A Gödöllői Iparművészeti Műhely és az Élesdi Művésztelep Egyesület egy közös kiállítást szervezett, amelynek a gödöllői Várkapitányi Lak adott otthont. Az együttműködés eredményeképpen létrejött Telepesek – Élesd művésztelep Gödöllőn című tárlat átfogó képet mutat a művésztelep alkotóinak az elmúlt években készült munkáiból. A partiumi és erdélyi gyökerekkel rendelkező diákok által életre hívott kezdeményezéshez azóta többen csatlakoztak, az évek alatt pedig kialakult egy közösség, akik együtt dolgoznak és időről időre közösen is állítanak ki.
Az Élesdi Művésztelep a Képzőművészeti Főiskola diákjai kezdeményezésére született meg, és már huszonhat éve működik. Fennállása óta olyan kiállítóterek adtak otthont a művésztelep alkotóinak, mint az Ernst Múzeum, a Modem vagy a Műcsarnok. A mostani, gödöllői kiállítás kurátori bevezetőjéből kiderül, hogy a művésztelepek igen fontos szerepet kapnak a festők életében, mivel ez az elvonulásra is lehetőséget kínál. Ha egy alkotó tudatosan elhagyja saját környezetét, hogy később visszatérve új szemmel tekinthessen rá, akkor nemcsak korszerűbb alkotóvá válhat, de alkotásainak színvonalát is emelheti.
Az élesdi művészek ars poeticájában a közösség és összetartozás fontossága is helyet kap, ugyanakkor az alkotók változatos szemléletmódokkal, gondolatisággal és technikai preferenciákkal bírnak. A gödöllői Várkapitányi Lak épületében berendezett tárlat első termében Szakál Éva Out of focus című sorozatának alkotásaival találkozunk. Ennek a projektnek az volt a célja, hogy a vizualitás új, modern aspektusát tárja fel. A színes színfoltokat az alkotó úgy állította elő, hogy internetes böngészés közben megörökítette azt a pillanatot, amikor a képernyőn megjelenő kép egy pillanatra elmosódik egy rendszerhiba miatt. Az absztrakt színfoltokra redukált kép így az asszociációknak is teret enged, miközben határozott primer jelentéssel is rendelkezik.
Az innen nyíló teremben Furák-Pop László kollázsképeivel találkozhatunk. Ezeken az alkotásokon több jelentésréteg is felfedezhető, mivel a megjelenő alakok és motívumok könnyebben megfejthető üzeneteket hivatottak átadni. A szürrealitás vagy a groteszk asszociációit keltő alkotások néha popkulturális utalásokat is magukon hordoznak, ilyen a Nils Holgersson utolsó útja című alkotás is. Ezek a munkák ugyanakkor a képi humor eszközét is gyakorta alkalmazzák, amivel izgalmas élménnyé válik a képek felfedezése. Ugyanitt kapott helyet Kovács Lehel munkája. A roppant színgazdagsággal dolgozó festmény részben a csendélet műfajának sajátosságait is hordozza. A feltűnő – élő, vagy kipreparált – állat az életet képes lenne behozni a kép terébe, a képszerkesztés mégis inkább a természet halálát juttatja a néző eszébe.
Az épület másik szárnyában találkozhatunk Horváth Ágnes alkotásával. A letakart alakot mutató kép a textúrák és a gyűrődések hálójából áll. Az anyag tulajdonságára, illetve az alak körvonalaira koncentráló Shavasana című munka a takarékos alkotói eszköztárral is képes meghökkentő és gondolatébresztő munkát létrehozni, ami elismerésre méltó művészi teljesítmény. Hasonló munkát láthatunk a terem másik falán. A fekete és fehér színekre redukált alkotások egy fénykép negatívjára vagy egy színeiben megtükrözött képre emlékeztethetnek. Ezzel a megoldással a vonalak, a formák és a kompozíció kerül előtérbe, ami új olvasatok felé terelheti a nézőt.
A kiállítótér másik terében az egyik legkomplexebb alkotói világgal rendelkező művész, Ferenczy Zsolt festményeit láthatjuk. A Klónia című sorozat képei az abszurditás, a dráma vagy a humor eszközeit is magabiztosan használják. A képek olyan érzetet keltenek a nézőben, mintha egy felfedezés alatt – így talán kolonizálás előtt – álló világból pillantana meg jeleneteket és alakokat. Ebben az elképzelt világban más törvények érvényesek, mint a köznapi életben, ám nem vitás, hogy ezek az alkotások valójában a mi világunkról szólnak. Az ábrázolt jelenetek – amelyek egész történetekké képesek kinyílni – a jelenünk problémáira is reflektálnak.
A tárlat másik, igen elismert művésze Kaliczka Patrícia, aki képi világával szintén egy új helyre visz minket, itt azonban nem egy képzeletbeli világ, hanem a tudatalatti lesz az alkotások forrása. Ebben a térben megszűnnek a tér és az idő törvényei, így a legváltozatosabb tárgyak, emberek és állatok kerülnek egymás mellé. A kiállításon látható Az Űrben lebegő nádas vagy A tudás fája című munkái jól mutatják az alkotóra jellemző képnyelvi megoldásokat. Mindenféle fragmentumok és darabkák tarkítják a sűrűre szervezett, komplex képeket, amelyeket a kollázs technikájának alkalmazása tovább dinamizál, miközben remek arányérzékkel adagolja ezeket a képi elemeket. Ennek köszönhetően a képek egyensúlyban maradnak, és nyugalmi állapotokat is megjeleníthetnek, amivel kettős hatást is kelthetnek.
Az elme tereit nyitja ki Szabó Anna-Mária is. Alkotásain egyfajta szubjektív tájábrázolás jelenik meg, amely a klasszikus tájkép műfaji határait sokban megtartja, de eközben többlettartalmat is ad a látványnak. A Mikromantikus elmekép című munkáján lehet mindezt a legjobban tetten érni. Itt megjelenik az a megoldás is, ami az alkotó más festményein is jelen van, vagyis az, hogy a művész a néző helyét is megformálja a képen. Ezzel olyan érzete támadhat a befogadónak, mintha valódi látvánnyal állna szembe, aminek a terében ő is jelen lehet.
Ezzel a festői megoldással egy sokkal személyesebb viszony is kialakulhat a kép és a nézője között, azonban a személyesség nem csak ebben az aspektusban lehet a művész sajátja. Az emlékképek szubjektivitására és torzulására asszociáló alkotások tovább fokozzák ezt a személyességet, mivel egy intimebb tér nyílik ki.
Ezek között a festmények között egy installáció is helyet kapott a térben, amelyet Bajkó Dániel készített. A dekoráció és a képzőművészet határait kereső alkotó itt kiállított installációját a formák mellett a fények teszik különössé. A merész, de a szerkesztettség jeleit mutató szerkezet egyfajta futurizmusra is emlékeztet, az ezüstszín fólia, vagy a fénycsíkok akár ebbe az irányba is terelhetik az alkotás értelmezését.
Az emeleti terek magukban is figyelemre méltóak, a legbelső szobában az érintetlenül megmaradt kazettás parketta is látható, de nyomokban a termek eredeti falfestményei is láthatóak. Ezekben a különleges termekben találkozhatunk Kovács Kitti munkáival is. Ezeken a képeken a véletlenek szerepe, a festői gesztusok elrejtése kerül előtérbe. Ezek a nonfigurális alkotások színhasználatukkal keltik fel a figyelmet, de egy szempontból mégis lassabban engedik közel a nézőt. Első pillantásra nem bomlik ki a festmény, csak hosszasabb szemlélés után lesznek felfedezhetőek az egymásra tevődő rétegek.
Igen hasonló alkotói módszerrel dolgozik Balázs Imre Barna is. Flux című projektjében a színek statikus és dinamikus oldala is előtérbe kerül, itt azonban a festői gesztusok nagy hangsúlyt kapnak. Annak ellenére, hogy a gesztusfestészet ennyire előtérbe kerül, a képeket nem az esetlegesség szervezi. A színkeverés és a színek alkalmazása gondos munkáról tanúskodik, amelynek végeredménye egy intenzív, erőteljes alkotás lesz. Az épületszárny utolsó termébe Nagy Benjámin fekete-fehér alkotásai kerültek. Az alkotó régóta foglalkozik geometrikus, konstruktív formák művészi alkalmazásával, az itt kiállított képeken alkalmazott kompozíciók a szabályosság és a kiszámíthatatlanság, illetve a szerkesztettség gondolatköreit hívják elő.
A szürrealitás konstrukciós-dekonstrukciós kettősében mozgó formák – amelyek némelyikéről olyan érzésünk lehet, hogy geometriai vagy matematikai elvek rendezik – különös élményt adnak. A művészi formák adta keretek megbontása foglalkoztatja Mátyási Pétert is, akinek a fenti fotón látható képe egy installáció része. A kék fénnyel megvilágított alkotásán az ember és a természet viszonya bomlik ki. A hidegfényű, mesterséges megvilágítással az alkotás enigmatikus hatást kelt, amely egyfelől az ismerősség, másfelől az idegenség érzéseit is felszínre hozza.
Az emelet másik termében egy egészen egyedi alkotóval találkozhatunk. Máriás István aka Horror Pista korábbi munkáinak technikái között szerepel csempék festése, mázazása, kiégetése és mozaikok készítése is. Ez technika nemcsak a hagyományos vászonfestészet alternatívájaként van jelen az alkotó művészetében, hanem a festmények lehetséges helyét is kijelöli. Mivel a csempére készült alkotás ellenállóbb, ezért szabad térben vagy konyhai falfelületeken is jól alkalmazható.
A művész a most kiállított munkáit is csempékre festette, a hétköznapi életből kiragadott burkolatok itt egészen más funkciót kapnak. Ezek ugyanis olyan alkotások hordozóivá válnak, amelyek az átalakuló világunk kérdéseivel, a szürrealitással, illetve a giccs tárgyával foglalkoznak. Amellett, hogy a képszervezés fontos eleme lesz a humor és a groteszk, egy erős, kritikus közléstartam is teret nyer.
A kiállítás utolsó terme több szempontból kilóg a sorból. A néző egy sötét térbe lép, ahol hátulról megvilágított képekkel találkozik. A időnként felvillanó fények új jelentéstartalmat is előhoznak. A váltások sokszor a képeket lényegükben változtatják meg. A képekből előbukkanó Mária-ábrázolás, Laokoón-csoport vagy szörnyek és állatok meglepik a nézőt. Bodoni Zsolt különleges képei, illetve az a fikciós élmény, amit kapunk, elsőre szokatlannak hathat, ám könnyű „beletanulni” ezekbe a kétarcú képekbe.
A kiállított munkák sokfélesége tagadhatatlan, és talán éppen ez a tárlat legnagyobb erőssége is. A szuverén, magas szakmai színvonalon alkotó művészek azonban egyrészről össze is tartoznak, hiszen mindannyian a művésztelep tagjai. Ritka az olyan tárlat, ami úgy tud több művésztől kiállítani, hogy a munkák mindegyike ugyanolyan magas színvonalú legyen. A kiállítás kurátora, Zuh Deodáth ezt valósította meg.
Mivel a kiállított alkotások között nincsenek minőségi kiugrások – sem felfelé, sem lefelé –, ezért egy komplex, önmagát kontextualizálni képes gyűjtemény jött létre. Külön öröm, hogy ennek egy igen impozáns, remek állapotban megőrzött történelmi épület ad otthont, ami lehetővé teszi az alkotások magas színvonalú installálását, illetve azok megfelelő bevilágítását. A termekben tabletek is ki lettek helyezve, amelyeken egy-egy alkotóról tudhatunk meg még többet. Ezzel még személyesebbé válik a kiállítás, és a Herczeg Zsolt által rendezett kisfilmeken keresztül mi is betekinthetünk a művésztelep egyébként zárt világába.
