Egy igazi bromance: Kosztolányi és Karinthy barátsága

0
Egy igazi bromance: Kosztolányi és Karinthy barátsága

Barátok nélkül az élet kevésbé szórakoztató. Ők azok, akik mellettünk állnak minden helyzetben, és szólnak, ha hibázni készülünk. Hatalmas felelősség és még nagyobb kaland. Márai Sándor így ír Füves könyvében: „Nincs emberi kapcsolat, mely megrendítőbb, mélyebb lenne, mint a barátság. (…) A barátság szolgálat, erős és komoly szolgálat, a legnagyobb emberi próba és szerep.”

Karinthy Frigyes és Kosztolányi Dezső. Frici és Dide, avagy Desiré. Párosuk legendás. Mai szóval élve igazi bromance. Ha a 21. században élnének, közös képeik alatt elengedhetetlen hashtag lenne a #friendshipgoals. Honnan indultak, és milyen volt a közös utazásuk?

Kosztolányi Dezső huszonkét, Karinthy Frigyes húsz éves volt, amikor kezdetét vette az egész életükön átívelő barátság. Karinthy így írt Kosztolányival való első találkozásáról:

„Ugyanaznap a Newyork előtt egy ismerősöm magas, bohémesen hanyag, de dzsentrisen büszketartásu úrral beszélgetett – odamentem, ismerősöm bemutatta: „Kosztolányi Dezső”, én is be akartam mutatkozni, de a szél elvitte a kalapomat és utánarohantam. Délben a korzón megint összekerültünk, ott aztán már beszélgettünk, együtt mentünk ebédelni és a végén vita indult meg, hogy ki fizesse ki mindakét ebédet, mindketten fizetni akartunk egymásért. Később ez a vita gyakran megismétlődött, fordított céllal.” (Színházi Élet, 1925/21. szám)[1]

Ugyanerről a napról Kosztolányi így emlékezett meg:

„Én is áhítatos aprólékossággal gondolok vissza Karinthy Frigyessel való első találkozásomra. Első érzésem ez volt: „Jaj de furcsa!” Második pedig ez: „Jaj de fiatal!” Mert én, aki ekkor már olvastam párszor szikrázó szatíráit, idősebbnek képzeltem őt, egészen aggastyánnak, ami ebben a koromban körülbelül azt jelentette, hogy legalább harminc éves. Nem tudom, miért támadt ez a gondolatom, talán azért, mert Frigyesnek hivták és több Frigyesen szakált láttam. Ő azonban gyűlölte a szakált és minden nagyképűséget és épp ezen az alapon barátkoztunk. Szalmakalapot hordott, forró nyárban bolyhos posztó kabátot az idő viszontagságai ellen, és vasbotot, mellyel csak a levegőn követett el atrocitásokat. Aznap csakugyan együtt ebédeltünk a Bristolban a Nyugat főfészkén. Ebéd végeztével csakugyan hosszasan és udvariasan vitatkoztunk, hogy ki fizesse ki a két ebédet, de én határozottan emlékszem, hogy fényes dialektikámmal, ragyogó okfejtésemmel végül sikerült meggyőznöm, hogy mégis nekem illik teljesíteni ezt a rendkívül kellemes és megtisztelő kötelességet.” (Színházi Élet, 1925/22. szám)[2]

Kosztolányi Dezsőné a következőképp jellemezte kapcsolatukat:

„Külsőben semmiképpen sem hasonlítottak egymásra, annál inkább lelki alkatban. Mindketten rendkívül érzelmesek, kamaszosan játékosak, konvenciómentesek. Fütyültek minden hivatalos tekintélyre, a sajátjukéra is. Kosztolányi akaratlanul is tudott tekintélyt tartani, míg Karinthyval mindenki, még a környezetébe került legsilányabb szellemű ember is frère et cochon módján bánt, vagyis mintha együtt őrizték volna a disznót.” (Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről. 1988)

Forrás: PIM (László Henrik, 1933)

Kevésbé ismert tény, hogy Harmos Ilona előbb Karinthyt ismerte meg 1908-ban. Bár kapcsolatuk természetét nem fedte fel írásaiban a későbbi Kosztolányi Dezsőné, a költőről szóló életrajzi könyvéből kiderül, hogy rengeteg időt töltöttek együtt, annyit, hogy „Az ember tragédiájának minden sorát már kívülről tudta, annyiszor hallotta tőle.” (Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről. 1988). Ahogy azt mindenki tudja, végül az 1910-ben megismert Kosztolányi Dezsőhöz ment feleségül 1913-ban, és két évvel később megszületett egyetlen fiuk, Ádám is.

Kosztolányi és Karinthy kapcsolata számtalan tréfával volt színezett. Az egyik leghíresebb minden kétséget kizáróan a Nyár, nyár, nyár című akrosztichon.

Forrás: Irodalmi Lépegető

Ehhez kapcsolódóan Grätzer Józsefnek, Karinthy „titkárának” a hagyatékából előkerült két levél Kosztolányitól, amelyek az Irodalomtörténet 1969-es számában jelentek meg. Az elsőben audienciát kér, melynek „egyetlen tárgya: s…mnek Karinthy Mester által való azonnali kiny…ása”, a másodikban pedig sürgeti, hogy mielőbb kerüljön sor erre a „neki csekély, de nekem rendkívüli nagy szívességre, amelyre kértem”.[3]

Továbbra is a fenti cselekedetnél maradva, Kalmár Tibor A nagy nevettetők – Sztorik a pesti éjszakából című anekdotagyűjteményében is megjelenik egy ezzel kapcsolatos történet:

„Egy alkalommal hárman voltak a budai kávéházban, Karinthy Frigyes, Kassák Lajos és Faludy György. Karinthy tréfából egy kavicsot vett a szájába, és elváltoztatott hangon felhívta az Esztergomi Nőegylet nevében Kosztolányit telefonon, hogy felkérje egy szereplésre. A költő szabadkozott, de a felajánlott honorárium (100 pengő) hatására azonnal szabaddá tette magát. Kosztolányi becsületére legyen mondva, szóba hozta, hogy Karinthyt is meg kellene hívni. Igen ám, de a telefonáló közölte Kosztolányival, hogy így a 100 pengőt meg kellene osztani kettejük közt. Kosztolányi azt válaszolta, hogy adják neki a pénzt úgy, hogy Karinthy ne lássa. A telefonáló azt mondta, hogy ez is megoldható, de csak a nyáljelenet után. – Milyen nyáljelenet? – kérdezte a gyanútlan Kosztolányi. – Amikor én letolom a gatyám a színpadon, és te kinyalod a seggem! – felelte a kavicsot a szájából kivevő Karinthy Frigyes.”

Erről – és sok másról – Faludy György is mesélt Vámos Miklós Lehetetlen című műsorában.

https://www.youtube.com/watch?v=3fpBmEtKz_k

Volt, hogy gyerekeket béreltek fel egymás megviccelésére. Egyszer Kosztolányit egy gyerekcsapat fogta közre, akik újra és újra sorba álltak a költő aláírásáért. Mikor rákérdezett, azt a választ kapta, hogy „ötven Kosztolányiért kapok egy Karinthyt”. Máskor a gyerekek visszaadták Karinthynak az aláírt papírokat, mondván: „Ja, hogy ön nem Kosztolányi? Akkor nem is kell…”

Karinthy 1912-ben megjelent Így írtok ti című paródiakötetéből természetesen Kosztolányi Dezső sem maradhatott ki.

Forrás: Irodalmi Lépegető

Kapcsolatuk azonban nem csak viccekből állt. Folyamatosan méltatták egymást, írtak a másik újonnan megjelenő köteteiről. Kosztolányi például a következőképp írt barátja Utazás Faremidoba című könyvéről:

„Csak a kisgyermekek mernek ilyen friss ábrándokat szőni, akik előtt még nem merevedett a valóság örökérvényű és tisztelet-gerjesztő törvénnyé s a világot szeszélyük és képzeletük szerint, esetről esetre, változtathatják. Az alkotó gyermekkor bátorsága és frissessége az övé. Koraérett, szabad gyermekek kérdései jutnak eszünkbe, melyeket a “nagyok” mosolyognak, de ha igazán felelniük kellene rájuk, megdöbbennének és elnémulnának.”[4]

Forrás: PIM

Egy egész életen át tartó barátság azonban azzal jár, hogy egyikük előbb hagyja el a földi világot, mint a másikuk. Sokszor foglalkoztak mindketten a halállal, hol komolyan, hol játékosan. Többször játszottak halált, és volt, hogy temetéseken kaptak röhögőgörcsöt – Tóth Árpádén például egy szappan miatt. Végül Karinthy lett az, akinek el kellett búcsúztatnia legjobb barátját. 1936. november 7-én jelent meg az Estben Eltemettük Kosztolányi Dezsőt című írása.

„Kinek meséljem el, hogy annak lássa, aminek látni kell – kit érdekelhetne mohóbban, szilajabban, okosabban és nemesebben, mint Téged, Didus, a temetésed, amiről megígértem, hogy beszámolok? Mert próbáltam erre gondolni és amarra az élők közül és kisült, hogy mindig újra az jön ki belőle, ahogy ott állok, koporsód mellett a könnyezők között: mit szólnál, Didus, a temetésedhez? Mert ez már, úgy látszik, nem megy másképpen, s ez már így lesz velem, egy életen át, nem segít rajta, hogy meghaltál: ha valami nagyszerűen szépet, vagy nagyszerűen szomorút látok, élek át, vagy akárcsak hallok vagy olvasok – gépiesen jelentkezik a kérdés, mit szólna ehhez Desiré? Aminthogy, ugye, Nálad is sokszor volt ez így: ezt el kell mesélnem Fricinek. Hiszen egy életen át játszottunk, mindig játszottunk, izgatottan és lelkendezve, a Szerepet játszottuk ezer álarcban, mélyebb szenvedéllyel, mint a tulajdon magánéletünk komédiáját.”[5]

Két évvel később, szintén 51 évesen – még ebben is hasonlítanak – hunyt el Karinthy Frigyes.

Kiemelt kép: PIM
A képek eredetileg a Minden másképp van – Karinthy Frigyes összes fényképe című képes albumban jelentek meg.


Források:

[1] http://epa.oszk.hu/02300/02343/00563/pdf/EPA02343_szinhazi_elet_1925_21.pdf

[2] http://epa.oszk.hu/02300/02343/00564/pdf/EPA02343_szinhazi_elet_1925_22.pdf

[3] http://epa.oszk.hu/02500/02518/00180/pdf/EPA02518_irodalomtortenet_1969_04_880-883.pdf

[4] http://epa.oszk.hu/00000/00022/00211/06465.htm

[5] http://kosztolanyioldal.hu/karinthy-frigyes-eltemettuk-kosztolanyi-dezsot-reszlet

Nincs megjeleníthető cikk