez fűzött hatalmi viszony. A Kádár-kor társadalmi visszhangja sokban volt hasonlatos a koronavírus világjárványéhoz (elmúlt, rossz volt, ne is beszéljünk róla). Ezt az ösztönös elfordulást a történelmi eseményektől én is érzem saját magamon. Mint egy fegyelmező szülőhöz való hasonlatosság, egyfelől undor a saját megkülönböztethetetlenségünktől, másfelől félelem, hogy teljesen olyanná válunk. 

Ebben a kontextusban válik kulcsfontosságúvá a színészi játék, mivel kiszolgáltatottság totalitása a karaktereken keresztül lesz megfogható. A film fojtogató belső világában megjeleníti a háborús traumákat és az úttalan népi réteget is. A Frank Robertet játszó Fuchs Benjámin, bár a hangjában őrzi a szabadságát, sok helyzetben mégis erőteljes csöndjével áll ellen. De a fő- és mellékszereplőkön keresztül mindenki beletagozódik a diktatúra meghatározó elfojtottságába, amire Frank kifejezetten érzékeny. Waskovics Andrea, aki már az Egynyári kaland című sorozatban is remekül játszott, kitűnően ellenpontozza Fuchs Benjamin nyugtalanságát. A legbonyolultabb karakterszerep a nemrégiben elhunyt Lénárt Istváné, aki húsbavágóan hiteles. Említésre méltóak még a cameók (bár véleményem szerint Kemény Zsófi meglepően sokszor szerepelt), de írók, koreográfusok és reálpolitikusok is játszanak a filmben, anélkül, hogy saját magukat vinnék vászonra. 

Eltörölni Frankot - kritika
Waskovics Andrea és Blénesi Kincső az Eltörölni Frankot c. filmben. Forrás: Hetedik sor közepe

Az Eltörölni Frankot ellentmondásossága

Az egységes koncepció filozófiai kérdések sorát is felveti: mennyire felelős egy ember egy rendszerért? Mennyire része a személyiségünknek a politika? Meg lehet szokni a félelmet? Frank és a többiek ellenállása a Kádár-rendszernek több mozzanatában is performatív. Ahogy a legtöbben megpróbálják passzivitásba gázlángozni Frankot, úgy internalizálja ő is ezeket az erőket a személyiségébe és válik ez a kettősség egyfajta őrületté: ahogy a többieké a zárt osztályon. Ezen a ponton sokszor a narratíva is töredékessé válik, bár a rendező szigorúan kizárja az illúziókat, még a szimbolikus tartalmú jelenetek is valós környezetben zajlódnak. A legevidensebb kritikája az Eltörölni Frankotnak, hogy nem szisztematikus maximája a közérthetőség. (Kérdés, hogy ez a funkció elvárható-e.) 

Az Eltörölni Frankot erejét mégis ez az elhallgatás adja, az az érzelmi vákuum, amibe belehelyez a film. A tanúval ellentétben ironikus eltávolítás helyett közelebb hoz. A belső és külső szembenállásának az ábrázolásában Ken Kesey Száll a kakukk fészkére című regényére is emlékeztet. Tágabb kontextusban pedig az érzékenység (,,tehetség”) és a hatalom szembenállását mutatja meg. Ezáltal válik egy olyan korszakban is relevánssá, amikor majd nem lesz érezhető a társadalmi tarkónkon a Kádár-korszak biztonságosan bensőséges lehelete. 

Kiemelt kép: Otherside stories

Nincs megjeleníthető cikk