Tim Bergling, művésznevén Avicii korai és érthetetlen halála megdöbbentette a társadalmat. Tim saját kezével vetett véget életének, mert a maximalista művész a visszavonulás után se találta meg a békét és a boldogságot. Példája nem egyedülálló, a művészvilágban számos öngyilkossággal véget ért élet, karrier volt. Persze nem csak a művészeket sújtja a depresszió, a szorongás, de ők talán az átlagnál is fogékonyabbak a hangulati és érzelmi zavarokra, lelki alkatukból kifolyólag. Azonban az alábbi művészek életében vannak összecsengések, amik a sok más dologgal együtt a végső tragédiához vezethettek. Értelmetlen halálok voltak vagy kiutak az élhetetlen életekből? Vannak kérdések, amikre nincsenek válaszok.
Írók
Ernest Hemingway egész életében mentális problémákkal küzdött, depressziós volt és személyiségzavarral is kezelték. Ha mindez nem lenne elég, egy ritka örökletes (hemokromatózis / vasanyagcsere zavar) betegségben is szenvedett. Az 50-es évekre leromlott az állapota, és valószínűleg a tünetei kezelésére alkalmazott elektrosokk-terápia is inkább az agy, a személyiség leépülésében segédkezett. Többször emlegette emlékezőtehetsége romlását, mint az életkedv elvesztésének egyik legnyomósabb okát. Aztán ez odáig fajult, hogy 1961-ben, 61 évesen főbe lőtte magát. (Apja, valamint testvérei is öngyilkosok lettek.)
Jack London
Földi pályafutása nem indult egyszerűen, már születése előtt ki akarták oltani az életét, az anyja, amikor vele volt terhes, túladagolta magát ópiummal és fejbe akarta lőni magát, de a fegyver csütörtököt mondott. Így, ilyen körülmények után születhetett meg többek között a Vadon szava, A fehér agyar szerzője. De a kinti világban se a paradicsom és a gazdagság várt rá, gyermekévei szegénységben, mély nyomorban, kemény munkával és szabadidejében sok olvasással teltek. 13 évesen napi 12-18 órát dolgozott egy gyárban, hogy eltartsa a családot. Ebből kitörve osztrigakalóznak állt, ahol megismerkedett az alkohollal. Élete vége felé visszatért a gyerekkorából ismert szegénység, a farmja csődbe ment, alkoholizmusa és vesebetegsége (korábban skorbutot is kapott) legyengítették. Míg 1916-ban, 40 évesen mofiumtúladagolásban meghalt. Máig vitatják halálának körülményeit, hogy valóban öngyilkosságot követett-e el, de ezt az elméletet erősítik meg azon művei, melynek végén a főhős önkezével vet véget életének (Martin Eden, A tengeri farkas). „A világ nem létezett számára. Csak önmagáról tudott, a nyugalom és sötétség rettentő mélységeiről.” (Részlet A tengeri farkas című könyvből)
Vlagyimir Vlagyimirovics Majakovszkij
Életében számos szerelmi csalódás érte. Két évvel halála előtt beleszeretett párizsi tartózkodása idején egy emigráns orosz nőbe, akit feleségül akart venni, de kosarat kapott. Szintén az utolsó éveiben igazságtalan támadások érték, Gőzfürdő című darabját megbuktatták, Húsz év munkája címmel rendezett kiállításáról a hivatalos irodalmi közvélemény nem vett tudomást, útlevélkérelmét is elutasították. Mindezek együttesen, és Lili szerelmének elvesztése (a magány érzése) odáig vezettek, hogy 1930-ban, 36 évesen moszkvai lakásán öngyilkos lett. Búcsúlevelében azt kérte: „Halálomért senkit se okoljanak, és kérem, hagyják a pletykákat. A megboldogult az ilyesmit szörnyen nem szerette.”
Ezek csak kiragadott példák, számos olyan eset is van, amikor az öngyilkosság nem járt sikerrel, csak kísérlet volt. Raymond Chandler elkeseredésében 1955-ben megpróbálta megölni magát, nem járt sikerrel, végül tüdőgyulladásban halt meg. Kurt Vonnegut 1984-ben fordult önmaga ellen, sikertelenül, és 2007-ben a saját otthonában elesett, agykárosodást szenvedett, néhány héttel később elhunyt. Családjában nem volt ismeretlen az öngyilkosság, a depresszió – édesanyja élete végéig abban szenvedett, és 1944-ben a nyugtatóit adagolva túl ölte meg magát. Kurt ugyancsak hajlamos volt a depresszióra és fiánál, Marknál dipoláris zavart és skizofréniát diagnosztizáltak.
De nem kell kis hazánk határait átlépnünk, hogy öngyilkos írókat, költőket találjunk, József Attila halála tisztázatlan, az azonban biztos, hogy többször kísérelt meg öngyilkosságot. Csáth Géza morfinista volt, 1919-ben a bajai elmeosztályon kezelték, onnan megszökve lelőtte feleségét és öngyilkosságot próbált elkövetni. Ez után még kezelték, de újabb szökése után a szerb demarkációs vonalnál 1919. szeptember 11-én feltartóztatták, nem sokkal később sikerült a korábbi szándéka, pantopon-túladagolásban, 32 évesen meghalt. Cholnoky László, aki sokat éjszakázott, az alkohol rabjává, majd hajléktalanná vált. Magányos volt, nem járt olyan helyekre, szalonokba, kávéházakba, ahol írótársaival találkozhatna. Sokszor írt az öngyilkosságról, ami előrevetítette sorsát. Egy nappal halála előtt felkereste Tersánszky Józsi Jenőt (érdekesség, hogy korábban, 1921-ben a mellőzöttség miatt ő is megkísérelt öngyilkosságot, a Dunába vetette magát, de észbe kapott és kiúszott), aki így írt a találkozásról: „A fröccsöket lehajtottuk, Cholnoky valami olyan tekintettel, mint a gyönge visszfény verődik vissza az üvegről, kézfogás után megölelt és megcsókolt. Sohasem tette ezt! Ezzel elrohant.” Majd az egyik (Újpesti vasúti vagy a Margit) hídról a Dunába vetette magát.
Festők
Vincent van Gogh
Vincent van Gogh életében valószínűleg az első komolyabb törés akkor következett be, amikor egy szerelmi ügy miatt családja és barátai megszakították vele a kapcsolatot. Apja 1855-ben bekövetkezett halála után családja, Theo kivételével örökre elzárkózott tőle. Aztán 1888-ben Eugène Henri Paul Gauguin érkezett Vincenthez. Egy ideig rendben mentek a dolgok, de a megfeszített munkatempó, a nem megfelelő életvitel következtében van Gogh idegei felmondták a szolgálatot. Először Gauguint támadta meg a borotvával az udvaron, majd saját maga ellen fordította, és 22:30 és 23:00 óra között inkább saját bal fülét vágta le vele. Hallucinációi voltak és epilepsziás rohamai, de bekövetkezett a nyugalom időszaka, elhagyta a kórházat is. Időszakosnak bizonyult a jobb lét, nem érezte jól magát, magányos volt. Bevonult egy szanatóriumba, majd azt elhagyva idegrohamot kapott és három hétre tudatát vesztette. Amikor magához tért, elfogadta, hogy gyógyíthatatlan beteg. Ezután életét a hosszú, fájdalmas rohamok és a lázas munka jellemezték. 1890. július 27-én magára lőtt a mezőn, ahova festés ürügyén ment. Két nap múlva, 37 évesen meghalt. „Az emberi szenvedésnek soha nem lesz vége” – ezek voltak utolsó szavai.
Mark Rothko
Mark Rothko (eredeti nevén: Marcus Rothkovich) az amerikai absztrakt expresszionizmus egyik legkiemelkedőbb alakja volt. Nagy hatással volt a New York-i művészvilágra. A keleti bölcselettel való megismerkedés megváltoztatta a művészetét, Rothko festményein innentől kezdve határozatlan körvonalú színfoltokat láthatunk, amik „látszólag” lebegnek. „Szeretném, ha megértenék végre, én nem vagyok absztrakt művész… Nem érdekel a színeknek és a formáknak, vagy bármi másnak a viszonya. Engem kizárólag az alapvető emberi érzelmek kifejezése foglalkoztat. A tragédia, az extázis, a végzet, satöbbi. A tény, hogy olyan sok ember kiborul és sírva fakad, amikor szembesülnek a képeimmel, azt bizonyítja, képes vagyok kommunikálni feléjük ezeket az alapvető emberi emóciókat… Az emberek, akik sírnak a képeim előtt, ugyanazt a vallásos élményt tapasztalják meg, amit én magam is a kép festésekor.” – művészetéről így nyilatkozott. Hiába volt elismert, körülrajongott művész, a démonjaival nem tudott megküzdeni. Korábban hosszú ideig depresszióban szenvedett, és elméjét a harc annyira legyengítette, hogy eljutott odáig, hogy a halál utáni vágy elhatalmasodott rajta. 1970-ben, 66 évesen jobb karján felvágta ereit. Amikor a vértócsában fekve megtalálták, csak egy zokni és egy alsógatya volt rajta, búcsúlevél nélkül hagyta itt a világot.
Paul Gauguin, Vincent van Gogh barátja is depresszióval küzdött, és egyszer megkísérelt öngyilkosságot elkövetni. Ahogyan Edvard Munch, a Sikoly festője is szenvedett az elméjét befolyásoló betegségekkel, rémálmok és hátborzongató látomások gyötörték, szorongásos tünetei voltak, majd idegösszeroppanást kapott. Azonban a pszichiátriai kezelés után tünetei enyhülni kezdtek, és a munkájában is visszanyerte a korábbi lendületét. Francisco Goya-nak szintén idegösszeroppanása volt, saját feljegyzéseiből tudjuk, hogy hangokat hallott, elvesztette egyensúlyát és fokozatosan hallását is.
Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Ajánljuk továbbá ezt az oldalt, illetve ha másért aggódsz, ezt. Vigyázzunk egymásra!
