Pont az egyik fellépése előtt tudtuk elkapni Csabát, hogy beszélgessünk vele az irodalommal és versekkel való szerelmének kialakulásáról és kapcsolatáról, miképpen is alakult az Ő története. Lássuk mindezt a művész szemszögéből:

 

Forrás: odaLÖKött KÖLtészet facebook oldal
Forrás: odaLÖKött KÖLtészet Facebook-oldal

„Első versemet 9 éves koromban írtam, aztán 16 évesen folytattam komolyabban az írást. Pár éve egy karácsony alkalmával nem jutott eszembe semmi ötletes ajándék, szóval úgy döntöttem verset írok a szüleimnek. Számukra ekkor derült ki, hogy írok.

Forrás: odaLÖKött KÖLtészet facebook oldal
Forrás: odaLÖKött KÖLtészet Facebook-oldal

A Slammel nem rég ismerkedtem meg, egy barátom hívott és az óta minden slam eseményen részt veszek. Nagyon tetszik ez a műfaj, hiszen itt egyből érkezik visszajelzés a közönség sorai közül, és ez nagyon jó érzés. Régebben önmagam gyógyítására használtam az írást, de az egyetem alatt rájöttem, hogyha legalább egy embernek segítek ezzel, akkor már érdemes a fiókon kívül tartani a verseimet.

Átlagban heti három könyvet olvasok el, első sorban ez inspirál, de szeretek dalszövegeket vegyíteni versekkel, vagy parafrázisokat írni.”

Végezetül Csaba két nagyszerű műve ami által mindenki érteni fogja miért is tartjuk-tartják hatalmas tehetségnek a fiatal slammert:

A FÉRFI ÉS A NŐ
A férfi trappol, a nő lépdel,
A férfi hümmög, a nő érvel,
A férfi horkol, a nő szuszog,
Ruhásszekrény kompromisszumok.
A férfi böfög, a nő soha,
A férfi kaktusz, a nő moha,
A férfi hízik, a nő update,
A gyerek közös középhátvéd.
A férfi vedel, a nő kortyol,
A férfi hülye, a nő gondol,
A férfi ösztön, a nő álmos,
A fejfájás is tudományos.
A férfi vezet, a nő halad,
A férfi fecseg, a nő lakat,
A férfi lusta, a nő szorgos,
A pálinka a magánorvos.
A férfi bólint, a nő megszab,
A férfi holnap, a nő tegnap,
A férfi foci, a nő fitnesz,
Igazság az, ha rálegyintesz.

ZAVAROS IVAROS ZIVATAR
Ahogy nyílik az ég,
Kifutó: járda-stég,
Nyílik a fej fölé az ernyő,
Betongomba alatt ezer nő.
Ahogy dörög a bolt,
Cikázik ezer volt,
Dörög orra alatt a férfi,
Mérges galócaként szemléli.
Nők bokatáncolnak,
Napsütést ácsolnak,
Mosolyukkal eget meszelnek,
Prizma színű szivárványt szelnek.
Férfiak átkoznak,
Pocsolyán áthúznak,
A latyak hiú szent nevében,
Átmennek saras út hevében.

Forrás: odaLÖKött KÖLtészet facebook oldal
Forrás: odaLÖKött KÖLtészet Facebook-oldal
Kiemelt kép: odaLÖKött KÖLtészet