Irodalmi kánonunkban több olyan szerző van, akinek hányatott sorsa volt, de talán Radnóti Miklós az, akinek már születése is hatalmas tragédiával járt. Ennek és a háború előtti éveinek állított emléket egy rövidke – de mégis az ő életműve szempontjából a leghosszabb és legelismertebb – prózai művében, az Ikrek havában.
De még mielőtt kiveséznénk magát a szóban forgó alkotást, tudatnék pár olyan információt Radnótiról, amelyek az Ikrek hava megértéséhez elengedhetetlenek. Radnóti Budapesten, Lipótvárosban született 1909. május 5-én. Világra jötte fekete nap volt életében, mivel ekkor meghalt édesanyja és ikertestvére is. Ezt követően apjával, Glatter Jakabbal, annak második feleségével, Molnár Ilonával és féltestvérével, Ágnessel élt. Ilonát édesanyjának, Ágit pedig testvérének hitte, mivel nem árulták el a kis Miklósnak, hogy mi is történt pontosan születésekor. Mostohaanyja és Ágnes is úgy tekintették őt, mintha így négyen lennének egy kerek család, szerették Miklóst, Ilona megadott neki mindent, amit csak tudott, érzelmi és társadalmi téren egyaránt. A költő csak 11 éves volt, mikor édesapját is elveszítette, és ugyanekkor tudta meg a valóságot „édesanyjáról” és „édestestvéréről”. Majd három év múlva arra is fény derült, hogy volt egy keresztnevet nem kapott ikertestvére is, aki akár csak édesanyja, belehalt az ő születésébe. Súlyos sebeket hagytak ezek az évek Radnóti lelkében, amiket sosem tudott igazán begyógyítani. Ez is ösztönözte az Ikrek hava megírásához.
Az Ikrek hava című szépprózai írását 1939. szeptemberében fejezte be, ekkor már elismert költő volt, akit leginkább verseinek köszönhetően zártak és zárnak azóta is szívükbe az olvasók. Ezzel ellenben első publikációja egy novella volt, és bár írt még pár novellát, nem igazán érezte magáénak ennek a műfajnak a világát. Miért is nyúlhatott mégis az epikai formához? A válasz, hogy ezek olyan történetek, amelyeket nem tudott verseibe belesűríteni, az akkori versnyelvvel átadni, kiadni magából. De talán a legjobb magyarázatot ő maga adja erre az Ikrek hava végében:
S akkor elkezdődött valami, amiről csak verset lehet írni
Az alkotás eredeti címe Napló a gyerekkoról lett volna, azonban barátai tanácsára, akik között az akkoriban nagyra tartott költő, Sík Sándor is ott volt, azt javasolták Radnótinak, hogy mivel semmi köze a divatos napló műfajhoz, nem szerencsés ezt a megnevezést választania. Miklós egyetértett, és mivel nem talált a mitológiában két anyával kapcsolatos történetet, ezért végül úgy döntött, Ikrek hava lesz a címe, de meghagyta alcímnek a Napló a gyerekkorról-t is. Az új cím egyértelműen utal testvérére, valamint egy szomorú, rideg, hideg állapotra, ami születésükkor történt velük, ami miatt örök tél honolt a költő lelkében. A mű három fő részből áll: az elsőben mostohatestvérével, Ágival való kapcsolatát írja le Radnóti, majd a másodikban pótanyjával való viszonyáról kerülnek elő emlékek, a harmadikban pedig apja halálára és a traumatizáló pillanatokra derül fény, amikor is kiderült az igazság világra jöttével kapcsolatban, és rádöbben, hogy már se anyja, se apja, se testvére nem él, legalábbis azok, akik vér szerint alkotnák számára azt az intézményt, amit úgy hívnak: család.
Radnóti könyvében nagyon szépen, díszesen fogalmaz ezúttal is, mesterien bánik az expresszív és az impresszív kifejezésmóddal. Ez nem is meglepő. Az azonban annál inkább, hogy a világirodalomban kevés íróval lehet kapcsolatba hozni azt a technikát, amelyet Radnóti is alkalmazott – vagy amivel, ahogyan ő fogalmazott, ,,kísérletezett”-, és mennyire profi formában volt képes papírra vetni. Ez a tudatfolyam technika, amelyben az emlékezés, a jelen, a múlt játékát élvezheti az olvasó, ahol a megszokott lineáris történetvezetés exponenciális alakot vesz fel, de mégis egy szép egészet alkot. Ezt a híres elbeszélők közül Virginia Woolfnál, James Joyce-nál vagy William Faulklernél tapasztalhatjuk még. A forma kialakítására olyan neves írók, tudósok voltak hatással, mint Freud, Bergson és Proust. Itt a tudatnak, az emlékezésnek azt a fajta érzékenységét használják ki az írók, hogy illatok, érzések, fogalmak, bármik előidézhetnek egy emléket bennünk, ami keveredik annak a pillanatnak a szemléletével, így más és más formát adva neki, és további különböző emlékeket ragad magához, ami viszont megint helyzetfüggően hat tudatunkra.
,,Én a nyelvemen érzem a gyerekkort, – mondta Jean egy éjjel Párisban, ízeket érzek, ha úgy hirtelen eszembe jut. S gyakran ízekről jut eszembe. Néha pedig, – tette hozzá szégyenlősen – egy-egy nő szagáról. – Én hangokat hallok, – válaszoltam, – néha csak zörejeket, néha dallamot is, sokszor meg egész párbeszédek kezdődnek bennem. És ha valakiről azt hallom, – meghalt… a halálról mindig eszembe jut.”
A fentebb idézet sorokban Radnóti is kitért az Ikrek havában arra, amiben kalauzol minket, miközben olvassuk. Voltaképpen rapszodikusan váltogatják egymást az emléktöredékek, de mégis három részre osztják a művet, mint mikor valamivel kapcsolatban több minden eszünkbe jut, de azért a téma megmarad, majd jön a következő emlék.
Így az Ikrek hava a jelen és a múlt párbeszéde, amelyben az elbeszélő a múlt által akarja feldolgozni a jelent, és annak kapcsán tudatosan előhívja a múltbéli emlékeket, és némi fikció közé forgatja annak valóságát. Ezt használja eszközéül Radnóti, hogy megbékéljen a történtekkel. Ez sajnos végleg sohasem sikerült az író számára, hiszen felesége, Gyarmati Fanni is azt a stafétát vette át Radnóti pótanyjától, amit anno Molnár Ilona próbált helyettesíteni, az anya szeretetét és annak hiányát.
Az írás végül az utolsó oldalakon csúcsosodik ki, a hosszas emlékezések után eljutunk az utolsó sorok szó-utcájába, ahol ki is mondja azt szimbolikusan, hová is vezet a tartalom. Az utolsó sorok a halál és az elmúlás gondolatait fejtik ki:
Kétszer leshettem csak meg a pillanatot, mikor a szirom elhagyja a helyét s a földre perdül.
Ajánlom ezt a harminc oldalnyi irományt fiatalnak, felnőttnek és idősebbnek egyaránt, hiszen stílusa magához húz, tartalma lebilincsel, mondandója pedig örök érvényű, amely mögött ott van Radnóti Miklós is.
