Mára a magyar irodalom egyik gyöngyszeméről hoztam nektek ajánlót, mely könyvet egy bibliofilnek, de olyan embernek sem lenne szabad kihagynia, ki ritkábban, ám minőségi alkotásokat szeret olvasni. Ez egy Szerb Antal regény. Az író legjobb műve. Dobpergés, trombitaszó: Utas és holdvilág.
Ahhoz, hogy jellemezni tudjam a könyv mondanivalóját, stílusát és kedvet kapjatok hozzá, kezdésnek a cím többértelműségét bontom ki számotokra. Kétféleképpen is értelmezhetjük a címet, van szó szoros és van átvitt értelmű mondanivalója. Az előbbi szemszögéből az Utas és holdvilág tükrözi a főszereplő, Mihály külső világának fontos cselekményét a regényben. Ő olaszországi nászútján van feleségével. A történet első részében Erzsivel utazik Itáliába, majd pedig egy „véletlen” folytán, rossz vonatra felszállva maga indul tovább életének legfontosabb kalandjára, hol újra szabad lehet, és nem kell a társadalom elvárásainak megfelelnie. Ez esetben a „holdvilág” jelentése maga a holdvilág, a sötét, kiszámíthatatlan éjszaka, ahol Mihály gyakran eltéved, és mely sokszor csábítja őt kísérteties, megmagyarázhatatlannak tűnő kalandokba.
Mielőtt elkezdeném az átvitt értelem kifejtését, ki kell térnem egy nagyon jelentős osztrák pszichiáter, neurológus, Sigmund Freud felfedezésére, a pszichoanalízisre is, ami a lélektudományba radikális újítást hozott. E kezelési módszer révén arra hívta fel a figyelmet, hogy az emberi lélek tudatos része az egész lelki folyamatnak csak olyan kicsi darabja, mint egy jéghegy csúcsa, mely kiemelkedik a vízből. Az alatta lévő hatalmas rész pedig a tudatalatti, amely, akár a jéghegy víz alatt lévő terjedelmesebb egysége a csúcsot, úgy befolyásolja tudatos cselekedeteinket, reakcióinkat.
Így a cím másik értelemben természetesen szintén Mihályról szól, de már a belső világára mutat rá, hiszen saját lelkének terét is beutazza a műben, sőt ez a legfontosabb “kaland”, a fő fonala a regénynek önmaga megismerése. Freud jéghegy-modelljének bemutatását azért írtam le fentebb, mert a mű címe akár az is lehetne, hogy Utas és jégvilág, mivel a holdvilág ugyanazt szimbolizálja. Az égitest csak sejtelmesen világítja meg világunkat, esetünkben az utas lelki világát, olyan keveset mutatva meg belőle, mint a jéghegy csúcsa a valódi jég nagyságából. A tudatunkat irányító ösztönök valódi mozgatóerejét olyan nehéz megtalálni, mint holdvilágban, egy hatalmas erdőben rálelni elvesztett ruhadarabjainkra. Egészen pontosan vissza kell emlékeznünk a történtekre, hogy visszavezethessük memóriánkat a cél felé. Mihály nem ruhadarabjait keresi, hanem gyerekkorának elemeit és annak beteljesületlen vágyait, amik kielégítetlenségük miatt félelmet és téveszméket alakítanak ki benne, és ennek hatására az ő általa megélt környezetben is.
A cím egy másik átvitt értelmű jelentésrendszert is hordoz. A halálösztön utáni vágy szintén megjelenik benne, melyet csakugyan Freud fedezett fel a múlt század elején. Az utas a mi világunkat személyesíti meg, a hold, a holdvilág pedig a halált, a másvilágot, ami a mi világunktól eltérő elemeket tartalmaz. Az utas, az ember, Mihály itt él a Földön, itt közelről tapasztalja az életet, a Hold viszont, a halál távol van, alig látható, alig tud róla valamit, és vágyódik annak megismerésére.
Mihály lelkének lezáratlan szálait egy gyerekkori baráti kör és az a helyszín adja, ahol életüknek ezen részében felnőttek, és a legmarkánsabb élményeket szerezték. Ez a színtér pedig az Ulpius-ház. Itt élt Ulpius Éva és testvére, Tamás, illetve ide járt Mihály és még két osztálytársa, Ervin, valamint Szepetneki János, hogy együtt hozzanak létre egy commedia dell’arte-t idéző színházi előadást. A kis Ulpiusok szerettek színészkedni, azonban mivel a realitás nem volt szimpatikus nekik, sőt kifejezetten ellenszenvet éreztek iránta, nem azt a világot játszották el, amit a házon kívül megéltek, hanem azokat a történeteket, amiket a nagyapjuk mesélt nekik, vagy amiről ők maguk olvastak a történelemkönyvekben, esetleg találkoztak valamilyen művészeti alkotás során.
Mindennapos jelleggel játszották el a történelem eseményeit. A tartalmakon nem változtattak, csak a dialógusok voltak improzatív jellegűek, akárcsak a commedia dell’arte előadásaiban, a 16. századi Itáliában. A végkifejlett minden esetben halállal zárult, alapja tehát ezeknek a játékoknak – amik semmi esetre sem nevezhetőek gyerekeknek való daraboknak – egymás megalázása, eltiprása és megölése volt.
Tamás meghalni szeretett, és nagyon élvezte, ha színészkedhet, odaadással tudta művelni. Éva a halálba küldőt személyesítette meg, vagy azt, aki miatt öngyilkosságot hajtanak végre, esetleg aki erőszakot követ el a másik féllel szemben. Mindenkinek megvolt a funkciója, Mihálynak is. Ugyan a többi fiatallal ellentétben nem szeretett színészkedni, de nagyon jó áldozatnak bizonyult (passzív elszenvedője volt tehát a daraboknak, ami tükrözi viszonyát a történelemmel és az élettel kapcsolatban is). Mihály semmilyen esélyt nem látott abban, hogy ő valaha is színészkedni fog, sőt azt meséli, majdnem belehalt abba, amikor jelmezt adtak rá és szerepelnie kellett, végül pedig azt játszotta el, hogy meghal és hogy megalázzák őt, amely szerepet később megszokott élvezettel hajtott végre. Így kezdett el benne kialakulni a vonzódás a másik világ iránt, valamint az ezzel járó aktus élvezetének megélése.
Az Utas és holdvilágban ugyan nem konkrét szeretkezésről esik szó, de a végső vágyhoz, a halálhoz vezető út a színdarabokban erotikussá válik, hiszen a vágyteljesülés egy bizonyos megalázó játék beszéd-aktusa révén érhető el. A másik fél Éva, aki, mint egy démon, úgy irányítja Mihályt ebben a cselekedetben, és akitől a negatív hatások is pozitívan hatnak, sőt ezek adják később élete egyetlen elérendő célját, ő válik Mihály számára a famme fataleá, a végzet asszonyává.
A halálhoz való vonzódás által az említett freudi halálösztön jut eszünkbe, aki szerint ezen intuíció célja az életnél ősibb állapot visszaállítása, aminek a neve: nemlét. Megemlítendő az is, hogy szerinte minden organikus ösztön konzervatív, historikusan szerzett és regresszióra, a korábbi állapot visszaállítására irányuló, ami alapján érthető a gyerekek halál és történelem iránti érdeklődése.
A fiatal évek után az Ulpius-ház szereplői kezdenek feltűnni Olaszországban, miután Mihály saját útját kezdi járni felesége társasága helyett, és újra kialakul a vágy, hogy Évát megtalálja, és beteljesüljön a gyerekként még csak eljátszott cél, melyben élete értelmeit, a szerelmet és a halált egy végső egészben tudhatja magáénak.
Izgalmas mind tartalmilag, mind környezetileg ez a könyv, általa mi is elgondolkodhatunk életünk azon dolgain, melyek sok embernek talán eszébe sem jutnának a mókuskerék tekerése közben, valamint bejárhatjuk Olaszország gyönyörű miliőjének szebbnél szebb területeit is. Egy szó mint szász, aki teheti, és még nem olvasta, induljon el egy könyvesbolt felé, vagy kattintson párat azok online felületein, hogy utassá válhasson.
