November végén jelent meg Krusovszky Dénes második gyermekverskötete Azóta őzike címmel a Magvető Kiadó gondozásában. A szerzőt ennek apropóján a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Gyermek- és ifjúsági irodalom kurzusán fogadták egy beszélgetés erejéig, az online platformon megtartott interaktív órára pedig bárki szabadon becsatlakozhatott. A program a Szépírók Társasága támogatásával valósult meg.
Bencsik Orsolyának, az SZTE BTK Kulturális Örökség és Humán Információtudományi Tanszék oktatójának, a kurzus vezetőjének jó érzékű moderálása alatt egy, a köteten túlmutató, könnyed, a kortárs gyermekirodalmi szcéna jellemzőibe betekintést nyújtó, másfél órás beszélgetésnek lehettek részesei a kurzus hallgatói és az érdeklődők.
Az új kötet születésének körülményeinek feltárására irányuló kérdéskörben érdekes szempontként merült fel, hogy egy már befutott szerző esetében, mint amilyen Krusovszky Dénes, és akinek a fő profilja nem éppen a gyermeklíra, hogyan történik a megjelentetés: ki keres meg kit, és egyáltalán megfogalmazódik-e a témát érintő elvárás a kiadó részéről?
…a Magvetőnél ez nem is teljesen az ő profiljuk, adnak ki gyerekkönyveket ugyan, jellemzően magvetős szerzőknek a gyermekkönyveit (…), akiket [a kiadó] az úgynevezett felnőtt irodalom szempontjából a szerzőinek tart” — összegezte a helyzetet Krusovszky.
Ehhez kapcsolódva a szerző elmondta, hogy a kötet kapcsán a kiadót inkább a kíváncsiság hajtotta, hogy mi történt a költő gyermekversvilágával az első, kicsiket célzó, vagy legalábbis gyermeki perspektívából írt kötete, az 2013-as Mindenhol ott vagyok óta. A beszélgetés további részében Krusovszky Dénes azt is megfogalmazta, hogy a döntő különbséget a két kötet koncepciójában látja: míg a korábbi kötetnél saját gyermekkori hangján a világban megjelenő problémákat járta be, addig most saját gyermekei személyiségébe helyezte bele magát, s alkalmazkodott az általuk a pandémia alatt megélt ingerszegény – vagy legalábbis a külvilágot nagyrészt kizáró –, a családra szűkülő környezethez.
A háromgyermekes apuka elmesélte, hogy sokkal profánabb okai is voltak annak, hogy újra a gyermekversek felé fordult: a pandémia ugyanis olyan helyzetbe hozta, ahol a mindennapjainak jelentős részét a gyermekeiről való gondoskodás tette ki, s a velük eltöltött, huzamosabb idő beszippantotta a világukba – így adott volt a lehetőség egy új gyermekverskötet elkészítésére. A beszélgetőpartnerek egyetértettek abban, hogy a gyermekek megszületése, illetőleg a kisgyermekkorban velük eltöltött idő az, ami a legtöbb szerzőt a gyermekirodalom birodalmába való kitekintésre csábítja, noha az elmúlt évszázad második felében uralkodó erőteljes cenzúra által okozott megjelenési nehézségek is a gyermekirodalom felé irányították őket.
Mindemellett nem elhanyagolható motiváció a szerzők vágya egy illusztrált kötet megjelentetésére, amire a gyermekeknek szóló irodalomnál jobb terep nemigen van. A Baranyai (b) András illusztrátorral való közös munka, habár az elsősorban kiadói koncepcionális döntés volt, a szerző elmondása szerint az ő nagy megelégedésére szolgált – legfőképp az, ahogyan a szerző lányainak karakterét látatlanul, kizárólag a szöveg által kiváltott érzések alapján rendkívül jól eltalálta a művész.
A járvány nemcsak a kötet témájára és létrejöttére volt hatással, de a megjelenésének időpontjára is. Érdekes belsős információként hangzott el, hogy eredetileg a könyvhétre tervezték a megjelenést, ám mivel a rendezvény megtarthatósága bizonytalan volt, és karácsony még a pandémia alatt is van, így átütemezték a kiadást. A megjelenés elhalasztása némi aggodalmat is okozott a szerzőnek, ugyanis a kötet tematikája erősen a pandémiához kötött, s annak elmúlásával, úgy érezte, érdektelenné is válhatott volna a mű.
Arra a kérdésre válaszolva, hogy milyen kihívásokkal kell szembenéznie az alkotónak, ha gyermekirodalmi terepre téved, Krusovszky Dénes úgy fogalmazott, hogy ami a nehézség benne, egyúttal motiválólag is hathat. Előnyként nevezte meg, hogy míg a hagyományos költői szerepében gyakorta megkapja a kritikát, miszerint saját művészetének kibontakoztatása közben nem veszi figyelembe az olvasó befogadóképességét és a piaci igényeket, ez a gyermekirodalom esetében nem merülhet fel, hiszen az életkori sajátosságok miatt merev nyelvi- és témakeretek vannak, ami sok esetben – ellentétben azzal, amire számítani lehetne – serkentheti is a kreatív munkát. A megfelelő szókészlet (értse a gyerek a leírtakat), illetve a kellően érdekes tartalom (a szerző szerint a kisebb korosztálynál a morbid téma, a nagyobbnál a gyerekes problémakörök kerülendők) megtalálása olyan feladat, amit meg kell tudni oldani.
Krusovszky saját gyermeklírájáról elmondta, hogy habár gyermekkorától mindmáig rajong Weöres Sándor (gyermek)költészetéért, amikor gyerekverset ír, mégis az alanyi költészetet elhagyó, a felnőttekhez szóló líráját is meghatározó, posztavantgárd vonal felől táplálkozó stílusban szólalnak meg a művei.
Szó esett a kötetnek az úgynevezett „skandináv típusú” (a formajátékot teljesen elhagyó, jellemzően szatirikus hangnemet megpendítő) gyermekköltészethez való kapcsolatáról, illetve a szerző személyes, Svédországban szerzett tapasztalatáról is, amely kapcsán kontroverz élményként jelent meg előtte a tény, hogy míg a skandináv vidéken a gyermekirodalmat hanyatló ágnak tekintik, addig Magyarországon önálló stílusirányként fogjuk fel azt, sőt kultusza van egyes kortárs szerzők körében.
A kortárs gyermekirodalmi tendenciákról Krusovszky úgy látja, hogy noha a gyermekirodalom az elmúlt évtizedben hazánkban és globálisan is intenzív minőségbeli javuláson ment keresztül, a szocializmus nagy gyerekíróit – pl. Weöres Sándort, Kányádi Sándort vagy Nemes Nagy Ágnest – követő időszakban a lírában igazán figyelemre méltó, sokrétű újítások nem jelentkeztek. Ennek egyik okának azt tartja, hogy a gyerekirodalom területére általában csak „átutaznak” az egyébként felnőtteknek író szerzők, de akadnak szerinte jelentős életművel rendelkező költők is a területen, mint például Tóth Krisztina, Kiss Ottó vagy Varró Dániel.
