Megnyitott a Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium éves kiállítása. Az ünnepélyes ceremóniára évről évre tavasszal kerül sor. Idén március 22-én a Szombathelyi Képtár aulájában kaptak helyet a kiválasztott alkotások.


A művész semmit nem ér tehetség nélkül, de a tehetség semmit nem ér munka nélkül.

– Émile Zola


Minden évben a szakmai tanárok által legkiemelkedőbbnek ítélt művek kerülnek bemutatásra. Az iskola növendékeinek munkái, a legkisebbektől az ötödévesekig, mind helyet kapnak egymás mellett, így mutatva meg azt, hogy a tehetségnek és a kreativitásnak nem függvénye a kor, hanem sokkal inkább a befektetett energia és az egyedi meglátás. A Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium a számos képzőművészeti ágazatot lefedő képzései mellett kiváló zenei tagozattal is rendelkezik, így nem meglepő, hogy a megnyitó keretein belül a zene is teret kapott.

Ékszertervek, grafikai munkák, szobrok, kisfilmek, fotók, textilalkotások és még rengeteg kiváló és látványos darab, amelyet fiatal középiskolások álmodtak meg és hívtak életre.

A művészeti nevelés talán egyik legfontosabb eszköze a tér. Teret adni a szárnyaikat bontogató fiataloknak arra, hogy merjenek nagyot álmodni, és eközben terelni őket a saját, egyedi útjukon. Teret biztosítani nekik, hogy bizonyos időszakonként megmutathassák magukat és azt, ahol éppen tartanak. Erre kiváló lehetőség egy kiállítás, ahol nemcsak a diákok képviseltethetik magukat és iskolájukat legkiemelkedőbb kreációikkal, hanem az embereknek is lehetőségük nyílik arra, hogy bepillantást nyerhessenek az alkotásokba és nyomon követhessék a helyi művész-növendékeket.

A művek 2018. március 22-től 2018. április 17-ig megtekinthetők a szombathelyi Képtárban.


A Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium fotói