Nagy kár, hogy Barbara Ott német rendező-forgatókönyvíró első nagyjátékfilmjével nem találkozhattunk a magyar mozikban, a tavalyi Berlinálén bemutatott Az utolsó menet (Kids Run, 2020) ugyanis rendkívül jól sikerült rendezői debütálás. Egy piszkosul nehéz és erős film egy fiatal bokszolóról, aki nem a ringben, hanem a való életben vívja meg a legkeményebb harcokat. 

Főszereplőnk egy egykori ökölvívó, Andi Jovanovic, aki jelenleg melósként dolgozik, s nap nap után azért küzd, hogy elkerülje a kilakoltatást és megtartsa – a két különböző nőtől született – három gyermeke felügyeleti jogát. A pénze viszont egyre kevesebb, a helyzete pedig egyre kilátástalanabb, ezért hát egy nap úgy dönt: segítséget kér Sonjától, vagyis legkisebb gyermeke anyjától és élete szerelmétől.

A nő vonakodva ugyan, de kölcsönad neki, ám kiköti, hogy ha nem adja vissza a pénzt, nem láthatja a gyerekét. Andi magabiztosan jelenti ki, hogy a kölcsön sokszorosát fizeti vissza, csakhogy elveszíti a munkáját és láthatóan semmi esélye újat találni. De ekkor felcsillan a remény: ha megnyeri az amatőr bokszversenyt, vissza tudja fizetni a pénzt Sonjának. S talán a szerelmére és az apaszerepre is méltónak bizonyulhat…

Az utolsó menet Andi Jovanovic, egy félelmetesen erős fiatalember története. Pontosabban egy igen erős és igen félelmetes emberé, akiről a legnagyobb jóindulattal sem mondhatjuk azt, hogy szimpatikus. Andi forrófejű, hirtelen haragú, ingatag, agresszív és kemény, ugyanakkor érzelemmel és szeretettel teli is.

Ennek köszönhetően messze nem antihős, hanem az a fajta főszereplő, aki felé, ha nehéz is, de nem lehetetlen empátiával fordulnunk. Persze, a film is egyértelműen erre ösztönöz minket, azt azonban fontos megjegyezni, hogy Barbara Ott nem keni el a dolgokat, nem szépít és egyetlen pillanatra sem menti fel Andit, hanem szemrebbenés és finomkodás nélkül megmutatja, milyen is az, amikor valaki elveszíti a kontrollt. 

az utolsó menet f21
Forrás: Az utolsó menet – IMDb

A 29 éves Jannis Niewöhner pedig kétségkívül nagyon tudja, hogyan kell életre kelteni egy olyan karaktert, aki mind mélyebbre merül a kilátástalanság és az irányíthatatlanság mocsarában. Andi az ő interpretálásában teljességgel valódi: kényelmetlenül természetes és erőteljes játékának köszönhetően olyan, mintha az alkotók nem elmesélnék a hétköznapokkal szélmalomharcot vívó apa történetét, hanem egyszerűen csak megmutatnák azt. 

És amellett, hogy van egy nemcsak hiteles, de már-már teljesen hús-vér főszereplő, van egy élő, lélegző, szinte tapintható környezet is. A társadalom pereme, ahol nincsenek kilátások, lehetőségek és valóra váltható álmok, reményt pedig csak akkor látni, ha a gyermekek szemébe nézünk.

Ez viszont maga a kulcs! Legalábbis Az utolsó menetnek ez a kulcsa: a három kisgyerek, akik a fontos pillanatokban arra sarkallják Andit, hogy végre jó döntéseket hozzon.

De vajon lehet jó döntéseket hozni az igazán nehéz helyzetekben, az igazán nehéz körülmények között? Van értelme újra és újra felállni, ha tudjuk, hogy az élet maga a ring és úgyis csak egyik ütést kapjuk a másik után?

Barbara Ott nagyon egyértelmű válaszokat ad ezekre a kérdésekre, amivel kissé teátrálissá teszi és némiképp elkönnyíti a filmet, de szerencsére nem esik túlzásba, és nem akarja erőszakosan kimosni a történetet abból a sivárságból, melankolikusságból és szürkeségből, amiből nem lehet… Amiből csak akkor tudná, ha nem venne tudomást róla, milyen sok Andi kénytelen napról napra boldogulni a valóságban…

Falko Lachmund operatőr olykor igencsak naturalista képei erősen ragaszkodnak a valósághoz: a sivársághoz, a szürkeséghez, valamint a haraghoz, amivel Andi viszonyul ahhoz a világhoz, amely nem tartogat számára mást, csak újabb megsemmisítő ütéseket.

Ezek az ütések természetesen nagyban meghatározzák a film dramaturgiáját is. Az utolsó menet tényleg olyan, mint egy bokszmeccs. Erőszakos, durva és sokszor zsigerileg ható. S csak mikor az utolsó menetnél járunk, jövünk rá, hogy mégiscsak nyerhet az a versenyző is, akire senki sem fogadott.

Az utolsó menet az HBO GO-n látható. 

Kiemelt kép: Az utolsó menet – IMDb

 

Fabula tanulság nélkül – Még egy kört mindenkinek – Filmajánló

Fabula tanulság nélkül – Még egy kört mindenkinek – Filmajánló