„Az vagy nekem, mi testnek a kenyér” – olvashatjuk a sorokat Shakespeare 75. szonettjének elején. A reneszánsz művész talán a világon az egyik legszebben és legigazabbul volt képes kifejezni azt – minden klisé nélkül -, hogy mit is jelent a valódi szerelem, s milyen kapcsolatban áll az azt megélő fizikai egyénnel.
A szerelem az egyik, ha nem a legmeghatározóbb motívum egy ember életében, és éppen ezért egy gyakran előkerülő téma az irodalomban is. Szinte alig van olyan költő, akinek ne lenne legalább egy verse vagy versciklusa a szerelemről. Erős, szélsőséges érzelmekkel együtt járó dolog szeretni valakit, és olykor úgy tapasztaljuk, hogy nagyon nehéz megfogalmazni, szavakba önteni ezt az érzést, de szerencsére valamilyen úton-módon költőink mindig megpróbálták, hiszen ha nem tették volna, a szerelmi irodalmi kánon sem lenne ugyanolyan, mint amit ma ismerünk.
Mindenki számára mást jelent a szeretet, szerelem, és máshogyan fejezi ki, így a szerelmi líra is nagyon sokféle. Ez -véleményem szerint- főként a költő személyiségétől, történelmi időszaktól és a szerelme tárgyától, mélységétől függ. Minden költő máshogyan éli meg a szerelem lelki élményét, és máshogyan önti szavakba érzéseit. Már maga a szerelem is sokféle és folyton változó: viszonzatlan, viszonzott, boldog, boldogtalan, szenvedélyes, békés, fájdalmas… Annyi különböző változata lehet, hogy nincs elegendő jelző a kifejezésére.
Egy korábbi cikkünkben már bemutattunk néhányat a magyar irodalom legszebb szerelmes verseiből, de azért még bőven akadnak az „irodalmi tölténytárunkban” szebbnél szebb alkotások, melyek így Valentin-napon valószínűleg minden irodalomkedvelő embernek visszaidézik a régi, szép, szerelmes emlékeit.
Ezekből a versekből szedtünk össze most nektek egy újabb kollekciót:
Kosztolányi Dezső
A nyugatos Kosztolányi Dezső a különleges szerelmes versek mestere volt. Feleségével, Harmos Ilonával rendezetlen kapcsolatban éltek; több szakító, majd békülő levelet is váltottak, de valahogy mindig visszataláltak egymáshoz. Házasságuk nem volt felhőtlenül boldog, hullámvölgyek és kibékülések váltották egymást. Azonban nem ő volt az egyetlen nő a költő életében, a halálos beteg Kosztolányi egy szanatóriumban beleszeretett Radákovich Máriába, de feleségétől így sem tudott elszakadni.
Kosztolányi Dezső: Akarsz-e játszani
A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindig, mindig játszani,
akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosnak látszani,
nagykomolyan az asztalfőre ülni,
borból-vízből mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
Akarsz-e játszani mindent, mi élet,
havas telet és hosszu-hosszu őszt,
lehet-e némán teát inni véled,
rubin-teát és sárga páragőzt?
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,
hallgatni hosszan, néha-néha félni,
hogy a körúton járkál a november,
az utcaseprő, szegény, beteg ember,
ki fütyürész az ablakunk alatt?
Akarsz játszani kígyót, madarat,
hosszú utazást, vonatot, hajót,
karácsonyt, álmot, mindenféle jót?
Akarsz játszani boldog szeretőt,
színlelni sírást, cifra temetőt?
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön,
s akarsz, akarsz-e játszani halált?
Juhász Gyula
A költő életében és lírájában is az a plátói szerelem volt leginkább meghatározó, amit Sárvári Anna színésznő iránt érzett, akihez az Anna-verseket írta. Juhász Gyula és Anna ugyan személyesen nem igazán ismerték egymást, mindössze ha egyszer beszéltek, mégis az iránta táplált érzelmek a poétát egész életén át elkísérték. Anna az idő múlásával egyre inkább az elérhetetlen boldogság jelképévé és az idealizált nő szimbólumává vált. Juhász olyan gyönyörű verseket írt áhított szerelméhez, mint a Milyen volt…, vagy éppen az Anna örök.
Juhász Gyula: Szerelem
Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Elrévedezni némely szavadon,
Mint alkonyég felhőjén, mely ragyog
És rajta túl derengő csillagok.
Én nem tudom, mi ez, de édes ez,
Egy pillantásod hogyha megkeres,
Mint napsugár ha villan a tetőn,
Holott borongón már az este jön.
Én nem tudom, mi ez, de érezem,
Hogy megszépült megint az életem,
Szavaid selyme szíven símogat,
Mint márciusi szél a sírokat!
Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.
Ha balgaság, ha tévedés, legyen,
Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!
Tóth Árpád
Tóth Árpád szomorú és borús életébe is beköszöntött a szerelem, tizenhat éven keresztül élt mély szerelemben Lichtmann Annával, akit később feleségül vett. A költő impresszionista verseiben a szerelemről gyönyörűen, meghatóan és a múltba visszaderengve ír. Az Esti sugárkoszorú című versét például a magyar irodalom egyik legszebb szerelmes verseként tartják számon az irodalomtudósok.
Tóth Árpád: Augusztusi ég alatt
Emlékszel még az augusztusi égbolt
Tüzeire? – a cirpelő mezőn
Álltunk, s szemednek mélyén elveszőn
Csillant egy csillagtestvér fény… be szép volt!
S úgy tetszett, hogy hozzánk hajol a félhold,
– Szelíd, ezüst kar – s átölelni jön,
Emelni lágyan, véle lengni fönn,
Hol égi súlyt az éther könnyedén hord…
S a sóhajunk, a fájó földi sóhaj
Szivünkből úgy szállt, mint finom homok
Szitál alá a tűnő ballonokról,
S ajkad lezártam egy oly hosszu csókkal,
Hogy addig mennybe értünk, s angyalok
Kacagtak ránk az égi balkonokról…
Kassák Lajos
Kassák, bár nem kifejezetten a szerelmi lírájáról ismert, inkább politikai, társadalmi témájú verseket írt, életművében azért mégis fellelhetünk egy-két szerelmes témájú alkotást. A magyar avantgárd vezéralakjaként ismert költő életében nem a legmeghatározóbb téma volt a szerelem, ugyanakkor azt senki sem vitathatja, hogy szerelmes versei, mint a Veled vagyok című költeménye is, mély és andalító érzéseket vált ki mindenkiből.
Kassák Lajos: Veled vagyok
Előtted megyek
te én előttem
a koranap aranylánca
csilingel kezemen.
Hová mégy – kérdezem
feleled – nem tudom.
Siettetném lépteim
de te jobban sietsz.
Előtted én
te én előttem.
Egy kapu előtt mégis megállunk.
Megcsókollak
te nekem adsz csókot
aztán elindulsz szótlanul
és magaddal viszed életem.
Szabó Lőrinc
Szabó Lőrincet sem kellett félteni, ha nőkről és szerelemről volt szó. A költőnek már felesége volt Mikes Klára személyében, amikor megismerkedett Korzáti Erzsébettel, akivel hamar egymásba szerettek. Kapcsoltuk 25 éven át tartott, de mindvégig titkolózniuk kellett, így bűntudatot éreztek. Viszonyuk többször kitudódott; volt, hogy megszakították a kapcsolatot, de szerelmük soha nem múlt el.
Szabó Lőrinc: Szeretlek
Szeretlek, szeretlek, szeretlek,
egész nap kutatlak, kereslek,
egész nap sírok a testedért,
szomorú kedves a kedvesért,
egész nap csókolom testedet,
csókolom minden percedet.
Minden percedet csókolom,
nem múlik ízed az ajkamon,
csókolom a földet, ahol jársz,
csókolom a percet, mikor vársz,
messziről kutatlak, kereslek,
szeretlek, szeretlek, szeretlek.
Radnóti Miklós
Radnóti Miklós Petőfi mellett a másik magyar költő, akinek lírájában igazán hangsúlyos a hitvesi költészet. Szerelme Gyarmati Fannival boldog és kiegyensúlyozott volt, rengeteg verset írt hozzá. Munkaszolgálata idején a felesége, és az a szeretet, ami hozzá kötötte, jelentette számára az egyetlen reményt. Talán ez segített neki átvészelni a táborban átélt borzalmakat. A magyar irodalom olyan gyönyörű szerelmes verseket köszönhet neki, mint a Tétova óda, vagy a Levél a hitveshez.
Radnóti Miklós: Szerelmes vers Boldogasszony napján
Fázol? várj, betakarlak az éggel,
hajadra épül a hímzett csillagok
csokra és holdat lehellek a
szemed fölé.
Már nem húz madarak búbos szerelme,
csak házak tárják lámpás ölüket
a szélnek és hangtalan fákon
ring a szerelem.
Valamikor az asszonyom leszel
és átkozott költők rettentő téli
danákkal valahol a hegyeknek
alján hiába énekelnek.
Szép bánat feszül a homlokom
alatt és fekete tájak tükröznek
sötéten összecsörrenő fogaimon:
ne félj.
Csak a februári egyszerűség
érett most bennem szerelemmé
és teljes vagyok már, mint nyáron
egy zengő égszakadás!
Fodor Ákos
Fodor Ákos kortárs magyar költő, akit legfőképpen tömör, ugyanakkor velős, haikui gondolkodású verseiről ismerhetünk, amelyek az olvasókat is hasonló gondolkodásmódra késztetik. A költő jellegzetessége, hogy mindössze néhány szóba képes belesűríteni rengeteg tartalmat és gondolatot, meg tudja ragadni az érzelem lényegi mondanivalóját és kifejezéstárát.
Fodor Ákos: Szerelem
ahogy a szél meglebbenti a függönyt
nem a függöny, nem a szél. A lebbenés.
