A negyvenes évek végén ébredező beatnemzedék nonkonformista irodalmáról aligha leválasztható Jack Kerouac narrációs stílusa, melyet az író csak spontán prózának nevezett.
Az elnevezés elsőre számos technikát és eljárást implikál – Kerouac tett is jó pár kísérletet módszerének körülírására, melyekben rendszerint sajnos homályosan, de annál nagyobb lendülettel magyarázta prózájának mibenlétét. Erre a legjobb és legismertebb példa talán a 30 Beliefs and Techniques for Writing Modern Prose című listája, mely utasításokat és bölcsességeket tartalmaz. A lista helyenként kissé nagyotmondó („11. A mellkasban remegő látnoki rángások”), máskor jó értelemben rezignált („2. Alázatos mindennel szemben, nyitott, hallgatózó”), és még humoros is tud lenni („14. Mint Proust, légy az idő öreg füvese”).
Az Essentials of Spontaneous Prose már egy józanabb és könnyebben megragadható jellemzése a spontán prózaírás folyamatának, amely radikális módon az ,,ösztönös” tudatfolyamot helyezi előtérbe bárminemű megfontolással szemben. Kerouac meggyőződése szerint mindig a legelső gondolat a legmegfelelőbb, egyetlen szót sem szabad átírni, újraírni. A szöveg ritmusa különböző légzéstechnikák alkalmazásával tartható, így az írói intuíció végül egy önazonos és színvonalas művet hozhat létre, az utólagos szerkesztés és átdolgozás pedig mindenképp roncsolja az irodalmi értéket. A légzésgyakorlatokat tekintve Kerouac a bebop műfaját és a buddhizmus meditációs technikáit emeli ki. A bebop jazz továbbá a nyelv asszociatív és improvizatív működését aktiválja, elősegítve a tudat áramlását és a beszéd természetes sodrását.
A beatkultusz építésében nem kis munkát vállaltak a nemzedék szerzői, akik mindig meg tudták szólítani a fiatal, de az idősebb generációkat úgyszintén. Neoromantikus művészeti koncepciójuknak fontos részét képezte a spontán írás módszere, amely manapság is erősen vonzza és lenyűgözi az olvasóközönséget. A fenti listában megjelenik például a romantikából ismert egyéniség- („4. Légy szerelmes a saját életedbe”) vagy a zsenikultusz („29. Minden körülmények között zseni vagy”) hirdetése.
A beatkultusz építése során a nemzedék tagjai esetenként mítoszokat, legendákat gyártottak műveikhez, ezek egyfajta marketingfogásokként is értelmezhetők. Kerouac 2014-ben Hazajáró Lélek és Egyéb Írások című alkotásának bevezetőjében a szerző hagyatékát kezelő John Sampas felhívja a figyelmet az író történetére, miszerint azért nem fejezte be a Hazajáró Lelket, mert egy manhattani taxi hátsóülésén felejtette. Ez a kézirat 2002-ben került elő egy árverésen, a tulajdonos évtizedekkel korábban a Columbia Egyetem egyik kollégiumi szekrényében bukkant rá. John Sampas szerint sokkal valószínűbb, hogy a regénytöredék egyszerűen elkeveredett abban a bizonyos szobában, ahol az író Allen Ginsberggel töltötte mindennapjait. Persze sokkal kalandosabb Kerouacnek erre úgy emlékeznie, hogy a Hazajáró Lélek úton van, egy taxi hátsóülésén robogva Manhattan utcáin.
Kerouac legnépszerűbb regényét is sok ideig egy mitikus háttérsztori tette hívogatóvá: 1951-ben az Úton három hét alatt íródott. Az első nap a benzedrintől és kávétól fűtött szerző írógép elé ült, majd ahogyan a fejéből kipattant, egyetlen hosszú tekercsre legépelte a regény teljes szövegét. Itt jön képbe a spontán prózaírás technikája, mely a közhiedelem szerint Kerouacet a kéziraton át végig kézen fogva vezette az irreálisan rövid három hét alatt. Ezt a legendát azóta megcáfolták, és már számos fórumon olvasható, hogy rengeteg jegyzetelés és teleirkált füzet előzte meg azt a körülbelül huszonegy napos intenzív alkotói folyamatot.
1951-ben tehát kész volt a mű, a szerzőt azonban nem egy kiadó visszautasította olyan magyarázatokkal, hogy a regény túl obszcén, a próza „őrült és összekutyult” („frenetic and scrambled”). Végül a Viking Press vállalta el a könyv kiadását 1957-ben, jó néhány szerkesztői korrektúrát és kompromisszumot követően. Ezáltal a kerouaci spontán próza csúcstermékének nyilvánított Úton sok ízben át lett dolgozva, ami természetes egy könyv kiadásánál, csupán az alkotó szigorú szabályaival, listáival és a spontán prózáról festett romantikus képével kerül ellentmondásba.
A Hazajáró Lélek és Egyéb Írásokban olvashatók naplóbejegyzések, amelyek arra utalnak, hogy Kerouac tudatosan és alaposan elgondolkodott írásainak tárgyáról, fegyelmezetten közelítette meg regényeinek témáit, mielőtt írógép elé ült volna. Neal Cassady, az Úton főhősének felesége pedig egyenesen arról számolt be, hogy Kerouac folyamatosan szerkesztette és átírta műveit. Ezzel ellentétben, amikor a beatnemzedék másik kiemelkedő szerzőjét, Allen Ginsberget kérdezték barátja spontán technikájáról, a költő határozottan állította, hogy Kerouac soha egyetlen szót sem javított ki – igaz, ezt a lírájáról nyilatkozta, amivel az irodalomkutatás és az olvasói köztudat nem sokat foglalkozott.
Jack Kerouac spontán prózáját és a beatnemzedék kultuszát még mindig misztériumok övezik, de mára sok illúziót leromboltak a felszínre jutó tények. Ez persze semmit nem vesz el a szövegek irodalmi értékéből – cserébe viszont közelebb visz minket az alkotói folyamatok megértéséhez, valamint segít reálisan gondolkodni a beatnemzedék művészeti koncepciójáról.
Felhasznált irodalom:
- allenginsberg.org
- https://www.writing.upenn.edu/~afilreis/88/kerouac-spontaneoush
- https://writing.upenn.edu/~afilreis/88/kerouac-technique
