Sodródó Szombathelyi Képtár

f21.hu 2017. jún. 23. 0 -1

Három tágas, és két kisebb kiállítótér, 10.000 kötetes szakkönyvtár, 6000 db-os műgyűjtemény és úgy néz ki, mint egy űrhajó, csak betonból készült. Mi az? Mondhatnánk, valamiféle regionális vagy legalábbis városi kulturális központ. Minimum. Azonban ez csak a Szombathelyi Képtár. Hogy miért “csak”? Lássuk!

A Szombathelyi Képtárat 1985-ben adták át, és a maga korában egy igen korszerű, kortárs művészeteknek méltó teret biztosító intézménynek számított. Gyűjteménye jelentős mennyiségű művet tartalmaz, főként  a XX. század második feléből származó neoavantgard irányzatokból, de akadnak 17. századi festmények is a repertoárban, és persze rengeteg textil. Mérete, elhelyezkedése és egyéb adottságai mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy ténylegesen kulturális központként működjön, nem csak kiállításokkal, hanem koncertekkel, vásárokkal, workshoppokkal, konferenciákkal, és alkotóműhelyi, tudományos kutatásokkal.

Azonban nem az!

A képtár kiállításainak száma még éppen korrekt, de minőségük már erősen változó. Ezt reprezentálja a Savaria Múzeumban debütált, a város múltjával foglalkozó, amúgy remek kiállítás folytatása, a Fényérzékeny. Nem hallott róla? Ne érezze magát tájékozatlannak, mi is csak a kiállítás előtt egy nappal hallottunk az eseményről, egy kósza Facebook-poszt láttán!

És itt térnék ki az intézmény egyik legnagyobb problémájára, a marketingre. Vagyis nem térnék ki, mert nincs marketingje. A Facebook-oldal elhanyagolt, hébe-hóba hoz létre az oldal kezelője egy-egy eseményt, ami nagyon is aggályos, mivel akár tetszik akár nem a Facebookról tájékozódik az emberek nagy része, a fiatalság főként. Ez a hatalmas, kihagyott ziccer akárhogy is nézzük, nem megengedhető egy kulturális intézménynek a XXI. században, feltéve, ha nem áll flegmatikusan ahhoz, hogy hányan értesülnek rendezvényeiről, ha nem érdekli hány új érdeklődőt tudna bevonzani, és persze nem kíván foglalkozni a fiatalság elérésével sem.

Fotó: www.f21.hu

Márpedig nem foglalkozik vele. Amellett, hogy nem hoznak létre eseményeket, nincsen semmiféle kedvcsináló anyag az oldalon, apró fotók, vagy bármilyen más figyelemfelkeltő írás, amely arra sarkalná az egyszeri szombathelyi lakost, hogy becsapva maga mögött a panel ajtaját, egy fél órára utánajárjon mi is zajlik a város közepén álló fura épületben. Pozitív példaként szolgálhat ilyen tekintetben a Magyar Nemzeti Galéria Facebook-oldala, tessék példát venni.

Itt fontos közbeszúrni, ha a fiatalokat (középiskolás korosztályt) nem próbálja elérni a város legnagyobb művészeti intézménye, hogyan várhatnánk el a szombathelyi polgárok következő generációjának érdeklődését? A kiállításra járás egy olyan dolog, amire igenis szoktatni kell az embert. Először fura, aztán hamarosan igény alakul ki, hogy új műveket, gondolatokat ismerjen meg és találkozzon a kiállítás plebszének többi tagjával. A kiállításmegnyitók legalább annyira szólnak egyfajta közösség (ha úgy tetszik szubkultúra) találkozásáról, mint magukról a kiállított alkotásokról. A fiatalok elhagyása nem csak hiba, bűn is egyben.

Milyen a kiállítás?

Visszakanyarodva a kiállításhoz, tegyük túl magunkat azon, hogy időben ki kellett találnunk a helyi kunsthalle dolgozóinak gondolatait és valamilyen csoda folytán el is mentünk a kiállításmegnyitóra. Aki látott már jó kiállítást az egyből ahogy felér a csigalépcsőn érezni fogja, hogy ez nem az. A grafikai munka teszi esetleg tönkre az összképet? Nem, látszik, hogy az ezt megelőző Savaria Múzeumbeli kiállítás arculatát viszi tovább, kellemes, jó méretű feliratokkal, szép grafikákkal. A művek rosszak? Nem, határozottan vannak nagyon jó alkotások a kiállításon. Mármint jók is, és nem is egy, hanem sok: nagyon sok.

Fotó: www.f21.hu

Sok van mindenből. Jóból, rosszból, goblenből, fotóból, szénrajzból, festményből, printből, grafikából, és még egy objekt is helyet kapott a káoszos labirintus egyik szegletében. Itt érünk el ahhoz, ami igazán „langyos vízzé” teszi a képtárat. Az alkotások túlságosan összeszórtak. A koncepció szerint a kiállítás azt mutatja be, hogyan veszi át a fotográfia a képzőművészettől a megörökítés szerepét. Ez mind szép és jó, mert tényleg volt egy ilyen folyamat, ugyanakkor a felvonultatott művészek, beleértve a fotográfusokat is, jellemzően nem a megörökítést tűzték ki célul, így a helyes az lett volna, ha csupán alkalmazott fotográfusokat állítanak ki. Mit keres a megörökítésnél egy Pinczehelyi?

Mindenképpen sokkal kevesebb mű kellett volna. Lassan eljutunk a betegség mélyére, méghozzá egy olyan helyre, amelyet a nemtörődömség itat át. A tárlaton két nagytermet és az emelet előterét használták fel és háromszáz művet aggattak a falra! Műértő legyen a talpán, aki ennyi művet be tud fogadni fejfájás nélkül egy helyes rendezésben, jó koncepcióval. De a koncepció nehézségei és a rendezés botrányossága miatt (néhol nincs 3 centi egy-egy mű között) ez enyhén problémás. Egyik mű sem, a jó művek sem kapnak teret, melyben kifejthetnék hatásukat. Legalább a lehetőséget adnánk meg egy komolyabb alkotásnak, hogy teremtsen egy kisebb atmoszférát! Pedig megérdemelné több mű is. Egy közel harminc éves múlttal rendelkező intézmény ezt nem engedheti meg magának, úgy érzem. A szöget a kiállítás koporsójába az előtér falára írt Flusser idézet üti be. Flusser gondolatmenete úgy érzem pont ellentétes a tárlatéval, érdemes elolvasni, minden fotóval foglalkozó alkotónak ajánlom.

Extra pikantériája az ügynek, hogy a tárlat június 1-től szeptember 24-ig lesz látható. Ez azt jelenti, hogy a három kiállítótérben addig nem nyílik másik kiállítás. Én teljesen megértem, hogy nyári szünet kell az ilyen és ehhez hasonló múzeumok életében, de ne mondják, hogy a tavalyi kettő kiállítás (a művészeti szakközepeseké és az egyetemisták diplomakiállítása), melyen mindent a kiállító diákok csináltak, annyira megterhelte a személyzetet, hogy négy hónapos szünetszerűséget kell beiktatni, pont a nyári időszakra? Vagy netán a tárlat visszajárós? Én nem érzem annak!  Ez a négy hónapon át, három termet lefogó kiállítás sajnos inkább egyfajta megúszása egy tartalmas nyári szezonnak. Félreértés ne essék, ezt az anyagot és témát is fel lehetett volna dolgozni ízlésesen. Szerintem vagy kevesebb, lényegre törőbb művel,vagy pedig több specifikusabb kiállítással.

Fotó: www.f21.hu

Hogy miért ajánlom mégis megnézésre a kiállítást? Mert előkerül több, a képtár tulajdonát képező mű, melyek nagyon is jók. Úgy érzem ezeket érdemes megnézni, elvonatkoztatni a kiállítás egészétől és csak a részletekben elmélyedni. Szóval irány a Képtár!

A Bekay Nagy Mayás botrány után ez ismét egy igazán nagy baklövése a Képtárnak, főleg azért, mert, ha nem ülne az intézmény a „langyos vízben”, most villanthatott volna. Nagyot téved az olvasó, ha azt hiszi ezen sorok a Képtár ellen irányulnak. Pont, hogy érte. Egy kis odafigyelés, hozzáértő, kortárs szemléletű emberek alkalmazása, programok szervezése, a marketing felépítése, egy normális weboldal összedobása (ami most van az elég vállalhatatlan), fiatalok (főként középiskolásokra gondolok) becsábítása, esetleg Ausztria felé való nyitás, német promóciók a Facebookon, és egy kis lelkesedés biztos vagyok benne, hogy jó irányba mozdítaná a dolgokat. Pozitív példa a FISE tavalyi kiállítása, mely szerintem nagyon jó volt és többször is megnéztem, pedig sokkal kevesebb munkával, szép rendezéssel operált.

Becsüljük meg ezt a több száz négyzetméter kiállítóteret, azt a sok-sok gyűjteményben lévő alkotást, és a közönséget, mert addig ez a csodás épület csak pazarlás és nincs sok értelme felújítani sem!

Fotó: www.f21.hu

 

Tags: Fényérzékeny, Magyar Nemzeti Galéria, Szombathely, Szombathelyi Képtár Categories: 5PERC
Related Posts