A vonaton való utazásról, annak szociális impulzusokban gazdag jellegéről ódákat lehetne zengeni, nem hiába kapott a világirodalom szinte minden műfajában jelentős szerepet feltalálása óta ez a közlekedési típus. Stamler Lili novellájából egy sokunk által már átélt, de mégis új nézőpontból megvilágított fejezetét ismerhetjük meg ennek a különös atmoszférának és emberközelségnek.
Fonyód, Szent István u. 5.
Borzasztó gondolatok kerülgettek, egyáltalán nem akartam beszélgetni senkivel, még saját magammal sem, habár ez lehetetlen, még a legjobban szigetelő fülhallgató sem vágja el a belső dialógust. Olyan helyre ültem, ahonnan mindent belátok, de ha valaki hozzám akar szólni, az arcomba kell másznia, vagy nekem kell kezdeményeznem. A vonat, amin utazom, nem halad át hídon és alagúton sem, ebből arra következtetek, hogy biztonságban vagyok, és biztonságban rághatom tovább a bizonytalansággal kapcsolatos félelmeimet. Szentgyörgyön a hangosbemondó közhírré téteti, hogy az első két kocsi Kanizsa, a második kettő Keszthely felé halad és ez elülteti bennem a kétség és kényelmetlenség magjait. Megkérdezhetném a mellettem ülő házaspártól, akikről a kalauztól tudom, hogy egy helyre megyünk, de tartok a túlzott vidámságuktól és hogy szemlátomást szívesen társalognának hosszabban is, ám akkor oda az önmarcangolásom és napok óta sodorgatott keserű kötél-idegeim, ellenben talán nem maradnék le a csatlakozásról. Végül feltettem a nagy kérdést és minden tekintetben igazamnak látszik lenni: a hölgy túlontúl kedves, annyira kedves, hogy nem bírok nem kihúzódni a saját hátsó felemből egy kis időre, az úr pedig túlontúl véleménnyel bír olyan hazánkat érintő karikírozható kérdésekben, ami tudvalévő, hogy már az első mondatból kiszűrhető: hevessége és az, ahogyan a kocsin áthaladó aznapi sokadik készenléti rendőrrel a kultúrakeresés-Magyar Kultúra Napja összefüggésében viccelődik, és amilyen serényen megosztja ezt a véleményt velem, kifiaborjával. Azt nem tudtam eldönteni emez áradó nyitottságtól fogvatartott figyelmemmel, amit általában csakis hosszabb utazásokon látni, mitől a vidámság; nyugdíjas évek vagy unokák, esetleg a nem tudás, embervakság lehetett-e, megkérdezni meg ugye nem mertem, féltettem maradék előítéleteimet és a sejtéseket, amiken a magam baja helyett Szombathelyig kattoghatok. Perceken belül mind kevesebbet pillantottam a térfelük felé és egyenként dugtam vissza a fülhallgatókat, ők egyre kevesebbet politizáltak felém és mire a csatlakozáshoz értünk, már a tükörképük sem szemezett velem.
Kiemelt kép: wmn.hu
