Biztos vagyok benne, hogy nem vagyok egyedül a régi könyveket árusító boltok iránti rajongásommal. Az ország szívcsakráját ebben a tekintetben minden bizonnyal a pesti Múzeum körút egymással szinte összenőtt antikváriumai jelentik: ez az a hely a fővárosban, ahol a leginkább összesűrűsödik mindaz, ami iránt egy könyvgyűjtő lelkesedik. Szerencsére nekünk, Vas megyeieknek is jutott egy apró oázis, ahol az új gazdájukra váró könyvek között válogathatunk.
Talán még sokan emlékeznek rá a fiatalabbak közül is, hogy a szombathelyi Fő téren működött egy, a cégére alapján gyerekként csak “baglyos” könyvesboltnak hívott antikvárium: padlótól plafonig könyvek borították a bolt falait, az üzlet egyik feléből a másikba is csak könyves ládákon és asztalokon keresztül lehetett átmászni, vagy inkább átesni; ódon, patinás intézmény volt, amíg volt, de 2013 elején bezárt: egykori tulajdonosa szerint a vásárlók hiánya és a válság együttesen, egymást erősítve adta meg a kegyelemdöfést.
A megyeszékhely közel két évet töltött el valódi antikvárium nélkül, amikor 2015-ben a kőszegi Giczy József, könyvkereskedő lánya, Giczy Nóra nyitott egy kisebb üzletet a Wesselényi utcában; akkoriban, még élénken él bennem az emlék, magyar szakos egyetemistaként egymásnak adtuk a kilincset és sorban szereztük be azokat a köteteket, amelyeket máshol egyáltalán nem volt lehetőségünk megvenni. Tényleg kicsi és kissé szűkös boltocska, ami nélkülözi az antikváriumok múltban ragadt miliőjét, ám a könyvkészlete bőséges kárpótlást ad mindenért, gondoltuk róla akkor.
“Édesapám a nyolcvanas évek végén nyitott Kőszegen egy antikváriumot, ami később bővült zenei kínálattal és új könyvekkel. Pár évvel később anyukám is csinált egy könyvesboltot Szombathelyen, ami a válság idején sajnos megszűnt.” – emlékezett vissza kérésünkre Giczy Nóra a boltnyitás időszakára. “Apukám kőszegi antikváriuma pedig akkor szűnt meg, amikor én nyitottam Szombathelyen üzletet. A könyvek egész életemben természetesnek számítottak, egész egyszerűen szerettem volna, ha ez az „állandóság” megmaradna a családunk életében. Valamint az sem járja, hogy Vas megye antikvárium nélkül maradjon!” – utalt a fentebb említett időszakos hiányra is az azóta kissé háttérbe vonult üzletvezető
Ez a hiány pedig nem csak néhány gyűjtő és furcsa könyvmoly égető szüksége: az antikvárium az a hely, ahol felbukkannak és gazdát cserélnek a helyi egyetemisták, kutatók vagy egyszerűen a kánonból kiszoruló (így aztán újra ki nem adott) szerzőket kedvelő olvasók által keresett kötetek. Szemléletes példa a 20. század talán legnagyobb amerikai regényírójának, Hemingway-nek életműve: míg a könyvesboltok polcain ritkán vagy soha sem lehet a közismert szerző nevével találkozni, addig a Savaria Antikváriumból időnként a teljes munkássága beszerezhető. De egy antikvárium segítség azoknak is (és talán ők vannak a legtöbben), akik visszarettennek az új könyvek egyre emelkedő áraitól: a használt, régebben kiadott könyv eszmei értéke ráadásul a közgondolkodás szerint magasabb is, mint egy újonnan vásárolténak. Ugyanakkor általában a vállalkozók nem a kiskereskedelmi könyvbizniszből szerzik meg az első milliójukat: ahogyan Nóra lényeglátóan megfogalmazta motivációját: “Ez szerelemből jött, nem pedig azért, mert az évszázad üzlete lenne.”
“Fiatal nőként nem a legegyszerűbb az élet antikváriumosként: ez tipikusan egy férfi szakma és kellett egy-két év mire elfogadtak a vásárlók.” – folytatta a kezdetek felidézését Nóra. Saját bevallása szerint a “hozott” kapcsolati és családi tőke nagy segítséget nyújtott kezdetben – a könyvbeszerzéstől kezdve, a tanácskérésen át, egészen egyes ritkaságok jellemzőinek felismeréséig -, de saját praxisát önmagának kellett megteremtenie, ezen felül természetesen a vásárlók bizalmának elnyeréséhez is időre volt szükség: “Persze nekem is sokat kellett tanulni, mert a beleszületés csak egy alapot adott, szakmailag kezdő voltam teljesen. Az első jelentős élményem egyébként az volt, amikor egy gyűjtőnek tudtam könyvet ajánlani és örömmel elfogadta.”
Első pillantásra egy laikus számára egy új könyveket árusító könyvesbolt és egy antikvárium között csak az árukészlet korában és állapotában van lényeges különbség; ez a kiindulópont azonban az egész tevékenységi kört meghatározza. Egy antikváriumi dolgozó feladata sokrétűbb: a Savaria Antikvárium is könyveket fogad be, válogat, felértékel, beáraz, figyeli a piac állandó változásait, kiszolgálja a gyűjtők kéréseit, amelyek közé tartoznak egyes papírrégiségek felkutatása vagy éppen rossz állapotú könyvek megmentése, restaurálása is – a bakelitlemezekről, régi kottákról és egyéb kordokumentumokról nem is beszélve, sorolja a változatos feladatokat Nóra édesanyja, Petneházy Szilvia, aki az üzlet napi működéséért felel.
Engem az is érdekelt, hogy vannak-e hozzám hasonló megszállottak a vásárlók között, akik képesek éveken át bejárni azért, hogy gyönyörködjenek a könyvekben úgy, hogy sokszor konkrét cél nem is vezérli őket; szövődik-e ismeretség köztük és az antikváriumosok között? “Az antikvárium eleve egy szűk vásárlói réteget vonz, emiatt szinte természetes, hogy személyes kapcsolat alakul ki az eladó és a vásárló között. Rendszeresen visszatérő vevőink vannak, törzsvásárlóink, nézelődőink, akiket ismerősként üdvözlünk. Az sem egyedi, hogy barátságok születnek az üzletben. Ez csak hozzáállás kérdése. Mindig nyitottak vagyunk a betérőkhöz: ha részükről is megvan a nyitottság, abból születhet bármi. Az alapok, a könyv szeretete, az irodalom, a kultúra összeköthet két embert, és ez az egyezőség általában megadatik a vásárlóinkkal.” – válaszolták meg a legfontosabbakat, egyben összefoglalták az “átlagos” szombathelyi látogató ismérveit is.
A már részletezett, a közösség vagy egy város életében fontos szerep mellett (hiszen milyen pőrén festene a polgárvárosnak tartott Nyugat Királynője antikvárium nélkül) valóban lehet egyes személyek művelődésében is megkülönböztetett helye egy könyvesboltnak: Guttenberg Galaxisa ugyan sokak szerint a felejtés felé halad, azonban én is tanúsítom, hogy még sokan vagyunk olyanok, akiknek az életében a könyvek és az írott szó fő rendező elvként él és lélegzik.
Ezt, a számszakilag is reményteljes feltételezést Nóráék is megerősítették: a vásárlók korban és nemben is elképesztően vegyesek, legtöbbjük pedig nagyon elhivatott, amikor könyvadagjának beszerzéséről van szó. “Fantasztikusan jó érzés és megható, amikor egy-egy vásárlónk csak azért utazik több száz kilométert, hogy bejöjjön hozzánk, és elmondja, hogy ez az ország egyik legjobb kínálatú antikváriuma, és mindig örömmel tölti el, ha itt lehet nálunk, sosem távozik üres kézzel. Vagy a karácsonyi tülekedésben azzal a jelzővel illeti a kedves vásárló a boltunkat, hogy a mi üzletünk a város legnyugodtabb, legbékésebb üzlete.”
Hogy miben mérhető a béke és honnan táplálkozik, nem rejtély, sejtjük a választ: természetesen a könyvekben, amelyek nem önmagukban léteznek, hanem – ahogyan a könyvespolcokon is egymáshoz préselődnek – a világban és a fejünkben is más szövegek rácsaiba vannak fennakadva. Egymást tartják a felszínen, mi pedig jó erősen beléjük kapaszkodunk.
Lutor Katalin galériája
