December 21-én a Nyitott Műhelyben, a social distancing kereteit megtartva ünnepelte a harmadik születésnapját a Késelés Villával művészeti-közéleti vitasorozat. Ebben a különleges adásban a legfiatalabb kulturális platformok vezetői és szervezői ültek egymás mellé, Csete Soma és Vida Kamilla pedig az ezzel kapcsolatos tapasztalatokkal összefüggésben tettek fel nekik vitaképző és megosztó kérdéseket.
Az f21.hu online hírportál (balra fent!) főszerkesztője, Vincze Bence, a Rost (művész-zine) főszerkesztője, Bordás Máté és a Nincs (a legfrissebb) három főszerkesztője, Szűcs Anna Emília, Szabolcsi Alexander és Oláh Péter voltak a kérdezettek. A szerkesztőknek először lehetőségük nyílt bemutatkozni, bemutatni azt az alkotói profilt és intézményrendszert, ami kapcsán elképzelik saját magukat, illetve a felületeiket.
Az első specifikus kérdés Bordáshoz szólt a Rost fenntartásával és felvirágoztatásával kapcsolatban. Ő az elhivatottság és kitartás mellett a lehetőségadás „lehetőségét“ emelte ki, és magára a szerkesztői fejlődésre is utalt a szövegek elkérésével és más alkotók megszólításával kapcsolatban. „Tehát a személyes brand és az irodalmi fórum brandje összekapcsolódott?” – tette fel a komisz kérdést Csete. A szerkesztő inkább elutasította ezt, hiszen egyrészt a műhelyek biztosították a szükséges értelmező kritikai közeget, másrészt kiemelte, hogy az ő lap-társai segítettek neki is sokszor értelmezni vagy megszeretni egy-egy írást.
A következő kérdés a szerkesztőségek felépítésére és a hierarchikus struktúrák milyenségére irányult. A kérdés kibontását Szabolcsi kezdte meg a Nincs képviseletében. Kifejtette, hogy demokratikusan képzelik el a működést, úgy, hogy ők főleg képviselni szeretnének másokat: „ha egyszerűen akarnék fogalmazni, akkor mi visszük el a balhét, ha gáz van”. Ezután Vincze ragadta magához a szót, aki az f21.hu merőben más (avagy klasszikus) felépítéséről mesélt rovatvezetőstől, szerkesztőstől. Ennek ellenére megjegyezte, hogy ő a főszerkesztő szerepet nem hierarchikus viszonylatban, hanem elsősorban a networking szempontjából érzi lényegesnek. Azt is említette, hogy a folyamatosan egyenletes működés miatt jó, hogy közel 80-100 író vesz részt a projektben, így az egyes szereplőknek is nagyobb szabadságuk van. Ezután Bordás is a szerkesztő mint szervező vonalhoz csatlakozott, és kitért arra a hátrányra, hogy a kisebb hátterű lapokhoz kevesebb ember is küld önállóan szöveget. „De én szívesen dolgoznék akár hat szépirodalmi szerkesztővel is” – mosolyogott.
A fiatalok megszólítását mint aktust hozta fel ezután Csete az f21-hez és a Nincshez címzett kérdéssel. Vincze amellett, hogy utalt arra, hogy a hosszú út a szakmai sikerességig nem feltétlenül rossz, a mentorálás feladatáról is beszélt. A kritikai nyelv kölcsönösen csiszolódó fontosságát az alkotói sértődöttség ösztönösen történő kényelmetlenségével állította szembe. Szabolcsi és Szűcs is közös fórumuk mentoráló feladatát emelték ki, illetve a lehetőségek elérhetőségét a fiatalabb generáció(k) számára.
A már működő és a szerkesztőségek által sikeresnek tartott tehetséggondozási modelleket illetően többen is kiemelték a Független Mentorhálózat működését és a FISZ vagy a JAK líraköreit. Oláh a Sárvári Írótáborról is ejtett egy-két szót, ahol egy meghatározott alkalmi közegben kap az ember nagyon éles visszajelzéseket a szövegeire. Konszenzus volt a résztvevők között azt illetőleg is, hogy az induló irodalmi platformok is szeretnének ilyen hidakat jelenteni. Viszont rövid véleményütközések is történtek ennek kapcsán a szerkesztői érzékenység és az alkotói visszautasítás mezőin, majd az f21 főszerkesztője felhozta, hogy a különböző fiatalabb és idősebb irodalmi folyóiratok kölcsönös és konstruktív kommunikációja mennyire lényegi lehet, utalva magára a Késelés villával-vitaestekre is.
A közeg reformálására és átalakítására is elég sok őszinte és gondolatébresztő reflexió született. Az alapítói szerepek decentralizálása mellett a szövegcentrikusság igénye és az erre a látásmódra való ráhangolódás személyes példákat és érzéseket is pedzegetett.
Szó esett még a honorárium(hiány) dilemmáiról és arról, ahogyan ez befolyásolja az induló szerzőket és folyóiratokat (az anyagi források hiánya evidens kiindulópont, de ennél jóval idealistább szempontból is szó esett erről). Az idősebb folyóiratok szerkesztői meséltek a működtetés tapasztalatáról és mintázatairól is (amit a tudósító nem kíván szétspoilerezni).
A zárókérdések nagy téteket mozgattak meg. Vida az irodalmi fórumok és közösségek működtetését a társadalmi munka szempontjából is szemléltette, amivel burkoltan a kezdőideák is belebegtek a kontextusba. Mi hozza elő valakiben azt az álmot, hogy éppen folyóirat-szerkesztő (neadj’isten alapító) legyen, és hogyan épülnek fel ezek a tudatos vagy tudattalan missziók? A válaszok kifejezetten korrajzcentrikusak voltak, a közösségi médián, az informális hálózatok változásán keresztül a jelen többtényezős elegyét is érzékeltették.
Az utolsó kérdés ebből kiindulva csattanósan magához a társadalmi munkához kapcsolódott, majd a szervezők, Vida és Csete megköszönték a résztvevőknek, a hallgatóknak és nézőknek a beszélgetést, nem mellékesen megemlítették, hogy a vitasorozat immáron a harmadik születésnapját ünnepli és Nyitott Műhely támogatását (a múltba, illetve a jövőbe tekintően is – http://www.nyitottmuhely.hu/program/tamogatas-2/). A háttérbe mosolyogva besétáló Finta Laci pedig előkészítette a szülinapi tortát.
Késelés Villával – Intézmény és közösségépítés a kultúrában:
Fotók: Herr Martin (forrás: Írótanya Kóspallag)
