A krimi műfaja ma is hatalmas népszerűségnek örvend, így nem csoda, hogy az ifjúságiregény-szerzők is ontják magukból az izgalmasabbnál izgalmasabb bűnügyi történeteket. Okkal hiszi a szülő, hogy egy, a nyomozás izgalmával átfűtött regénnyel a gyermekét is olvasóvá nevelheti. Ezek olyan típusú szövegek, amelyek bármely életkorban lekötik az embert – már ha megtalálja a saját szájízének megfelelőt.

Mészöly Ágnes Hanga és Várkony című könyve a Cerkabella Könyvkiadó gondozásában jelent meg 2022-ben. A kiadó kilenc éves kortról ajánlja a közel hatszáz oldalas kötetet, melynek terjedelme elsőre egy kissé vaskosnak tűnhet egy ötödik osztályos gyermeknek. A kötet azonban az író már megjelent ifjúságikrimi-sorozatának öt különálló részét (Hanga és a lényegrablók, Tavaszi divatőrület, Várkony és a könyvtár réme, Veszélyes vakáció, Ketten Kövespart ellen) tartalmazza ebben az új, közös kiadásban.

A kronologikusan egymásra épülő történetekben Hanga és Várkony kalandjait követhetjük végig. A legelső kötetben Hanga megérkezik a történetek állandó helyszínéül szolgáló Kövespart községbe. Új iskolájában ismeri meg Várkonyt, akivel szinte azonnal megtalálják az összhangot és legjobb barátok lesznek, minden különbözőségük ellenére. Hangával együtt ráadásul egy halom rejtély is érkezik az álmos kis településre, ami azonnal felrázza Várkony addigi, unalmasnak tűnő életét.

Hanga nemcsak feltűnő öltözködése, hanem éles esze miatt sem átlagos iskoláslány. A történet elején még csak tizenegy éves, de már mikrobiológiát és fizikát tanul otthon önszorgalomból, és jártas a genetikában, az evolúcióelméletben és a metafizikában is. Ráadásul olyan összetett mondatokat és hasonlatokat használ, amik garantáltan nem jutnak eszébe bármely ötödik osztályosnak. Nem csoda hát, hogy ilyen éles észjárással ő deríti fel elsőként a rejtélyeket, sokszor a rendőrség előtt.

Hanga hű társa a nyomozásban Várkony, aki, habár nem olyan éles eszű, mint barátja, mégis sokszor menti ki őt a bajból. Várkonynak is megvan a magához való esze, de látványosan sokat fejlődik Hanga mellett. Őt leginkább testi ereje teszi rendkívülivé, hiszen gyermekkora óta dzsúdózik és néptáncol is, ezek fürgévé és erőssé teszik. A két gyerek tehát remek csapatot alkot, hiszen tökélesen kiegészítik egymást, és még a legszorultabb helyzetből is győztesként kerülnek ki. Erősségeik együttesen már-már legyőzhetetlenné teszik őket.

A Hanga és Várkony sorozat különálló részei 2015 és 2017 között jelentek meg, szintén a Cerkabella gondozásában.

A történetekben a felnőttek általában ahelyett, hogy segítenék a két gyereket a nyomozásban, inkább hátráltatják őket. Ilyen helyzet például, amikor a Ketten Kövespart ellen című kisregényben a szülők inkább az új kislánynak hisznek, és nem elég, hogy az iskolában a gyerekek kirekesztik a két főhőst, még a község lakói is ferde szemmel néznek rájuk. Ennek ellenére – ahogy az általában a gyerek- és ifjúsági krimikben lenni szokott – mindig akadnak segítőik.

A két barátot többnyire Várkony két bátyja, Kolos és Gyula, a helyi presszóban dolgozó Panni és az osztálytársaik mentik ki a bajból. A felnőttek csak akkor segítenek be, amikor a helyzet kilátástalannak tűnik, például gyorsan kéne eljutniuk valahová. Az egyetlen felnőtt, aki mindig mellettük áll, Hanga apukája, Jean Pierre Charloek. Ő szolgáltatja az anyagi forrást azokhoz a tudományos eszközökhöz is, amelyek a kislánynak a nyomozás előre lendítéséhez szükségesek (pl. mikroszkópok, táptalajok, különböző biológiai kísérletekhez szükséges felszerelések stb.).

Hanga az édesapja vezetéknevét viseli magyarosítva: Sárlóki. Azonban, ha a francia férfi nevét angolos kiejtéssel olvassuk, megkapjuk Sir Arthur Conan Doyle detektívóriását: Sherlock. Ha a lány Sherlock, akkor legjobb barátja, Várkony lesz Watson. Nagyjából stimmel is ez a felállás: a nyomozás oroszlánrészét Hanga végzi, ő dolgozza ki a részleteket, ő a tervek értelmi szerzője, Várkony pedig azok finomításában segít neki, illetve együtt bonyolítják le a tettesek leleplezését is. Hanga apukája nyomdokaiba lépve maga is nyomozó szeretne lenni felnőttként, ehhez pedig a kövesparti bűnbanda utáni nyomozás remek gyakorlás.

A bűntények igen érdekes aspektusai ezeknek a kisregényeknek, már-már a tudományos fantasztikum irányába mozdítják el a műfajt. A legelső történetben például Hanga és Várkony egy lényegrablóval találja szembe magát, amely bonyolult fizikai folyamatok során kiszippantja a gyerekektől ellopott, nagy eszmei értékkel rendelkező tárgyaik lényegét, és azt energiává alakítja át. Ez a lényeg lehet a gyermeki látás metaforája is, amely idővel eltűnik az emberekből.

Nem mindennapi bűnténnyel találkozunk a második, Tavaszi divatőrület című kisregényben sem. Egy titokzatos francia nő megnyitja a Különleges holmik boltját, ahol minden elképesztően drága. A gyerekeknek nem elég a zsebpénzük a hívogató, különleges, ám teljesen felesleges dolgokra, ezért adósságokba verik magukat. Az eladósodott gyerekek napról napra egyre fáradtabbak, és Hangának csak úgy sikerül kiderítenie, mi folyik a folyamatos ájulások és órán elalvások mögött, ha beépül. Az életét kockáztatva megtudja, hogy a titokzatos hölgy tudatmódosító szereket süt makaronokba, amiket a gyerekeknek kell esténként összeállítaniuk és bedobozolniuk. Leleményességének és a bajtársa hűségének hála a lány megmenekül, de ez még csak a második volt az öt veszélyes kaland közül. A további három bűntény megfejtését azonban meghagyom az olvasónak.

Mészöly Ágnes (forrás: Pagony)

A szórakoztatáson kívül a szerző azáltal, hogy életszerű jeleneteket teremt, nagy hangsúlyt fektetett arra is, hogy az ifjú olvasók azonosulni tudjanak a karakterekkel. Mindannyiunk által jól ismert iskolai szituációk teszik színessé és emberközelivé a kalandos történeteket: a szigorú tanár, az első szerelem, a szülők válása, a barátok eltávolodása, az unalmas tanórák. A történetek nemcsak lekötik az olvasó figyelmét, hanem tanítanak is: ahogy a szereplők az életszerű szituációkban egymást okítják, úgy az olvasónak is irányt mutatnak. Ilyen például, amikor a Veszélyes vakációban a természetismeret tanár elmagyarázza a gyereknek, miért kell a patakparton talált kismacskákat állatorvoshoz vinni, vagy amikor Hanga elmagyarázza Várkonynak, miért örül az anyukája új párkapcsolatának.

Szerintem ezektől az életszerű szituációktól, a nem várt fordulatoktól és az ügyes lezárástól lesznek Hanga és Várkony történetei igazán szerethetőek. Mészöly Ágnes egyetlenegy másodpercre sem hagyja az olvasót unatkozni: ha éppen nem a nyomozás körül, akkor a szereplők életében van valami, ami miatt szurkolhatunk (táncverseny, színdarab bemutatása, iskolai felvételi). A bűnesetek elrugaszkodottsága és a szereplők hétköznapi, átlagos élete üdítő kontrasztot alkot. Ezekből a történetekből csemegézve minden felső tagozatos gyerek megtalálhatja azt, amelyik igazán neki szól.

A fantáziadús kisregények olvasása közben megérthetjük, miért nyerte el Mészöly Ágnes a HUBBY – Magyar Gyerekkönyv Fórum irodalmi díját. Humora és fantáziája úgy beszippantja az olvasót, hogy a közel hatszáz oldalas kötet meg sem kottyan neki. A történetek nyelvezete modern, de semmiképpen sem olyan, amely hamar elavul. Kellő humorral van átitatva, de nem tartalmaz túl sok szlenget. A szerző úgy alkotta meg a történeteket, hogy összes szereplőjének megérthetjük a nézőpontját és az indítékait, legyen akárhány éves, így a történet bármely korosztály számára élvezhető.

Kiemelt kép: f21.hu