„Egy pici tengeri uborka vagyok az akvárium fenekén. A tengeri uborkák nem zavarnak senkit. A tengeri uborkák láthatatlanok” – fogalmazza meg sok iskoláskorú gyerek érzéseit Gimesi Dóra Emma csöndje című könyvében, ami 2022-ben jelent a Pagony Kiadó gondozásában. A mese új, izgalmas vállalása, hogy középpontjában egy szuperérzékenységgel küzdő kislány áll, hiszen ilyen irányú érzékenyítéssel ritkán találkozunk.
A történet az önelfogadásról szóló mesék ismerős alaphelyzetével indít: a hétéves Emmát csúfolják osztálytársai. A csendes, visszahúzódó kislány ugyanis nem szeret beszélni, és érzékeny a hangos zajokra (mint például a kiabálás vagy az autók zaja). Azonban Emma csak az emberek világában érzi kényelmetlenül magát, ugyanis van egy különleges képessége: beszél az állatok, elsősorban a tengeri állatok nyelvén.
Emma az önelfogadás megszokott útját járja be, érzékenysége, ami kezdetben akadályozza őt a mindennapokban, egyedi, különleges képességgé válik: felfokozott figyelme lehetővé teszi számára, hogy közvetítővé váljon az emberi és a tengeri világ között. A szerző az olvasó tapasztalatára, fantáziájára bízza, hogy milyen probléma/zavar felől közelít Emma történetéhez. A hangok ingerlő hatása, a csend és a nyugalom iránti vágy az én olvasatomban a szuperérzékenység-értelmezés felé mutatnak, ami még inkább különlegessé és egyedivé teszi a kötetet, hiszen egy olyan zavart helyez a figyelem középpontjába, amivel itthon a felnőtteknek és gyerekeknek szóló irodalomban is alig foglalkoznak. Az Emma csöndje ily módon az elsők között teszi meg a lépést afelé, hogy egy egyre inkább köztudatba kerülő érzékenységről meséljen a kisiskolás korosztálynak.
Gimesi Dóra egy sokszor elmondott történeten keresztül, azonban izgalmas, tengeri közegbe helyezve beszél erről a kortárs problémáról. Emma szülei tengerbiológusok egy állatkórházban, így a kislány napjai a magyar gyerekolvasók számára egzotikus narválok, lamantinok és cápák között telnek. A szöveg az olvasó érdeklődését a tengeri élőlények iránt olyan izgalmas információkkal is mélyíti, mint hogy a polipoknak három szíve van. Ennek a világnak a varázslatosságát erősítik az illusztrációk is.
Takács Mari kedvesen mosolygó állatokkal és élénk színekkel dolgozik. A rajzok színkezelése Emma felfokozott figyelméhez illeszkedve a valóságosnál sokkal vibrálóbbá teszi a képeket, ami ismét a szuperérzékeny tapasztalat irányába mozdítja az értelmezését. A lenyűgöző színvilágból mindenképpen ki kell emelnem a majdnem minden oldalon megjelenő víz különféle kék árnyalatait. Az illusztrációkból áradó nyugalom és melegség még vonzóbbá teszi azt a befogadó közeget, amiben a kislány nevelkedik.
A mese középpontjában Emma fejlődése és képességeinek felismerése áll, ugyanakkor a kötet fontos állításokat fogalmaz meg a környezetvédelemről, a szemetelésről és az ember érdektelenségéről környezete iránt. Gimesi Dóra a legkisebbek számára is könnyen érthető módon ír az ördögráját megbetegítő mikroműanyagokról, vagy tesz olyan súlyos kijelentéseket, mint például Iván, a fehércápa megjegyzése, miszerint: „Már rég az ember a csúcsragadozó, nem tudtad?”. A történet több nézőpontból érzékenyít: nemcsak a kislány, hanem az állatok is folyamatosan küzdenek saját szorongásaikkal – Iván például fél a tengertől egy hajócsavarral történt baleset miatt.
A mese felvetett problémái és nyelvezete alapján egyértelműen a kisiskolás korosztálynak szól, ugyanakkor olyan világot teremt, amihez a felnőtt olvasók is örömmel tartoznának. A családként veszekedő, vitatkozó állatok világa kedves, befogadó közegként veszi körül a kislányt, akárcsak a szülők, akik ellensúlyozva az emberek általános érdektelenségét (pl. az állatok iránt), végig támogató, segítő szerepben vannak jelen. Emma környezete biztonságos közeg, ami korosztálytól függetlenül vonzó lehet minden olvasó számára.
Az Emma csöndje tehát miközben az önelfogadás-történetek tipikus ívét járja be, mégis izgalmassá teszi a történetet olyan témákkal, mint a környezetszennyezés hatása a tengeri élőlényekre vagy az érzékenység és a csendes megfigyelés haszna az alapvetően zajos világunkban. Gimesi Dóra értően, de mindenekelőtt kedvesen ír a szorongásokkal való megküzdés témájáról, miközben olyan mesevilágot hoz létre, ami biztonságos, befogadó közegének, illetve egzotikus tengeri világának köszönhetően nemcsak a gyerek, hanem az idősebb olvasók számára is élvezhető.
A mese, amelyet a szerző először dráma formájában írt meg, népszerű bábszínházi előadásként folyamatosan látható a Kolibri Színházban. A darab Takács Mari rajzaihoz hasonlóan élénk színekkel és részletgazdagon megalkotott tengeri világgal vezeti be a nézőt Emma világába.
