2017-ben a HBO kiadott egy 21 perces videót, amelyben a sorozat első hat évadának összes (150966) halálesetét összegyűjtötték, melyekből nem egy különleges végkifejlet emelkedik ki. Annak érdekében, hogy bebizonyítsuk, George R. R. Martin nem a semmibe kapálózott az érdekesebbnél érdekesebb elmúlások terén, összeszedtünk négy olyan esetet, amikor a történelem kiemelkedő személyei egy-egy Trónok harcabeli szereplő sorsára jutottak:
Minden egyes Trónok harca-rajongó bizonyíthatja, hogy ennél a sorozatnál őszintébben és jobban még soha senki nem ábrázolta filmvásznon az emberi viselkedést. Persze itt nem arról van szó, hogy a sárkányok, a lángoló kardok és a Mások életszerűek lennének, hanem Westeros politikai világáról, az emberek természetéről, a könyörtelen és hataloméhes személyiségekről. Ezekkel lényegében nemcsak a mi világunk középkori helyzetét, de a mait is teljes mértékben hibátlanul vissza tudták adni a készítők – a világ talán legőszintébb tükre, hogy nagyon ritka (vagy egyáltalán nincs is) happy end, ahogy a való életben sem. (Az első részt IDE, a másodikat pedig IDE kattintva olvashatod el. )
9. Fejetlen ígéretek
Eddard Stark — Hunyadi László
Ki ne emlékezne arra a kiemelkedő, de annál keserűbb, és rengeteg rajongó számára sírógörcsöt hozó jelenetre, amikor a Trónok harca első évadának végén az addigi legkedveltebb karaktert lefejezték. Természetesen ez sem volt ilyen egyszerű történetszál: amikor még Robert Baratheon király uralkodott, az északi Deresbe látogatott azzal a céllal, hogy Nedet felkérje Segítőjének. Ennek oka az volt, hogy már paranoiásan félt „kedves” feleségétől, Cerseitől, annak testvérétől, Jaime-től és az egész Lannister családtól, akik körbevették Királyvárban. Az akkori hiedelmek szerint ők végeztették ki a korábbi Segítőjét is, és a király rettegett attól, hogy az ő életére is pályáznak a hatalom érdekében. Sikerült is a küldetés, pár nap elteltével már Eddard Starkkal az oldalukon lovagoltak vissza a fővárosba. De a király reményeivel ellentétben ahelyett, hogy minden simán ment volna, először egy vitába kerekedett Segítőjével, emellett abbeli félelme is jogosnak bizonyult, amit rokonságával kapcsolatban táplált, hiszen egy vadászat során vaddisznó-támadásban életét vesztette (mint később kiderült, ennek kitervelői a Lannisterek voltak, de erről részletesen az első részben olvashatsz), ám a halálos ágyán megbízta Eddardot, hogy amíg Joffrey, Robert fia be nem tölti az uralkodáshoz megfelelő kort, addig üljön ő a Vastrónon.
Na, de jött a csavar, Eddard bújta a könyveket és rálelt a nagy titokra, a királynő fiai nem a királytól, hanem a saját ikertestvérétől, vérfertőzés „keretei között” jöttek világra, így nem törvényes örökösök a trónra. Ezt természetesen a királynő orrára is kötötte, ami hatalmas hiba volt. Mikor ezt a tényt és Robert végrendeletét a trónterembe szerette volna vinni, elfogták és bebörtönözték, majd felségárulás vádjával halálra ítélték. Ennek ellenére Cersei, a királynő megkérte fiát, az újdonsült királyt, Joffrey Lannis…. akarom mondani Baratheont, hogy kegyelmezzen meg neki, emellett kedvese, egyenesen Eddard Stark lánya, Sansa is könyörgött a fiúnak. Az utolsó pillanatban Ned is, habár tudta az igazságot, saját magát meghazudtolva vallott a kivégzés előtt, ami természetesen kegyelemmel járt volna a szokások szerint. De Joffrey belesz*rt a becsületbe és kivégeztette Eddardot.
Erre a szomorú halálesetre egy nagy magyar példát tudok nektek felhozni – nagyon úgy tűnik, hogy mi aztán mesteri módon tudtuk művelni a gyilkolás „művészetét”. Mégpedig ez a személy Hunyadi János legidősebb fia, a bölcs, megfontolt, roppant erős harcos és nem mellesleg becsületét büszkén a helyén kezelő Hunyadi László volt. Már a személyleírása is kísértetiesen passzol mindenki kedvenc Starkjához, de a halála is mintha inspiráció lett volna George R. R. Martin történetéhez. Fogalmazhatnánk úgy is, hogy szintén egy klánháború okozta a fiú vesztét. Gazdag és befolyásos család sarjaként 1452-ben pozsonyi ispán, 1453-ban horvát-szlavón bán, még ugyanebben az évben a király, V. László megbízásából a csehek elleni felvidéki hadjárat főkapitánya, 1456-57-ben temesi ispán volt. Édesapja halála után viszont a család sorsa teljes mértékben megváltozott. Cillei Ulrik gróf ugyanis nagyon pályázott a család birtokaira és rangjára, szerette volna teljesen eltörölni őket a történelemből és saját dinasztiát kiépíteni.
A gróf megszerezte Hunyadi János birtokait és tisztségeit, melyeket László apjától örökölt, mindezt olyan köntösbe bújtatva, mintha ezt a fiúkért tette volna és biztosításukért követelte Nándorfehérvárt is. Emiatt élesedett ki az ellentét a két fél között és Ulrik merényletet tervezett László ellen, ám ezt a fiú megtudta, így sikerült megelőznie a bajt. Ulrikot természetesen zavarta, hogy a fiatal Hunyadi kibújt a terve alól: 1456. november 9.-én egy dulakodás során kardot rántott ellene, de László védelmező katonái gyorsabbak voltak nála és levágták a grófot. A király úgy tett, mintha megbocsátotta volna nagybátyja és helyettese halálát, sőt, magához édesgette a fiút, rangokat adományozott neki és Bibliára tett kézzel esküdött meg a fiának kegyelemért könyörgő Szilágyi Erzsébetnek. Ígérete azonban nem tartott sokáig: Budára érve, főurai nyomására a két Hunyadi fiút a fővárosba rángatta és hűtlenség, árulás, illetve felségsértés vádjával halálra ítélte őket. Végül is Cillei gyilkosságában fővádlottként csak Lászlót végezték ki, akinek a fejét a hóhérnak, a történetek szerint csak negyedszerre sikerült levágnia. A csavar a kivégzés történetében az, hogy elvileg ilyen esetekben a harmadik csapás után kegyelmet kellett volna ajánlani az elítéltnek, de ezt a hagyományt a király nem tartotta tiszteletben.
10. Máglya helyett kegyes halál
Mance Rayder — Atahualpa
Nem szerettük, nem is utáltuk, de egy biztos: tiszteltük a Trónok harca harmadik évadában felbukkanó Mance Raydert, akit a Falon Túli Királyként emlegettek. Élete során összegyűjtötte a vadak törzseit, akik addig teljes ellentétben álltak egymással, de neki sikerült egyesíteni egyetlen hatalmas klánná őket. Ez példa nélküli cselekedet volt Westeros történelmében. Ezt követően céljának tűzte ki, hogy a Hosszú Tél és a Mások holtakból álló serege elől délre viszi népét, hogy megmentse őket a biztos haláltól. Ezt persze puszta átsétálással nem tudta megoldani, hiszen a Fal őrzői, a vadak legnagyobb ellenségei, az Éjjeli Őrség testvérei arra esküdtek fel, hogy megvédik a délieket az északról érkezőktől. Bár Mance tudta, hogy soha nem volt még ilyen gyenge a „Varjak” védelme, így megérte próbálkozni.
Mi Havas Jon által ismerhettük meg a Falon Túli Királyt, amikor küldetése során elvegyült a vadak között. Egy elképesztően közvetlen, szerény és büszke ember volt Mance, Jon kedvelte is, de tudta kötelességét. Mikor háborúra került sor, Jon csapatai győzedelmeskedtek a vadak felett, bár kellett egy kis segítség, méghozzá Stannis Baratheon által, akinek serege meglepetésszerűen csapott le a Falon túl. Elfogták Mance-t és a Fekete Várban börtönözték be. Jon megkedvelte, és szerette volna rávenni, hogy esküdjön fel Stannis Baratheonra, fogadja el királyaként, akkor átengedik a vadak csapatait a falon. Viszont Mance ezt nem tette meg, volt ebben egy kis büszkeség, de leginkább nem szerette volna egy élet munkáját egy déli király háborújában elveszteni. Mivel megtagadta a „bend the knee-t”, Stannis kedvenc kivégzésével szerette volna büntetni Mance-t, a máglyán elégetéssel. Jon viszont ezt nem akarta hagyni, így mielőtt még a lángok elkezdték égetni, a férfit szíven lőtte egy nyíllal, így megkegyelmezett az általa is nagyon tisztelt Falon Túli Királynak.
Atahualpa az utolsó legitim inka uralkodóként vonult be a történelembe. A spanyol hódítás ideje alatt uralkodott 1532-től 1533-ig. Édesapja halála után féltestvérét, Huáscart legyőzve kerül a trónra, ez a belháború eleve meggyengítette a törzsi seregek erejét, de a váratlanul érkező és jóval fejlettebb idegenekkel senki sem számolt. 1531 januárjában a spanyol expedíció Francisco Pizarro vezetésével szállt partra a mai Peru északi partjainál. A spanyolok délre vonulva több várost is elfoglaltak könnyűszerrel, hiszen ők a kor legmodernebb európai fegyvereivel szálltak szembe az otthonukat védő, kőbaltás lakossággal. Pizarro nem szeretett volna mindezek ellenére gyors támadást végrehajtani, hiszen alig több mint 180 embert és 37 lovat számlált a serege. Inkább megvárták az 1532 szeptemberére érkező erősítést, majd ezt követően délre vették az irányt, az Inka Birodalom szíve felé. Eközben az ekkorra már uralkodóvá vált Atahualpa Cajamarcában tartózkodott, és hogy tudomást szerezzen a különös idegenekről, egy inka nemest küldött Pizarróhoz, hogy tájékozódjon és hívja meg a spanyolok vezetőjét magához. A király inkább tekintett szövetségesekként a spanyolokra, mint ellenfelekre, de ezt a gondolatot később nagyon megbánta. Biztonságuk érdekében a várost szinte üresen hagyták, hogy egy, a településtől távol eső dombon szálljanak meg, amíg az idegen hódítók megérkeznek. A hódítók pedig nem féltek bemutatkozni, és elfoglalták a város belső részét a maroknyi inka katonától. De Pizarro az erőszakos hatalomátvétel látszatát sem szerette volna kelteni, így küldetett követet Atahualpához, hogy a városba hívassa megbeszélésre.
Az uralkodó másnap késő délután ennek eleget is tett, de már nem olyan baráti hangvétellel, inkább 600 katonájával a háta mögött – vagyis inkább alatta, mivel hordszéken vitték a helyszínre – érkezett a város szívébe, ahol a spanyolok készen álltak a rajtaütésre és elrejtőztek az épületekben. Mikor Atahualpa a centrumba ért, Pizarro kiküldte Vincente de Valverde domonkos rendi szerzetest tárgyalni, hogy győzze meg az inka uralkodót, hogy térjenek át a keresztény hitre és esküdjön fel a spanyol koronára. De Atahualpa ezen felháborodva a földre dobta a Bibliát és felszólította Pizarrót, hogy adja vissza mindazt, amit ellopott a nemzetétől. Ezt követően a spanyolok kitörtek a házakból és lemészárolták az inkákat, Atahualpát pedig Pizarro maga fogta el. A spanyolok bíróság elé állították az uralkodót, majd bálványimádás, testvérgyilkosság és lázadás vádjával máglyahalálra ítélték. Atahualpa elképesztően megijedt, hiszen az ő hite szerint ebben az esetben nem kerülhet a lelke a másvilágra, viszont Valverde felajánlotta neki, hogyha megkeresztelkedik akkor más halálnemet kaphat. Az uralkodó igent mondott és ennek értelmében nem máglyán égették meg, hanem sokkal kegyesebb módon, fojtás általi halálra ítélték.
Te is fiam, Olly?
Havas Jon — Julius Caesar
Ó a drága Havas Jon, a hölgyek szívének kedvence, különösen a vöröseké, de nem mondom, férfi szemmel is nagy példakép a sorozat egyik főszereplője. Milliószor köszönhetjük a mindenható George R. R. Martinnak, hogy nem jutott arra a sorsra, mint „édesapja”. Azonban ez nem jelenti azt, hogy ne foglalhatnám bele a legérdekesebb halálesetek gyűjteményébe, hiszen az ő története az egyik legkülönlegesebb mind közül. Deres fattyaként kezdte, majd az Éjjeli Őrség felesküdött testvére lett, ahol sokan irigyelhették lelkesedését és elhivatottságát. Ennek meg is lett az eredménye, a korábbi parancsnok, Jeor Mormont halálát követően őt nevezték ki a Fekete Vár új parancsnokának, aminek nagyon sokan nem örültek, hiszen Jon célja az volt, hogy a vadakkal szövetkezve átvezesse őket a Fal déli oldalára, hogy elkerüljék a biztos halált. Ezt meg is tette az ötödik évadban, ám az örömöt követően véres összeesküvést szőttek ellene.
Ser Alliser Thorne vezetésével, – akit Jon az Első Felderítőnek nevezett ki, de kapcsolatuk mindig is viharos volt – egy előkészített merénylettel halálra késelték Jont. Olly, a segítője, – akire Jon úgy tekintett, mintha a gyermeke lenne az Éjjeli Őrségben – kihívta a parancsnokot azzal az ürüggyel, hogy híreket kaptak nagybátyjáról, de mikor Jon az emberek sűrűjébe lépett, pusztán egy „Traitor” (jelentése: áruló) feliratú sírt talál a helyszínen; mikor megfordult, többen a mellkasába szúrtak, de a legfájóbb, hogy végül Olly szörnyen dühös arccal Jon szívébe vágta kését. Mindenki kedvence pedig csak elterül, majd hagyták kivérezni a hóban. Egyikük sem gondolhatta akkor, hogy Havas Jont a következő évadban visszahozzák a halálból, majd felakasztja az összes árulót, aki ellene szegült.
Havas Jon, mielőtt Olly megszúrta, egy halk félmondata volt: „Olly, kérlek”. Ha szó szerint nem is, de a szituáció kísértetiesen hasonlított a mindenki által jól ismert római történeti pillanatra, amikor is örököse, Brutus bevitte az utolsó késszúrást Julius Caesar szívébe, és a történetek szerint a politikus-hadvezér élete utolsó pillanatában így fohászkodott fogadott fiához: „Te is, fiam, Brutus?” – Shakespeare Julius Caesarja után szabadon. A merénylet oka az volt, hogy a nép rajongott Caesarért, imádták és szerették volna, hogy ő legyen Róma királya, habár ezt maga a hadvezér is visszautasította, azzal a megjegyzéssel, hogy „Nem leszek Róma királya. Iuppiter a rómaiak egyetlen királya.” De ez nem gátolta meg a Szenátus tagjait, hogy szövetkezzenek a nép szeretett vezére ellen. I. e. 44. március 15-én Caesar a Theatrum Pompeiumba hívta össze a Szenátust, ahol a résztvevők egy csoportja – akik magukat Liberatoresnek nevezték –rátámadt. Tettüket, hogy szépítsék a dolgot, zsarnokölés címen emlegették. Két forrás taglalja halálának körülményeit, egyesek szerint 23, mások szerint 35 szúrást kapott Caesar, és ekkor hangzott el az ikonikus mondat, ami megihlette Shakespeare-t is. Caesar szerencsétlenségére Rómában nem éltek vörös papnők, akik visszahozhatták volna a halálból, hogy megbüntethesse gyilkosait.
Köszönöm az érdekes ötleteket a Trónok Harca Monopoly adminjának!
A történelem legérdekesebb halálesetei – 1. rész: Trónok harca vs. valóság
A történelem legérdekesebb halálesetei – 2. rész: Trónok harca vs. valóság
