1463-ban François Villon eltűnt Párizsból, de akár azt is mondhatnánk, hogy „lelépett”. Nem tudjuk merre vezetett útja: lehet, hogy nagyon hamar meghalt valamilyen betegségben, de elképzelhető az is, hogy végleg csatlakozott a törvényen kívüliekhez és egy névtelen akasztófán fejezte be életét- ahogyan számtalanszor megénekelte.
Akármilyen sors is várt a középkor egyik legkedveltebb költőjére, esszenciája és öröksége mai napig lelket és kedvet önt a versírókba. Ringyók, kurvák, hímpecérek készüljetek, Villon távoli örököse dalra fakad!
Kurva voltál
Túl könnyen szerelembe esem,*
Legutóbb érted, egy redvás kurváért
Égett, emésztődött bensőmben szívem.
Pedig te soha nem szerettél,
Csak a nagy farkam kellett,
Hogy azt nyomjam tövig beléd.
Most ketten állunk a sírodnál,
A pap és én,
A pap él és én is,
Te meghaltál,
Ráadásul soha senki nem voltál,
Csak egy kurva,
Általam lehettél volna valaki,
Csak hagynod kellett volna magad szeretni.
Belenevetek a lelkedért mondott imába,
Mert eszembe jut, az utolsó éjszakákon
A halálom kívántad
És most látod,
Vagyis nem látod.
Halálod is érdekesebb volt,
Mint ahogy életed élted,
Állítólag még sikoltoztál is,
Hogy valaki segítsen, mentsen meg,
De gondolták a népek, egy kurvának, egy kurvát?
Minek?!
Egy az ezerből, ezerből egy.
Azt mondtad haljak meg,
Mert azt hittem nem a pénzért,
Hanem, hogy értem,
De nem, nem tudtad meghazudtolni magad,
Kurva voltál és halálodban is az maradsz.
*Pont emiatt anyám egyszer
A vasárnapi ebéd után
(sült volt, ha jól emlékszem) leültetett,
Majd így szólt:
Vigyázz fiam milyen lyukra vágyódsz,
Farkad helyett,
Az első mindig a fejed legyen.
A kiemelt kép Henri Gervex Rolla című festményének részlete
