Barátok nélkül az élet kevésbé szórakoztató. Ők azok, akik mellettünk állnak minden helyzetben, és szólnak, ha hibázni készülünk. Hatalmas felelősség és még nagyobb kaland. Márai Sándor így ír Füves könyvében: „Nincs emberi kapcsolat, mely megrendítőbb, mélyebb lenne, mint a barátság. (…) A barátság szolgálat, erős és komoly szolgálat, a legnagyobb emberi próba és szerep.”
Karinthy Frigyes és Kosztolányi Dezső. Frici és Dide, avagy Desiré. Párosuk legendás. Mai szóval élve igazi bromance. Ha a 21. században élnének, közös képeik alatt elengedhetetlen hashtag lenne a #friendshipgoals. Honnan indultak, és milyen volt a közös utazásuk?
Kosztolányi Dezső huszonkét, Karinthy Frigyes húsz éves volt, amikor kezdetét vette az egész életükön átívelő barátság. Karinthy így írt Kosztolányival való első találkozásáról:
„Ugyanaznap a Newyork előtt egy ismerősöm magas, bohémesen hanyag, de dzsentrisen büszketartásu úrral beszélgetett – odamentem, ismerősöm bemutatta: „Kosztolányi Dezső”, én is be akartam mutatkozni, de a szél elvitte a kalapomat és utánarohantam. Délben a korzón megint összekerültünk, ott aztán már beszélgettünk, együtt mentünk ebédelni és a végén vita indult meg, hogy ki fizesse ki mindakét ebédet, mindketten fizetni akartunk egymásért. Később ez a vita gyakran megismétlődött, fordított céllal.” (Színházi Élet, 1925/21. szám)[1]
Ugyanerről a napról Kosztolányi így emlékezett meg:
„Én is áhítatos aprólékossággal gondolok vissza Karinthy Frigyessel való első találkozásomra. Első érzésem ez volt: „Jaj de furcsa!” Második pedig ez: „Jaj de fiatal!” Mert én, aki ekkor már olvastam párszor szikrázó szatíráit, idősebbnek képzeltem őt, egészen aggastyánnak, ami ebben a koromban körülbelül azt jelentette, hogy legalább harminc éves. Nem tudom, miért támadt ez a gondolatom, talán azért, mert Frigyesnek hivták és több Frigyesen szakált láttam. Ő azonban gyűlölte a szakált és minden nagyképűséget és épp ezen az alapon barátkoztunk. Szalmakalapot hordott, forró nyárban bolyhos posztó kabátot az idő viszontagságai ellen, és vasbotot, mellyel csak a levegőn követett el atrocitásokat. Aznap csakugyan együtt ebédeltünk a Bristolban a Nyugat főfészkén. Ebéd végeztével csakugyan hosszasan és udvariasan vitatkoztunk, hogy ki fizesse ki a két ebédet, de én határozottan emlékszem, hogy fényes dialektikámmal, ragyogó okfejtésemmel végül sikerült meggyőznöm, hogy mégis nekem illik teljesíteni ezt a rendkívül kellemes és megtisztelő kötelességet.” (Színházi Élet, 1925/22. szám)[2]
Kosztolányi Dezsőné a következőképp jellemezte kapcsolatukat:
„Külsőben semmiképpen sem hasonlítottak egymásra, annál inkább lelki alkatban. Mindketten rendkívül érzelmesek, kamaszosan játékosak, konvenciómentesek. Fütyültek minden hivatalos tekintélyre, a sajátjukéra is. Kosztolányi akaratlanul is tudott tekintélyt tartani, míg Karinthyval mindenki, még a környezetébe került legsilányabb szellemű ember is frère et cochon módján bánt, vagyis mintha együtt őrizték volna a disznót.” (Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről. 1988)
Kevésbé ismert tény, hogy Harmos Ilona előbb Karinthyt ismerte meg 1908-ban. Bár kapcsolatuk természetét nem fedte fel írásaiban a későbbi Kosztolányi Dezsőné, a költőről szóló életrajzi könyvéből kiderül, hogy rengeteg időt töltöttek együtt, annyit, hogy „Az ember tragédiájának minden sorát már kívülről tudta, annyiszor hallotta tőle.” (Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről. 1988). Ahogy azt mindenki tudja, végül az 1910-ben megismert Kosztolányi Dezsőhöz ment feleségül 1913-ban, és két évvel később megszületett egyetlen fiuk, Ádám is.
Kosztolányi és Karinthy kapcsolata számtalan tréfával volt színezett. Az egyik leghíresebb minden kétséget kizáróan a Nyár, nyár, nyár című akrosztichon.
Ehhez kapcsolódóan Grätzer Józsefnek, Karinthy „titkárának” a hagyatékából előkerült két levél Kosztolányitól, amelyek az Irodalomtörténet 1969-es számában jelentek meg. Az elsőben audienciát kér, melynek „egyetlen tárgya: s…mnek Karinthy Mester által való azonnali kiny…ása”, a másodikban pedig sürgeti, hogy mielőbb kerüljön sor erre a „neki csekély, de nekem rendkívüli nagy szívességre, amelyre kértem”.[3]
Továbbra is a fenti cselekedetnél maradva, Kalmár Tibor A nagy nevettetők – Sztorik a pesti éjszakából című anekdotagyűjteményében is megjelenik egy ezzel kapcsolatos történet:
„Egy alkalommal hárman voltak a budai kávéházban, Karinthy Frigyes, Kassák Lajos és Faludy György. Karinthy tréfából egy kavicsot vett a szájába, és elváltoztatott hangon felhívta az Esztergomi Nőegylet nevében Kosztolányit telefonon, hogy felkérje egy szereplésre. A költő szabadkozott, de a felajánlott honorárium (100 pengő) hatására azonnal szabaddá tette magát. Kosztolányi becsületére legyen mondva, szóba hozta, hogy Karinthyt is meg kellene hívni. Igen ám, de a telefonáló közölte Kosztolányival, hogy így a 100 pengőt meg kellene osztani kettejük közt. Kosztolányi azt válaszolta, hogy adják neki a pénzt úgy, hogy Karinthy ne lássa. A telefonáló azt mondta, hogy ez is megoldható, de csak a nyáljelenet után. – Milyen nyáljelenet? – kérdezte a gyanútlan Kosztolányi. – Amikor én letolom a gatyám a színpadon, és te kinyalod a seggem! – felelte a kavicsot a szájából kivevő Karinthy Frigyes.”
Erről – és sok másról – Faludy György is mesélt Vámos Miklós Lehetetlen című műsorában.
Volt, hogy gyerekeket béreltek fel egymás megviccelésére. Egyszer Kosztolányit egy gyerekcsapat fogta közre, akik újra és újra sorba álltak a költő aláírásáért. Mikor rákérdezett, azt a választ kapta, hogy „ötven Kosztolányiért kapok egy Karinthyt”. Máskor a gyerekek visszaadták Karinthynak az aláírt papírokat, mondván: „Ja, hogy ön nem Kosztolányi? Akkor nem is kell…”
Karinthy 1912-ben megjelent Így írtok ti című paródiakötetéből természetesen Kosztolányi Dezső sem maradhatott ki.
Kapcsolatuk azonban nem csak viccekből állt. Folyamatosan méltatták egymást, írtak a másik újonnan megjelenő köteteiről. Kosztolányi például a következőképp írt barátja Utazás Faremidoba című könyvéről:
„Csak a kisgyermekek mernek ilyen friss ábrándokat szőni, akik előtt még nem merevedett a valóság örökérvényű és tisztelet-gerjesztő törvénnyé s a világot szeszélyük és képzeletük szerint, esetről esetre, változtathatják. Az alkotó gyermekkor bátorsága és frissessége az övé. Koraérett, szabad gyermekek kérdései jutnak eszünkbe, melyeket a “nagyok” mosolyognak, de ha igazán felelniük kellene rájuk, megdöbbennének és elnémulnának.”[4]
Egy egész életen át tartó barátság azonban azzal jár, hogy egyikük előbb hagyja el a földi világot, mint a másikuk. Sokszor foglalkoztak mindketten a halállal, hol komolyan, hol játékosan. Többször játszottak halált, és volt, hogy temetéseken kaptak röhögőgörcsöt – Tóth Árpádén például egy szappan miatt. Végül Karinthy lett az, akinek el kellett búcsúztatnia legjobb barátját. 1936. november 7-én jelent meg az Estben Eltemettük Kosztolányi Dezsőt című írása.
„Kinek meséljem el, hogy annak lássa, aminek látni kell – kit érdekelhetne mohóbban, szilajabban, okosabban és nemesebben, mint Téged, Didus, a temetésed, amiről megígértem, hogy beszámolok? Mert próbáltam erre gondolni és amarra az élők közül és kisült, hogy mindig újra az jön ki belőle, ahogy ott állok, koporsód mellett a könnyezők között: mit szólnál, Didus, a temetésedhez? Mert ez már, úgy látszik, nem megy másképpen, s ez már így lesz velem, egy életen át, nem segít rajta, hogy meghaltál: ha valami nagyszerűen szépet, vagy nagyszerűen szomorút látok, élek át, vagy akárcsak hallok vagy olvasok – gépiesen jelentkezik a kérdés, mit szólna ehhez Desiré? Aminthogy, ugye, Nálad is sokszor volt ez így: ezt el kell mesélnem Fricinek. Hiszen egy életen át játszottunk, mindig játszottunk, izgatottan és lelkendezve, a Szerepet játszottuk ezer álarcban, mélyebb szenvedéllyel, mint a tulajdon magánéletünk komédiáját.”[5]
Két évvel később, szintén 51 évesen – még ebben is hasonlítanak – hunyt el Karinthy Frigyes.
Kiemelt kép: PIM
A képek eredetileg a Minden másképp van – Karinthy Frigyes összes fényképe című képes albumban jelentek meg.
Források:
[1] http://epa.oszk.hu/02300/02343/00563/pdf/EPA02343_szinhazi_elet_1925_21.pdf
[2] http://epa.oszk.hu/02300/02343/00564/pdf/EPA02343_szinhazi_elet_1925_22.pdf
[3] http://epa.oszk.hu/02500/02518/00180/pdf/EPA02518_irodalomtortenet_1969_04_880-883.pdf
[4] http://epa.oszk.hu/00000/00022/00211/06465.htm
[5] http://kosztolanyioldal.hu/karinthy-frigyes-eltemettuk-kosztolanyi-dezsot-reszlet
