Ezúttal Király Csenge Katica novellája olvasható a Kortárs rovatunkban.
Király Csenge Katica – Kráterkómák
Lucas annyira ügyetlen volt a tankos játékban, hogy aki látta, tikkelni kezdett tőle. Még Erdem sem tudott neki segíteni, helyette csak kiröhögni tudta. A többi srác gyakran szóbahozta Lucast a saját fájukon. Kristóf, akinek az apja lakatokat árult Velencében, egy másodperc alatt meg is tudta fordítani a saját tankját. Ő szerezte a legtöbb érmet, de a zséjét, Jász-Nagy-Kun I.-ben így nevezték a zsetont, mindig új járműtartozékokra költötte. Berni állt a legjobban, aki gyilkosos podcasteket hallgatott az apja kocsijában és egyedül matekból volt kitűnő. Erdemmel Ádám volt a legkedvesebb, aki szintén elég jó játékosnak számított, de fel sem került a Tankuniverzum 2045-ös magyarországi toplistájára. A többiek Bizinek nevezték, mert minden évben drukkoltak neki a jegyzárásnál. Pedig okos volt, csak pikkelt rá az Ofő, mert az első föciórán visszakérdezett, hogy a Kis- vagy a Nagy-Magyarország megyéit mondja el.
Az cseszte fel a leginkább Lucasban is, amikor látta, hogyan veszít el az első szinteken a kilenc életéből rögtön ötöt. Ráadásul a tankok irányításához alapvetően hülye volt, a csövet mozgató részre hitte, hogy az előre-hátra gomb és amikor menekülni kellett volna, olyankor kezdett el tüzelni. Erdem szerette volna azt képzelni, hogy az apja pilóta volt vagy tűzoltó és nem katona, ahogy valójában, akit egy ideges lánctalpas a kijevi kapitulálás idején elütött és még rá is tolatott. A mentőszolgálat természetesen le volt fagyva, ezért magára lett hagyva az öccsével, aki hangosan nyivított, akkor még meg volt az abszurd toroksírása. Erdem csak a plüssnyúl anyagára emlékezett, amit a féléves Lucas kiszedett a kezéből. Mikor már a határnál jártak, véletlenül kidobta az ablakon. A srácoknak nem hangoztatta ezeket az emlékeket, nehogy tovább mondják. Már anyukával is magyarul beszéltek, igaz ő néha kinyomtatott a fiúknak (ukrán) nyelvvizsgafeladatokat. Pluszpont a felvételinél.
Ha tudták volna, hogy Lucas lesz az, aki a következő nyáriszünetben felfedezi a szennyezést, talán még kedvelték is volna. Addigra összebarátkozott az alsóbb osztályokból pár lánnyal, akik korábban szerelemesek voltak belé, ezért kiközösítették és az iskolaszünetben együtt csomóztak pásztortáska-szár karkötőket. Néha mégis elhívták a Mező utcai mezőre.
Valamelyik gyökér (Kristóf) kitalálta, hogy adjanak egymásnak híres sportolóneveket, Erdem lett Hidegkúti az Aranycsapatból, Lucast Katinkának akarták nevezni az úszónő után, de végül Messi lett, mert mindig rossz irányból találta el a labdát. Mikor Ádám bátyja megérkezett, ki is rakták, ezért ő a környékbeli erdőben kezdett el sétálni. Pár perc múlva Erdem kiszúrta a szeme sarkából, hogy az öccse visszajött és az ő táskájában turkál. Megvonta a vállát és inkább rárohant a szőke srácra, akinek mindig elfelejtette a nevét, hogy elijessze a labdától. Lucas eközben felhívta a rendőrséget, hogy egy sugárfertőzés-jelzéssel ellátott tartályt talált és hogy jöjjenek ki. Elmondása szerint harmadik tárcsázásra vették csak fel. Nagyon biztos volt a dolgában, mert általában a másik szoba sarkából nézte anyát, ahogy gyilkosos dokumentumfilmeket vagy híreket néz. Mikor már öt óra lehetett és a többiek a rét szélénél fagyiztak, megint elindult az erdőbe, bátran és határozottan. Két lombos faágat rakott a teste elé, hogy blokkolja a radioaktív sugárzást. Elképzelte az apját, ahogy harcolt a háborúban. Teljes erővel a kezébe fogta a faágakat és a segítségükkel arrébb lökte a radioaktív jelzésű tartályt.
A fémtest oldalra dőlt és alatta egy kimunkáltabb tárna vált láthatóvá, ami egy pár méterrel lentebbi száradt üregbe vezetett. Lucas belevilágított a bátyja telefonjával. Egy koporsószerű dobozt látott. Visszahőkölt és gyors lépésekben elindult vissza, a Petőfi utca felé. Másnap délután kivételesen az anyja személyesen is megmutatta neki a híreket. A riporterek, akik kicsivel a rendőrök után érkeztek meginterjúvolták a helyieket is. A szalagcím az lett, hogy megtalálták Etel hun fejedelem sírját, amin a rovásírás egy kezdetlegesebb formáját vélték azonosíthatónak, közvetlenül egy illegális atomszemétlerakóhely alatt.
Egy szőke verbéna-szagú nő Lucassal is készített interjút, de a kisebbségi származása miatt nem adták le a köztévében (legalábbis Erdem ilyen variációban meséli). Azonban azt is hozzátette, amikor kilencedikben ofő-órán ragozta a történetet, hogy szerinte csak emiatt vették fel a kettő gimi közül a városban az egyértelműen jobbikba. Lucas, ekkor már kórházban volt, ahova megkapta Erdem tankmintás pizsamáját is. A többi beteg a radiológián úgy hívta a háta mögött, hogy Bölcsész.
Király Csenge Katica (2001, Budapest) költőíró, esztétahallgató. Verseit az Irodalmi Szemle, szif.online és a nincs.online közölte. Célja a globális felmelegedés előtt megvilágosodni.
Kiemelt kép: Antonia Showering képe alapján.