Akik azt hiszik, hogy költőink csak szerelmüket-bánatukat voltak hivatottak szavakba önteni, azoknak most nagy valószínűséggel csalódást fogok okozni. Az irodalmi erotika, a szexualitás már az ókor művészetében is felfedezhető, szatirikus, pajzán, fülledt hangulatú alkotások már az irodalom korai időszakában is keletkeztek, s ez a tendencia az idő előrehaladtával csak fokozódott.
Irodalmi tabu-e az erotika?
Azt hiszem sokunkkal megesett már, hogy irodalomórán néhány kétértelmű, az intimitásra vonatkoztatható képet véltünk felfedezni egy-egy alkotás elemzése során. Persze, ilyenkor furcsa érzés alakul ki az olvasóban: hogyan is jelenhetnek meg ilyenféle társadalmi tabunak tartott témák az irodalom tankönyveinkben?
A világ társadalmaiban gyakran kialakulnak úgynevezett tabutémák, amelyekről úgy gondolják, hogy a ház négy falán kívül nem illik beszélni. Ilyen téma a szexuális együttlét élménye, a belső intimitás megélése is. Az irodalom azonban elveti az efféle tilos témákat. Miért? Mert a költészet az egyén belső világának, érzéseink, élményeinek, gondolatainak kifejezőeszköze, az emberi életnek minden egyes szegmensét hivatott megénekelni. Így nem meglepő, hogy az irodalomban már évezredek óta jelen van az erotika, ugyanis a szexualitás az emberi élet éppolyan természetes velejárója, mint a boldogság, szerelem, csalódás vagy éppen az útkeresés.
Babits Mihály Az európai irodalom története című összegző alkotásban így jellemzi a költészetet:
Minden költészet erotika
Ezalatt nem azt érti, hogy minden versben dugnak, nem, korán sem ezt kell értetünk az erotikus költészet alatt. Babits úgy értelmezi a költészet, mint az egyik legősibb, legelemibb kifejezőerőt a világon, olyan művészetformának tartja, amely telis-tele van rejtett utalásokkal és kapcsolatrendszerekkel. A költészet számára a szerelem általános téma, az erotika pedig a szerelem elemi része. Ha füvekről vagy fákról írunk, de ezzel a szerelmünk lágyságát vagy hevességét célunk kifejezni, akkor titkon az erotikáról is írunk, ugyanis az egyik benne foglaltatik a másik fogalmában. Ez nem csak az irodalomban számít egyediségnek, a képzőművészeti alkotások meztelen alakjai ugyanazt az esztétikai gyönyört hivatottak kifejezni, mint az irodalmi művek fülledt sorai. Így az irodalmi erotikának sem feltétlenül az a célja, hogy a pillanatnyi benyomásokat, az aktus momentumát adja vissza, hanem a testi szépséget próbálja kifejezni, azaz ebben az esetben egy esztétikai minőségről beszélünk, mintsem pornográf tartalomról.
Jól lehet korszakonként eltér az a minta, ahogyan költőink megéltek a szexualitás élményét. Bár ez a téma szinte a legtöbb művészeti korszakban tabunak számított, koronként mégis változik annak mértéke, hogy pontosan mennyire. Vannak megengedőbb, szószátyárabb korok például a francia premodern költők vagy a posztmodern irodalom lírikusai eléggé bátran, szókimondóan fogalmaznak erotikus alkotásaiban. Véleményem szerint ez nem is sokszor a korszakban etikailag meghatározott szabályoktól függött, mintsem a költő egyéni világnézetén. Egyes poéták egyszerűen nem tudtak ellenállni belső örömük kifejezésének, így ha a társadalmi etikett tiltotta is az intimitásról való megnyilatkozást, az ő felfogásukra ez csak kis mértékben hatott. A művészeti cél győzedelmeskedett a kor szokásrendszere felett.
Van-e az erotikus költészetnek műfaja?
Ha a költő szerelmes, ír egy gyönyörű szerenádot, ha szomorú, akkor elégiába önti bánatát, ha szétfeszítik az érzelmek, akkor a rapszódia műfaját választja. De mi van akkor, ha a belső szexualitását, az erotikus élményeit szeretné kifejezni? Meglátásom szerint nincs egy egységes műfaja az erotikus költészetnek, ez inkább téma, mintsem egységesen alkalmazható műfaj. A poéta ihletett állapotba kerül egy-egy elképzelt vagy ténylegesen átélt esemény után, melyeket versszakokba tömörít. Nincs műfaji, formai határ, egy életképszerű vers éppolyan jól képes átadni a költemény mondanivalóját, mint egy szigorú szabályokat követő balladaforma. Mivel már alapjában véve egy megkérdőjelezhető témáról beszélünk, ezért a cél szentesíti az eszközt, az érzelmek efféle kifejezésmódja egyáltalán nem zár keretek közé, sőt mondhatni felszabadít, nyílt terepet ad alkotóinknak. Nevezhetnénk az irodalmi szexualitást élményköltészet és az esztétikára törekvő líra szerelemgyerekének, ugyanis mindkettőből bőségesen merít. Élménylíra olyan szempontból, hogy gyakorta egy-egy megragadott pillanat, egy felhevült állapot megversesítéséről beszélünk, másrészről azonban mégis esztétizáló alkotások, ugyanis a szépség és a gyönyör egyedi, intim világnézetét szándékoznak visszaadni a lírikusaink.
Művészet vagy pornográfia?
Dr. Zoltvány Irén az Erotika és irodalom című írásában a következőképp fogalmazott:
Különbséget kell még tenni az erotika és pornográfia közt. Tágabb értelemben vett erotikus részletek, a szexuális élet némely mozzanatának leírásával, a bibliában is találhatók, melyben még a természetellenes szerelem perverz megnyilvánulásai is érintve vannak. (…) Sokkal tovább megy a pornográfia. Ez mindig teljesen nyíltan, gyakran rajz és képek kíséretében, szembeszökő célzattal sérti a szemérem érzetét s egyenesen ingerli a fantáziát kicsapongó képzetekre s a legaljasabb ösztön mozgalmasságát idézi elő.
Sokszor egyébként nehéz különbséget tenni a kettő között, ugyanis nincsenek éles határvonalak. Ezért is nehéz megállapítani, hogy ez valódi esztétikai törekvés vagy esetleg szennyirodalom. Nagyon sok kritikus úgy gondolja, hogy az intimitásnak az irodalomban nincs vagy csak fokozott mértékig van helye. Bár az erotikus költészet fejlődését végigkövethetjük egészen az ókori görög irodalomtól napjainkig, s valóban látható egyfajta fokozatosan fejlődő, változó ív, esztétikusok és kritikusok úgy látják, hogy egyfajta túlfutásba fordult a téma, művészet elvesztette az erkölcsi normáit.
Payot Az akarat nevelése című 1895-ben megjelent könyvében így írt az erotikus költészettel kapcsolatban:
A mai irodalom nagyrészt a nemi szerelem dicsőítése. Ha regényíróink, költőink nagy részének hinni akarunk, a legmagasabb, legnemesebb cél, melyet az emberi élet számára kitűzhetünk, oly ösztön kielégítése, mely közös az állatokéval.
Az azóta eltelt közel 120 évben az irodalmi intimitás csak fokozódott. A változó világnézetek, nyelvi formák, nemi mozgalmak az irodalom művészetére is kihatottak. Ma szinte az erotikus irodalom egyik világkorát éli, ugyanis a modern társadalomban a tabuk lassan, de fokozatosan leépülnek, a modern művészetekben pedig ezek a tiltott témák még vehemensebb kifejezőtárra lelnek. Talán a szavak művészete az, ami most a leginkább képes a mozgóképen kívül megfogni a 21. század emberét. Hogy mégis marad-e valami a régi irodalomból? Minden kétséget kizárva igen. Hogy egy ismert mondásparafrázisával éljek: „A művészet nem vész el, csak átalakul”.
A következőkben összeszedtük az erotikus költészet rendhagyó, jellegzetes alkotásait:
Gaius Valerius Catullus
Az ókori római irodalom költője, Catullus erotikus irodalom egyik leghíresebb korai képviselője. A költő életének meghatározó eseménye volt a Lesbia iránt érzett szenvedélyes, ellenmondásos szerelem, amely költeményei folytonos ihletőjeként szolgált. Lesbia valódi neve Clodia volt, aki egy igen befolyásos római férfival élt házasságban. Catullus megénekli verseiben ezzel a titkos lánnyal folytatott viszontagságos kapcsolatát – hol az egekbe emeli kedvesét és szépségét dicsőíti, hol pedig végleg búcsút vesz szerelmétől. A költőtől nem állt távol az ércelődős, csípős nyelvhasználat sem, alkotásaiban minden illemi szabályt félredobva ír ihletőjéről. Catullus Carmen 11 című költeményében is a Lesbia-szerelem áll a középpontban. A lírai én gúnyosan szól Lesbiáról, majd végleg elbocsájtja a nőt. Úgy érzi szerelemük elmúlt, elhervadt akár egy út széli leszakított virág. A versben az intimitás is fontos szerepet kap, ezzel fejezi ki a nőhöz való viszonyát: „Hallom, egyre üzekedsz a fiúkkal. Remélem,/ hogy tizet is kikészítsz közülük minden éjjel”
Catullus: Carmen 11
Furius és Aurelius, két nagyon drága
barátom, kik velem jönnétek Indiába,
ha mennék – hol a Nagy Óceán vize harsog
s rázza a partot;
vagy a déli melegtol tunya arabokhoz,
a szittyákhoz, hol minden kölyök íjat hordoz,
s a tájra, melyet a Nílus önt el tavasszal
sárga iszappal;
vagy akár felmásznátok velem a kék Alpok
hágóira, hol Caesar oly vitézül harcolt,
és kísérnétek tovább barbár britekhez,
kik zabot esznek;
ti, kik nem másztok le rólam, kikkel a végzet
összeláncolt, toletek csupán egyet kérek:
hogy szaladjatok Lesbiához e kegyetlen
nyers üzenettel:
“Hallom, egyre üzekedsz a fiúkkal. Remélem,
hogy tizet is kikészítsz közülük minden éjjel,
mert nem tudsz már szeretni, s nem maradt, csak tátott
nagy bujaságod.
Ne várd, hogy újra kezdjük. Elpusztultál, nem vagy.
Nem én, te ölted meg szerelmünket. Elhervadt,
mint vadvirág, melyet az út szélére dobtak
és letapostak.”
François Villon
A középkor és a kora reneszánsz korszakhatárán alkotó francia költőtől, Villontól sem állt távol az erotikus költészet, alkotásaiban a testi szerelem élményszerű leírásáról olvashatunk. Villon alkotásaiból reális képet kapunk a korabeli férfi szerelmi, szeretkezési életéről, a francia bordélyházas mindennapokról. A költő szókimondóan fogalmaz, nem szeppen meg a legintimebb részletek kimondásától sem. Ilyen alkotása például a Ballada a Vastag Margot-ról című verse is, mely egy részeg bordélyházi fülledt eseménysorozatot mutat be szatíraszerű elemekkel fűszerezve. A címben is megjelenő hölgy nem egy mai tipikus nőideál, a lírai én pont a vastag combjait és szellentését emeli ki: „Majd megbékélünk; szellent rám nagyot/- dagadtabb, mint a dongó – fölnevet”. A vers tökéletes balladaformában íródott – ebből is látszik, hogy a téma ellenére nagyon alaposan kidolgozott művészi alkotás – az ajánlásban pedig akrosztikont vélünk felfedezni.
Villon: Ballada a Vastag Margot-ról
Ha szeretem a szép lányt szolgamód,
nem kell azért bugrisnak vélnetek.
Javai fínom óhajra valók,
csókjáért kardot, pajzsot viselek.
Fazekat happolok, ha emberek
jönnek, ellépek borért csendesen.
Kerül gyümölcs meg sajt. S ha rendesen
fizetnek, mondok: Jól ityeg bizony!
Csak jőjenek, ha dürgésük leszen,
e bordélyba, hol szállásunk vagyon.
De megvannak a vijjogó bajok,
ha pénz nélkül jön Margot hálni meg.
Szivem halálra gyűlöli. Fogod
mindjárt kabátod, szoknyád, réklidet,
gyapjú gyanánt a zálogba vihedd!
S kezét csipőre téve bőg nekem
az Antikrisztus, hogy, Jézusra, nem,
ő nem teszi! Hát jól képen kapom, –
az orra fölött hordja kézjegyem
e bordélyban, hol szállásunk vagyon.
Majd megbékélünk; szellent rám nagyot
– dagadtabb, mint a dongó – fölnevet,
combom csapkodja, Gogo-z meg gagyog,
öklével birizgálja fejemet.
Mint bunda, alszunk, lévén részegek.
S kelünk. Korog a hasa. Kényesen
fölmászik rám, nyögök keservesen,
a deszkánál is laposabbra nyom,
ledérkedéssel tönkre így teszen
e bordélyban, hol szállásunk vagyon.
Ajánlás
V ihar, fagy, dér, – megvan a kenyerem!
I gy vesz az ember gubát az eben.
L óg rajtam, pénzit megéri velem.
L otyó, kurafi: passzolunk nagyon!
O csmányoké ez ocsmány szerelem.
N incs emberségünk, hát ne is legyen
e bordélyban, hol szállásunk vagyon!
Janus Pannonius
A magyar származású reneszánsz költő, Pannóniai János sem vetette el fiatalkorában a szexuális irodalmat, rövid epigrammáiban bátran fogalmaz a testi vágy ébredéséről, pedofil papok álszentségéről vagy éppen erotikus élményeiről. A költő egyetemi tanulmányai alatt írta ezeket a diákkölteményeket, melyek megfelelnek mind az epigramma műfaji szabályainak, mind az fiatal férfi ébredő szexualitás kifejezésének. Életkoráról nevezetű verse is erotikus tartalmú, a 16 éves költő ágyéka, „viruló botja” és az ezt beindító fiatal, csinos lányok szépsége áll a vers középpontjában: „Mélyül a hangom, az ujjam mind többet kaparászik/ lágyékom táján, s mind virulóbb a botom”. A vers csattanója talán a legérdekesebb, fiatalkor végéről, férfikorba lépésről olvashatunk a vers utolsó két sorában.
Janus Pannonius: Életkoráról
Hogyha anyám helyesen számolja: ez itt, ez az évem
épp a tizenhatodik életem éveiből.
Majd, amikor szőkén tovaszáll ismét a meleg nyár,
s gyöngül a nap, beköszönt már a tizenhetedik.
Mélyül a hangom, az ujjam mind többet kaparászik
lágyékom táján, s mind virulóbb a botom.
Lányt látok – tűz önt el, reszket bennem a lélek,
s gyakran nedvezi át álmom a gyolcs lepedőt.
Házitanítóm, hagyj hát békén, menj az utamból,
csak suta kiskölykét bízta reád az apám.
Hagyjon a morc mester meg a bakszagu gyám is ezentúl,
senki se tiltsa, amit tenni megenged a jog.
Mától sutba a gyermeki gönc a csicsás fityegőkkel,
mától díszes olasz férfiruhát viselek.
Charles Baudelaire
A francia esztétizáló irodalom kiemelkedő alakja, Baudelaire is költött verseket a testet felemésztő szexuális vágyról. Úgy tűnik, hogy még a Parnasszus elefántcsonttornyába elkülönülő költőt is megihlették a testi öröm szépségei, alkotásaiban felhevült testi vágyakról, mindent felemésztő érzésekről és az ezzel járó kínokról ír. Az Egy pogány imája című szonettje is ezt az érzetet kívánja szavakba önteni, amelyben mindennek az ihletője a Gyönyör!
Charles Baudelaire: Egy pogány imája
Óh ne halkítsad lángod éjre,
hevítsd fel zsibbatag szivem,
Gyönyör! te lelkek kínja, kéje:
Exaudi, diva! supplicem.
Légben eloszló istenasszony,
láng, amely pincékben lobog,
kínomon kényed irgalmazzon,
kinek ércdallal áldozok.
Gyönyör! légy úrnőm, mindig ébren,
húsból és bársonyból csinált
álarcot ölts, sziréni vértet.
Vagy a formátlan bor ködében
nehézkes álmodat kináld,
Gyönyör! te rugányos kisértet!
Arthur Rimbuad
Baudelaire kortársának mondható Rimbaud is a francia premodern költők csapatát erősíti, természetesen az erotikus irodalom a Petőfihez hasonlítható fiatal költőzsenit is megihlette. Rimbaud is főként a szexualitás és a nő esztétikai minőségének kifejezésére törekedett, alkotásaira a kellemes hangulat és a szemet gyönyörködtető látványvilág a jellemző. Az első este című alkotás Rimbaud fiatalkorában készült és a női test szépségét, a női meztelenség csodáját hivatott visszaadni némi intimitással körbejárni: „Félmeztelen helyezkedett el/ s összekulcsolta a kezét./ Kis lába fázós élvezettel/ nyúlt a földre, s szép volt, de szép” A vers az erotikus irodalom egyik legszebb alkotása.
Arthur Rimbuad: Az első este
A fotelban ült, neglizsében,
s az ablakhoz kaján fejek,
nagy fák dugdosták indiszkréten
egész közel a szemüket.
Félmeztelen helyezkedett el
s összekulcsolta a kezét.
Kis lába fázós élvezettel
nyúlt a földre, s szép volt, de szép.
Néztem, hogy röpdös a hajában
egy kis sárga sugár vidám
pillangóként s a mosolyában
s a keblén: légy a rózsafán.
Megcsókoltam finom bokáit.
Ő fölényesen kacagott;
hangja úgy trillázott, sokáig,
mint eltört üvegdarabok.
A kis láb ijedten huzódott
az ing alá: „No, ne bomolj!”
Ha megbocsátotta a csókot,
a gúnykacaj se volt komoly.
Szeme hogy dobogott szegényke,
amikor lezárta a szám!
Ő kényeskedve húzta félre
a fejét: „Ez sok, igazán!
Úgy látszik, jó lesz tudnod, úrfi…”
De csók következett megint,
s ő nem bírt többé haragudni
s nevetett, most már szív szerint…
Fotelemben ült, neglizsében,
s az ablakhoz kaján fejek,
nagy fák dugdosták indiszkréten
közelre sóvár szemüket.
Weöres Sándor
Weöres Sándor a 20. század második felének kiemelkedő irodalmi alakja, az irodalmi utánzás, a távol-keleti kultúrák kiváló mestere. Psyché. Egy hajdani költőnő írásai című könyvében egy önjelölt költőnőt, Lónyai Erzsébetet igyekszik megformálni, kinek jellegzetessége a testiség heves megélése, a szexualitás fontossága. A fiatal lány egész életútját illetve utóéletét nyomon követhetjük naplószerű feljegyzései, rövid-hosszabb versei, másik visszaemlékezései által. Psyché maga a szexualitás, verseiben minden szemérmet félredobva, bátran fogalmaz testi vágyairól és kínjairól. A kötet jellegzetessége, hogy korszakleíró, korszakpotló, Weöres észrevette, hogy hiányzik a magyar irodalomból a szentimentalista – bidemayer korszakra jellemző irodalom, ugyanis a korszak politikai eseményei egy más költőtípust kívántak meg, hazafias, nemzeti ódák születtek szentimentalista élményversek helyett. Psyché tehát imitáció, versei pedig kitalációk. A Sáros-pataki polgár leány című erotikus költemény Lónyai Erzsébet fiatalkorából származik, és a közösülésre vágyásról szól eléggé csípős nyelven, szókimondó hangulatban.
Weöres Sándor: Psyché. Egy hajdani költőnő írásai
SÁROS-PATAKI POLGÁR LEÁNY
Bodrog parttyát tsiga járja,
Ágaskodik a szorvája,
S hogy ha fogom kis markomba,
A szorváját vissza vonnya,
Szégyenemre.
Ám ha Patak fő útszáján
Lejtek faromat riszálván,
Minden legény szeme tátva,
Ágaskodik a szorvája,
Örömemre.
A hány deák, vagy úr féle,
Meg-fütykölne, tova-lépne,
Velem tengölt ne akasszon,
Nem kell nékem bába asszon,
Szégyenemre.
Mennyi kényes dölfös kokas,
Többet ér eggy varga inas,
Tsirizes kis gatyájába
Híven vár rám a szorvája,
Örömemre.
Nagy László
Bár Nagy Lászlót nem tartja mindenki egyöntetűen egy erotikus irodalmárnak, költeményeiben mégis találhatunk egy-egy olyan elrejtett képet, metaforát, utalást, melyekben egyértelműen szexuális utalást vélhetünk felfedezni. A 20. század költője óvatosan bánt az efféle képekkel, de például Fagyok jönnek című alkotása is túlmutat egy megszokott. hagyományos szerelmes vers keretein. A költeményben a téli hideg és a testi melegség ellentétét felfedezhetjük fel, ám ez az ellentét a közösülés során teljesen feloldódik, a meleg női test az, ami minden gondot elűz, örömet, megnyugvást okoz a hideg, fagyos téli estéken. Vers zárlatában a lírai én a szerelem testi betetőzését kéri: „Szerelmünk tűztornyát/ engedd betetőznöm -/ kapcsold ki a szoknyát/ az aranycsipődön”.
Nagy László: Fagyok jönnek
Fagyok jönnek sorban,
fehér dühű gárda,
mint a perec roppan
az esendők válla.
Nélküled hol laknék?
– megborzong a lélek –
Hajnaltüzes hajlék
a te közelséged.
Szemem elől vedd el
a tél-hideg tányért,
etess szerelemmel,
hogy ne legyek árnyék.
Szerelmünk tűztornyát
engedd betetőznöm –
kapcsold ki a szoknyát
az aranycsipődön.
Závada Péter
És végül a 21. század... Závada Péter azon modern költők közé tartozik, aki nem fogja vissza magát, ha intimitásról van szó, verseinek gyakori témája az elhidegült szerelmi-szexuális kapcsolatok, ami a mai intim kapcsolatok általános jellemzője. Csak semmi árnyalás, mindenről bátran, a modern kor nyelvén szól, persze ez mindig kiegészül az egészről való mély gondolkodással, a miértek keresésével. Életképszerű versei egyszerre erotikusan, ugyanakkor ebben a megunt szexuális kapcsolatban benne foglaltatik a magány érzete is. Erre jó példa a Bontás című verse. Az alkotást nem kell magyarázni, sorai magért beszélnek: „Megmarkolod a farkam./ Együtt szorongunk halkan.”
Závada Péter: Bontás
Belém ülsz. Ülünk, mint két
egymásba csúsztatott szék.
TV szól a szobából.
Ma mégse megy. Lemászol.
Nézem a függöny bojtját.
A szomszéd házat bontják.
Az ablakok betörve.
Lelátni a gödörbe.
Most magamhoz szoktatlak.
Már nyitva van az ablak.
Vastag az ég, vízhatlan.
Megfürdünk a huzatban.
Erősen koncentrálok,
Mármint csak arra, rád, hogy
mit kéne most éreznem.
Nem passzolunk lélekben.
Befekszel az ölembe,
mintha bölcsőd lenne.
Megmarkolod a farkam.
Együtt szorongunk halkan.
