Immár hetedik éve adja át a HUBBY – Magyar Gyerekkönyv Fórum Az Év Gyerekkönyve Díjat, melynek kiemelt támogatója 2020 óta a Libri Könyvkereskedelmi Kft.

f21

A szakmai elismerés egyben az alkotói sokszínűséget is ünnepli, hiszen az öttagú zsűri döntése alapján a díjat gyerekkönyvírói (a 0–6, illetve a 6–12 éves olvasóközönséghez szólva), ifjúsági írói, illusztrátori, műfordítói, továbbá innovációs és ismeretterjesztő kategóriákban adják át az előző évben megjelent, kiemelkedően színvonalas munkák készítőinek.

A szerkesztői-kiadói közreműködés elismerésének is tekintett díjak egyúttal támaszként szolgálnak majd a gyermekeket olvasóvá nevelő felnőttek könyvválasztásakor. A független zsűri tavaly óta új rendszer szerint egymás után két „évadot” visz, így 2022-ben a shortlistre került könyvekről és a nyertesekről Fábián László (az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumának magyar szakos vezetőtanára), Kérchy Anna (irodalmár, a Szegedi Tudományegyetem oktatója), Nádori Lídia (műfordító, a Magyar Műfordítók Egyesületének elnöke), valamint Szekeres Nikoletta (szerkesztő, kritikus, a HUBBY – Magyar Gyerekkönyv Fórum elnöke) dönt. Körükbe nem csupán a gyermekirodalomhoz kapcsolódó szakember kerülhet – ebben az évben ez a tag Gerhes Gábor képzőművész, egyetemi oktató.

Az 2022-es Év Gyerekkönyve Díj shortlistjei

0–6 éves korosztály

Kiss Judit Ágnes: Babaróka karácsonya (Pagony Kiadó)

Bendl Vera: Matyi tigrissel álmodik (Pagony Kiadó)

Tasi Katalin: A homoklakó (Csimota Kiadó)

Krusovszky Dénes: Azóta őzike (Magvető Kiadó)

Kiss Ottó: Annabé (Scolar Kiadó)

6–12 éves korosztály

Laboda Kornél: Gavarin és az álomantenna (Pagony Kiadó)

Dér Adrienn: Egy Jeti lakik a pincénkben (Cerkabella Kiadó)

Milbacher Róbert: A nagy kanizsár összeesküvés (Csimota Kiadó)

Tasnádi István: Helló, Héraklész! (Pagony Kiadó)

Csehy Zoltán: Kimaradsz egy körből! (Anser Kiadó)

(forrás: a Libri Facebook-oldala)

Az Év Ifjúságikönyv-írója

Takács Zsuzsa: Spirálfüzet (Magvető Kiadó)

Madarász Éva: Hullámvasút (Móra Kiadó)

Gáspár András Gáspár: Héjnélküli (Móra Kiadó)

Ruff Orsolya: Volt egy ház (Manó Könyvek)

Péczely Dóra: Szevasz – 25 kortárs novella (Tilos az Á Könyvek)

Év gyerekkönyve díj 2022
(forrás: a Libri Facebook-oldala)

Az Év Ismeretterjesztő Könyve

Boncsér Orsolya: Fotózni jó! (Magánkiadás)

Fenyő D. György: Útikalauz a vershez (Pagony Kiadó)

Tarr Ferenc: Harmónia, a zenék birodalma (Pagony Kiadó)

Agócs Írisz: Markó bácsi kertje (Pagony Kiadó)

Kalas Györgyi: Sandwich grófja és a nápolyi pizza (Pagony Kiadó)

(forrás: a Libri Fcebook-oldala)

Az Év Leginnovatívabb Könyve

Kollár Árpád: Félbevágott március (Csimota Kiadó)

Turi Lilla: Amire emlékszem (Csimota Kiadó)

Lovász Andrea: Tengerecki – kalandok Magyarországon (Cerkabella Kiadó)

Pászt Patrícia: Mennyek és pokol (Móra Kiadó)

Agócs Írisz: Rajzolj egy krumplit! 3. (Pagony Kiadó)

Év Gyerekkönyve 2022
(forrás: a Libri Facebook-oldala)

Az Év Illusztrátora

Tóth Gyula Gábor: Mese a Mindenről, a Semmiről és más furcsa mesékNagy Norbert (Csimota Kiadó)

Lackfi János: Nevető családfaMolnár Jacqueline (Móra Kiadó)

Ayhan Gökhan: Felhőpárna – Versek léten innen és túlOrosz Annabella (Petőfi Irodalmi Ügynökség)

Illés Andrea: Mi leszek, ha nagy leszek?Nemes Anita (Scolar Kiadó)

Maros Krisztina: Alvó nő rókával (Csimota Kiadó)

Kárpáti Tibor: Megérett a meggy – Hétfőn heverünk (Csimota Kiadó)

(forrás: a Libri Facebook-oldala)

Az Év Fordítója

Julien Hervieux: ViharkaPacskovszky Zsolt (Móra Könyvkiadó)

Erna Sassen: Egy indián, mint te meg én Rádai Andrea (Pagony Kiadó)

Marie Pavlenko: Akár egy kismadárTótfalusi Ágnes (Menő Könyvek)

Michael Bond: Paddington külföldönKövesdi Miklós Gábor (Mojzer Kiadó)

Adam Kay: Testünk kívülről-belülről Kiss Zsuzsa (Manó Könyvek)

(forrás: a Libri Facebook-oldala)

Mindezek mellett kiosztásra kerülnek majd a gyerekzsűri díjai, továbbá a HUBBY-díj is, mellyel rendre olyan szerzőt vagy szerkesztőt, illusztrátort, illetve kiadót jutalmaznak, aki régóta meghatározó alakja a gyermekirodalomnak.

Kiemelt kép: Libri (szerkesztett)