Kezdőlap IRODALOM Parti Nagy Lajos írása a Hévíz legújabb számában

Parti Nagy Lajos írása a Hévíz legújabb számában

Szerző:

2022. júl. 18.

A Hévíz folyóirat 29. évfolyamának második számát Parti Nagy Lajos Duna-cédulák, egy ulmi szál című írásának részletével ajánljuk.

Egy online töltött és egy kimaradt évfolyam után nyomtatott formában, megújult külsővel és megújult rovatstruktúrával tért vissza a Hévíz kulturális folyóirat! A továbbra is a hévízi önkormányzat támogatásából működő lap az idei évtől már a Cser Kiadó gondozásában jelenik meg. A 2022/2-es szám hívószava a Repülés. A lapszámot nyitó Cunami-esszérovatot ezúttal Győrffy Ákos jegyzi. A Nyílt vízben olvasható Borcsa Imola prózája, Körösztös Gergő versei, Mohácsi Balázs verse, Moskát Anita novellája, Röhrig Géza regényrészlete és Sirokai Mátyás versciklusának néhány darabja. A Vízválasztó című körkérdés-rovat Bolba Márta és Parti Nagy Lajos válaszesszéit közli – a kérdés így hangzott: Mit adott nekünk az ég? A világirodalmi Fiume-rovatban a norvég Dag Solstad regényrészlete és Domsa Zsófia Solstadról szóló portréja olvasható. A lapszám a Cser Kiadó webshopjából megvásárolható.

Parti Nagy Lajos – Duna-cédulák, egy ulmi szál (részlet)

(EP-változat)

Ha az édesanyjának, mármint az édesanyámnak, akkor nekem is rokonom Albrecht Ludwig Berblinger, igaz, nagyjából úgy, ahogy neked a württembergi király, mondom. Illetve annyira. Ezen könnyedén, ránctalanul elgondolkodik, hogy is lehetett anno a Württemberg-házzal.

Üldögélünk Esterházy Péterrel a Sas-bástya kőkorlátján, nomen est omen, finom, meleg nap, persze, nem április, mint szerettem volna, s terveztem volt. De hát tudjuk, ki tervez. Utazónak van öltözve. Eredetileg, mondom, a születésnapodra kértem időpontot. Kedves vagy, mondja. De nem adtak, mondom, ezt dobta ki a rendszer, a május 30-at. Helyet, évszámot nem könnyen, de végül választhattam. Évszám, mondja tűnődve, milyen év is van nálatok? 2022, mondom, három hattyú, egy kakukktojás. S én… kérdi, mikor is? Mindjárt hat éve, mondom.

A kőpárkánytól vagy a májustól olyasmi érzésünk támad, mint hajdan Prágában, megjegyzi, a Moldva ehhez a térdzoknis hattyútükörhöz képest egy Mississippi. Ültünk ott, mármint a Moldva-parton, sétáltunk, végigröhögtünk egy délelőttöt, Kovács András Ferenc, ő meg én, két vagy három órát, amit az emlékezet annyira fölfényezett, hogy a nagy világosságtól egy mondatra, egy árva poénra nem emlékeztünk utóbb, csak az egészre, avval meg Dunát lehet rekeszteni.

A Duna szíve Ulm.

Ezt most mondod vagy idézed, kérdezem. Ha idézem is mondom, mondja. És fordítva. Egyébként a Neweklovsky mérnöknek van tulajdonítva, kinek főműve tíz deka híján hat kilót nyom: A hajózás és a faúsztatás a Felső-Dunán. Bár inkább tutajozásnak kéne mondani: a több vagy kevesebb gonddal összerótt szálfákat megpakolták, leúsztak avagy tutajoztak rajtuk a folyón, addig, ameddig, az árut eladták, végül az üres héjakat is, fordított csiga a házát. Aztán valahogy hazavergődtek, s kezdték elölről.

Ernst Neweklovsky a halálos ágyán, egy Dunával eltöltött élet után, állítólag így jajdult fel: Ki az… ki az, ki különbséget tudna tenni Duna és nem Duna közt? Hát, mondom, utolsó mondatnak remek, egy igazi Mehr licht!, de például az ulmi szabó tudott volna különbséget tenni, mikor csúfos kudarca után a hálátlan habokból kihalászták. Vagy legalább érezte volna a probléma súlyát, hogy ez az erkölcsi halál jobb-e, mintha – igaz, vállalását beteljesítvén – a túlpart terméskövein zúzódik halálra.

Utazóról keveset írtam, noha; utazóul többet, noha. Benne van minden szövegemben, lage és állag, világlage, lallog a csalogány, kedves szava volt a gány. Ma gány, holnap buhera, ami inkább bagolyféle, Berblinger nem a sasok, hanem a baglyok röptét tanulmányozta az Ulm fölötti szőlőhegyen, hol, ha nem látta senki, nyomukba is eredt. Verset egyetlenegyszer írtam hozzá, 2000-ben két szonettet.

Történt valami érdekes, kérdezi, de inkább udvariasságból, mert, hogy őszinte legyen, nagy vonalakban értesülve van, legalábbis annak alapján, amit a Mond-1 lead.

Előrefelé is tudod, kérdezem.

Igen, de szerződésünk van, hogy egy szót se.

Talán jobb is, mondom.

Nem ellenkezik. Fáradtnak tűnik, ami hozzátartozik az utazáshoz. Hogy fáradtnak lenni, meggyötörtnek lenni, kiábrándultnak, ezek mind az utazó kiváltságai közé tartoznak. A turista fitt, az utazó él. Az élet meg olyan, mint a Duna, hol kék, hol szürke, hol barna, hol árad, hol apad, hajóvonták találkozása tilos.

Leveszi a zakóját, maga mellé teszi. Most épp úgy néz ki, mint 2016 könyvhetén, mielőtt Dés Lászlóval megölelték egymást a Vörösmarty téren. Talán még az öltöny is ugyanaz, nem tudom, hogy van ott a mosodákkal, kopik-e a vászon az öröklétben, egyáltalán van-e súrlódás.

Mosolyog, ezt is úgy, mint hat éve.

Viszont pletykákat mondhatnál, mondja.

(…)