A kereskedelmi médiától megszokhattuk, hogy ontja a pofánkba a felszínesebbnél felszínesebb filmeket. Közönségfilmet időpocsékolás nézni. Ha egy percet láttál, láttad az egész filmet, egy művészfilm máshogy dolgozik.
Egy művészfilm felépül, és mindaddig, ameddig nem nézted végig, nem láthatod a maga valóságában. Ezért talán néha unalmasak a művészfilmek. De pont ezért kell rávennünk magunk művészfilmek nézésére, ezért kell beáldoznunk azt a másfél órát, mert csak így kaphatjuk meg azokat a kötelező érvényű üzeneteket, amiket egy filmművészeti alkotás képes megjeleníteni.
A Saul fia sikere után az internetes portálokon elég erőteljesen beindult a zsidózás. Lehet, hogy néhány embernek unalmas a holokauszt-téma, mindenesetre számomra bosszantó látni, hogy a nemzeti hovatartozásukra leghangosabban büszke magyarok ebben a helyzetben, amikor a siralmas állapotban lévő magyar filmiparnak sikerült valami valóban művészit alkotnia, nem lépnek túl előítéleteiken és nem látják a magyar kultúra fejlődését.
Pedig a Saul fia jó film. Számomra Saul karaktere a civilizáció támaszát jeleníti meg, aki egy barbár világban képes volt embernek megmaradni és megfelelni a civilizációs értékeknek. Saul harca a barbárság elleni harc. A film alaptörténete a következő: egy náci koncentrációs táborban a Sonderkommando tagjai irányították a foglyokat a krematóriumba, majd távolították el a holttesteket a következő transzport érkezése előtt. A Sonderkommando, tudván hogy nem sok idejük van hátra a saját kivégzésükig, felkelést terveznek. A Sonderkommando egyik tagja Saul, aki úgy gondolja, a holttestek között rátalált saját fiára. Ezután elhatározza: keres egy rabbit, hogy méltóságban eltemethesse gyermekét.
A film hangulata, már pusztán abból adódóan, hogy holokausztfilm, rendkívül nyomasztó. Ehhez sokat hozzátesz a párbeszédek tömörsége, de a nyomasztó hangulat legfőképp az operatőri munkának köszönhető. A film nagyon kevés eszközzel dolgozik: a kamera folyamatosan Sault mutatja, mégpedig legtöbbször közeli képekkel, így a dráma a háttérben játszódik, amiből a néző roppant keveset lát, ezért a megrázó pillanatokat szinte teljes mértékben a néző fantáziájára hagyja. Ez az elgondolás sokkal közelebbi kapcsolatba hoz minket Saullal, így az ő drámája is sokkal erőteljesebben átélhető.
Saul története nem pusztán szenvedés, hanem harc a civilizációért. Saulnak a legfőbb célja nem az, hogy túlélje a koncentrációs tábort, hanem hogy megadja fiának a végtisztességet. Saul több mint önmaga. Saul egy eszmének , értéknek, a végtisztességnek a szolgálója.
A Saul fia több mint egy egyszerű holokausztfilm. Nem csupán a holokauszt embertelenségére akar rámutatni, hanem olyan értékekre, amik civilizációnk alappillérei.
