A világ legrangosabb gyermek- és ifjúsági irodalmi díjával, az Astrid Lindgren-díjjal kitüntetett Guus Kuijer a nagyközönség előtt a Minden dolgok könyvével vált ismertté. Polli-sorozatának Mindörökké együtt alcímet viselő első részét tizenhét évvel eredeti megjelenése után, 2016-ban adták ki magyar nyelven, a Pozsonyi Pagony Kft. gondozásában. A szöveget Wekerle Szabolcs, a verseket Kemény Zsófi fordította, az illusztrációk Alice Hoogstad munkái.
A Mindörökké együtt egy öt kötetből álló sorozat első része, amely a tizenkét éves Polli életének kiskamaszkori fordulópontjait és a velük járó lelki súlyokat mutatja be. Polli elvált szülők gyermeke, az anyja új kedvese Valter, az osztályfőnöke, míg Simli – az apja, rendes nevén Gerrit – drogfüggő hajléktalan, aki valaha költő akart lenni, és akiről apránként mindenki lemond. Polli szerelme a marokkói származású Mimún, akinek kulturális és vallási különbözősége kihívásokat jelent mindkettejük és kapcsolatuk számára egyaránt. Polli szeret, féltékenykedik, kétségbeesik, küszködik, védelmez, remél és hisz.
Polli költő, aki abban a hiszemben írja költeményeit, hogy apja elfelejtett, soha le nem írt verseit veti papírra. Szövegei azonban sokkal inkább rezonálnak saját magával, ez pedig az apjához fűződő viszonyának és a jóságba vetett hitének kiteljesedésével Polli számára is egyre világosabbá válik. Polli versei a történet fordulópontjain jelennek meg a szövegben, a legtöbbet közülük ceruzával és vízfestékkel készített képek ölelnek körbe, így az egyes költemények sajátos vizuális keretükkel asszociatív élményt nyújtanak az olvasónak.
A könyv igyekszik árnyaltan és óvatosan Polli életébe sűríteni minél több, a nyugati társadalmakra jellemző problémát, azonban a cselekmény mégsem válik telítetté és túlzsúfolttá, mivel mindenből csak annyi jelenik meg, amennyit a főhős észrevesz belőlük, amennyi az ő személyes terében elfér. Polli életének legmeghatározóbb figurája az apja, Simli – ő az a személy, akinek a megértése a legnagyobb kihívást jelenti a lány számára.
A szöveg dinamikáját elsősorban a szülő-gyerek viszony, azon belül is kiemelten az apa és lánya közötti kapcsolat határozza meg: „Anyu azt mondja, régebben voltak Átlagos Apukák is. Az olyan, hogy hazamegy, tévét néz és sört iszik. De szerintem ilyen apukák ma már nem léteznek.” Polli a barátnőjével, Caroval megállapítja, hogy minden holland gyereknek Zűrös Apukája van (röviden ZA), amely egy általuk kreált fogalom, és amelynek a felsőfoka a Nagyon Zűrös Apuka (NZA).
Simli egy elmagányosodott figura. A szülői házban – Polli nagyszüleinél – az istenhit nagy szerepet játszott és játszik, így Gerrit (vagyis Simli) hitetlen kisgyerekként kívülállónak érezte magát, és ettől az érzéstől felnőttként sem képes szabadulni. Kuijer könyveiben a hit mint a családot összetartó és egyben elidegenítő erő rendszeresen visszatér. Polli legnagyobb feladata az apjába vetett hit megőrzése, ennek a hitnek az illúzióktól, önámításoktól és öncsalásoktól való megfosztása. Ez azonban egyre fájdalmasabb és szégyenteljesebb számára, mivel Gerritről a környezetében élő fontosabb személyek, a szülei, ex-felesége és új partnere is lemondanak.
Polli nincs egészen egyedül, szerelme, Mimún mindig támogatja, sőt ha kell, a család elvárásaival is szembehelyezkedik Polliért. Kuijer érzékletesen ábrázolja az ellentmondásokkal teli belső feszültséget a lány gyermeki, tipikusnak mondható első szerelmes rajongása és az érett nő felismert érzelmi szükségleteiből fakadó szorongása között. Mimún számára a szülei egy Marokkóban élő lányt jelöltek ki feleségnek, ez pedig frusztrációval tölti meg a fiatalok álmodozását a közös jövőjüket illetően.
Polli sokszor csapongó és szenvedélyes, maga sem érti érzelmeit és indulatait. Olykor maga is meglepődik, hogy elpirul, hogy legszívesebben megütné azt, akit szeret. Jó példa erre, amikor Polli a járdaszegélyen ülve azt boncolgatja, hogy jelenleg ő a világ legboldogtalanabb kamasza, sőt, még a halál gondolatával is eljátszik, mivel az apja előzetesben van, és nincs aki meglátogassa. Ekkor megjelenik Mimún, aki felajánlja a lánynak, hogy bemegy Simlihez. Polliból a világ legboldogtalanabb tizenkét éveséből pár pillanat alatt a legboldogabb lesz, szájon csókolja Mimúnt, és kimondják, hogy nem is kell összeházasodniuk. Polli rájön, hogy a legtöbb, amit megtehetnek egymásért, hogy együtt fognak meghalni, mint a házasok, hogy egy sírkő alá temethessék őket, amelyre rávésik majd a versét:
„Megfogadták, hogy soha nem házasodnak össze,
Míg a halál el nem választja őket.”
A férfi és nő közti viszony mintái arányosan és rétegezetten jelennek meg a könyvben, amely minták mentén Polli is kialakítja a sajátját Mimúnnal. A hagyományos mintát a nagyszülők, Simli szülei szolgáltatják, egy csendben és békében élő, az unokájuknak a legjobbat akaró házaspár. A nagyszülők kapcsolatára a sztereotipikus szerepek és leegyszerűsítések a jellemzők: „Amikor egy férfi meg egy nő veszekszik, én az egyszerűség kedvéért mindig a férfit hibáztatom” – válaszolja a nagymama Pollinak, mikor a lány a felnőttek közti játszmákról kérdezi, miközben mindezen a nagypapa jót kacag.
A féltékenység az anyánál jelenik meg, aki rossz véleménnyel van Sináról, ex-férje aktuális feleségéről, és ezt lányával is tudatja. Polli a barátnőjére, Carora féltékeny, aki ártatlanul beszélget egyszer Mimúnnal, míg a fiú Pollira várakozik. Ahogy fokozatosan elérik Pollit a felnőtt lét bizonytalanságai, úgy sajátítja el apránként anyja reakcióit és helyzetmegoldásait – ezt érzékletesen mutatja, hogy Polli ugyanazt a gúnyos szófordulatot használja Sinával szemben, amit az anyja is a nő háta mögött.
A szeretlek-utállak attitűd alapvetően az anyai mintából táplálkozik, aki maga is bizonytalan új partnerével, Valterral kapcsolatban. Polli anyja látszólag lezárta a Gerrithez fűződő múltját, és a férfiakkal kapcsolatos csalódásait új partnerével, Valterral próbálja kompenzálni. Valter rendes, észszerű, udvarias és ezért kissé unalmas figura. Pollinak eleinte nem tetszik az új helyzet, de ahogy fokozatosan csalódik apjában, és ráeszmél, hogy a viszonyukban neki kell betöltenie a biztonságot adó felnőtt szerepét, úgy ismeri fel Valter jó tulajdonságait is, az apakép egyre behelyettesíthetőbbé válik. Polli akkor szólítja Valtert először apunak, amikor az felnőttként kezeli őt, ugyanis szembesíti kedvesét, hogy nem muszáj megértenie Polli döntését, a hangsúly azon van, hogy a lány érti, mit miért akar.
Polli sokáig úgy hiszi, hogy apja költő, és mikor a nagyszülei kérdezik, hogy Simli megírta-e már az első versét, akkor rögtönöz számukra egyet, hogy fenntarthassa a látszatot. Ebben a versében fejeződik ki leginkább, hogy mit is jelent Polli számára az apához való kötelék:
Polli valahol ott lép a felnőtté válás első billegő utcakövére, amikor saját titkok után kezd vágyakozni, mikor megtudja, hogy Caro naplót ír. „Én is akarok titkokat! Hogy miféléket, azt még nem tudom” – gondolja Polli, majd apránként meg is leli a sajátját, amely Simli szerencsétlenül alakuló életéhez kapcsolódik, és amely titkot egyre inkább áthat Polli apja iránt táplált szeretete, hite és szégyene. Még Valternak is hazudik emiatt: „[S]enkinek sem szabad megtudnia, hogy kimentem a pályaudvarra megkeresni Simlit. Senkinek” – így Polli, aki a pár napja eltűnt apja után kutatva járja az utcákat, és hajléktalanoktól próbál információhoz jutni a férfi hollétéről. Polli onnantól válik cselekvőképessé és lehet Simli segítségére, mikor már magában is meg meri nevezni a problémát, hogy az apja hajléktalan. Polli rájön, hogy ha erős akar lenni, nem az apjának kell hinnie, hanem saját magában.
A könyv cselekménye nyitott marad, pozitív várakozásokkal és reményteljes kicsengéssel. A tanévnek vége. A nyári szünetben a legtöbb bevándorló hátterű gyerek haza utazik, így családjával együtt Mimún is, aki megígéri Pollinak, hogy megmondja a szülei által kiszemelt feleségjelöltnek, hogy a szíve már foglalt. Valter és Polli anyja bár elhalasztják az esküvőt, míg Simli egészen rendbe nem jön, a viszonyuk mégis rendeződik. Polli és Simli végül vonatra szállnak, elutaznak Drenthébe, ahol az Egyedül nem megy rehabilitációs otthon található. Az intézmény neve rímel Polli egyik imájára, amelyet a nagyszülőknél Mimúnnal tett közös látogatása során mond el étkezés előtt: „Legyünk mindörökké együtt, ámen.” Simli végig bizonytalan, és ezt Polli is látja rajta, ezért kíméletlenül támogatja és ösztönzi apját az út során. Simli az otthon ajtaja előtt megtorpanva ismeri fel és fogadja el Polli erejét: az apa kijelenti, ez az egész nem neki való, mire Polli azt feleli, de neki igen, és felteszi a kérdést, hogy Simli kint marad-e. „Mindenhová követlek!” – így Simli, és együtt átlépik az otthon küszöbét.
Kiemelt kép: Agata Raczynska illusztrációja.
