Könnyű azt gondolni, hogy a könyvkiadás folyamata nagyon egyszerű: bedobjuk a kéziratot, másnapra pedig kint is van a polcokon a kész mű, friss és ropogós, mint a hajnali félbarna kenyér. Arról, hogy ez nem csak egy vaníliakrémes, cukormázas álom, sőt valójában sokkal komplexebb, mint amilyennek látszik, a Corvinus Művészeti Akadémia tizedik születésnapja alkalmából rendezett kerekasztal-beszélgetésen nyertem bizonyosságot, ahol a könyvkiadás kíméletlenül kicsomagolásra került fényes sztaniolpapírjából.
„A könyvkiadás nemcsak meghatározó kulturális eleme egy országnak, hanem gazdasági szervezetként is működik” — vélekedett Nyáry Krisztián író, irodalomtörténész, aki egyben a Líra Könyvkiadó kreatív igazgatójaként volt az április 19-én a Budapesti Corvinus Egyetemen zajló esemény egyik fő vendége. Szerinte nemcsak a tehetség a fontos egy könyv megszületésénél, hanem figyelembe kell venni azt is, hogy a mű hogyan mutat a többi között, hogyan viszonyul a cég által már kiadottakhoz.
A könyvkiadás egy kockázatkezelő tevékenység, minden nap kemény játszma zajlik le a nagyérdemű előtt, hiszen a legtöbb kiadó a kiadott művei által válik bírálhatóvá, így a hitelesség és az összkép kölcsönösen függ egymástól.
A könyvkiadás esetében feltétlenül beszélnünk kell a jogi munkáról is (mely a 40-50 százalékát teszi ki a folyamatnak), a kereskedelmi és kreativitási tevékenységekről – ugyanis ha már megcsináljuk a könyvet, akkor figyeljen fel rá a célközönség, és adjuk is el –, valamint a gondosan megtervezett műszaki procedúráról, legyen szó tördelésről, borító nyomtatásáról vagy csomagolásról.
Persze egy kiadó nem csak a márkáját vagy a termékét árulja, amit aztán a pénztárnál kifizetünk, végeredményben ott vannak az írók is, akik lelkük darabjait adták a papírnak. A kiadó dolga tehát, hogy ez utóbbi hármat olyan módon szervezze össze, hogy végül mindenkinek jó legyen, ami valljuk be, legalább annyira időigényes, mint a tökéletes házikenyér tésztájának kitapasztalása.
De mehetünk ennél mélyebbre is, ha belenyúlnánk a piszkos anyagiakba. Márpedig belenyúltunk, mert a kérdésnél Nyáry szó szerint kihúzott a zsebéből egy papírt – ekkor szembesülhetünk azzal is, hogy milyen költségei vannak egy könyv kiadásának és a bevétel mekkora szeletkéjét kapja meg igazából az író vagy a kiadó.
Példának egy Magvető által kiadott könyvet vettünk (Budapestre tévedő-tévelygő könyvmolyoknak a Magvető Café kötelező állomás), onnan, hogy a szerző bevitte a kéziratot, odáig, hogy megvette valaki a könyvesboltban. Az alábbiakban kivételesen tekintsük el attól, hogy a hozott adatok másfél évesek, tehát mai számokban ezek az összegek már magasabbak, többek között a pandémia okozta válsághelyzet, a hatalmas infláció és a napjainkra lassan ismét problémává váló, növekvő papírárak miatt.
Sokoldalú alanyunk egy ízes magyar regény, illusztrációk nélkül, első kiadásban 2000 darabszámos nyomásban, könyvenként körülbelül 4000 forintért. Ha levonjuk az áfát, akkor nettó árként 3800-at állapíthatunk meg. Itt fontos megjegyezni, hogy ennek az összegnek az 55 százaléka a boltban, a kereskedőnél marad, mert abból kénytelen kitermelni a raktározást, a szállítás költségeit, a bolt bérleti díját, az eladók bérét és a bolti marketingköltségeket, és még mindig adózás előtt vagyunk, ekkor már csak 800 forint marad a kereskedő zsebében.
Ha kedvezményt ad, akkor ez ebből az összegből vonódik le, akciók pedig mindig vannak, ugyanis nagyon érdekes, de a magyar könyvforgalmazói mentalitás nem selejtezőbarát, inkább a lassú visszavezetésre törekszik az árengedmények által. Ha a 4000 forintos könyvre 10 százalék kedvezményt ad, akkor nagyjából 400 forint alatti összegre mérséklődik a haszon, amit realizálhat. Ha ennél többet ajánl, akkor az üzlet már veszteséges.
Már a folyamat 40-50 ember munkáját foglalja magába, így egyértelműen a humán költség a legnagyobb, ezért a másik oldalon szintén nem sok, körülbelül 820 forint marad, amin a kiadó és a szerző osztozni fog. Tehát egy 4000 forintos könyv esetében a két partnernek csupán pár száz forint lesz a nyeresége.
Fontos kérdés az is, hogy vajon egy kiadó mikortól tekint sikeresnek egy könyvet, illetve min múlik egy könyv sikeressége. Alapvetően kétféle kiadói modell létezik ebben a tekintetben, az egyik a bestseller-logika, a másik a backlistes kiadás. Előbbinek lényege, hogy egy éven belül el kell adni, mert sikerességi ciklusa viszonylag rövid, felfut, nagy lesz rá a kereset, aztán jön egy új trend. Jó példák erre a orvosikrimi-regények vagy a 2010-es évek népszerű YA-sorozatai. A backlist-es könyvek ellenben nem érik el az első évben ezt a haszont, viszont ha klasszikussá válnak, akkor nagyon sokáig el lehet őket adni. Persze van olyan, hogy egy könyvnél mindkét állapot kialakul, bestseller és klasszikus is lesz, Orvos-Tóth Noémi művei kiváló példák erre, de ha húsz évre visszatekintünk, Kertész Imre neve is erősen ott van a listán.
„Azért nem árt, ha jó a könyv” — vonjuk le a következtetést, mert tény, hogy lehet és kell is a trendekhez igazodni, de az olvasói szem felismeri a minőséget, ráadásul jobb előre látni és elkerülni a félrenyúlásokat, amik sajnos vagy nem sajnos, de ebben a szakmában is jelen vannak. Még jó, hogy javíthatjuk a hibáinkat, és itt lélekben ismét Kertész Imrére kacsintottunk a teremben, hiszen a Sorstalanság című regényt először esztétikai okok miatt elutasították, azon okokért, melyekért harminc évvel később irodalmi Nobel-díjat kapott (nevetünk rajta, de Nyáry íróasztala felett ott függött ez a levél, amíg a Magvető igazgatója volt).
Erős kihívást jelent az a kontraszt is, hogy míg a könyvnyomtatás Gutenberg óta nagyon klasszikus iparágnak számít, egyúttal gyors változásra is kényszerül, hiszen napjainkban körbeveszi egy kommunikációs környezet, ami folyamatosan fejlődik, ehhez pedig igazodnia kell. Nyáry szerint a szépség ebben rejlik, hiszen belegondolni is nagyszerű, hogy egy ilyen régi technika a mai napig fennmaradt, és ezzel is ápoljuk a tradíciókat és a történelmet.
Ez küldetésként a Líránál is megjelenik, ugyanis ahelyett, hogy egy ernyőmárkaként alatta adnának ki könyveket a cégcsoportok, a kiadó meglévő, magas presztízsű, tradicionális kiadói márkákat vásárolt fel (például az Athenaeum, a Rózsavölgyi Kiadó, a Magvető vagy a Corvina). A Líra így nem csak egy kereskedelmi márka lehet, hanem olyan kommunikációt is folytathat, ami kihangsúlyozza kulturális és történelmi értékeinket, hagyományainkat, amelyek világviszonylatban is meghatározóak.
Ennek tapasztalatairól a beszélgetés másik vendége, Miklós Laura is tudott mesélni, ugyanis mint a Sonora mikrokiadó alapítója és a latin-amerikai (leginkább spanyol-amerikai) irodalom elkötelezett műfordítója, őt is testközelből érintik ezek a kérdések, helyzetek, valamint nehézségek.
„A nap végén ez egy üzlet” — állítja, hiszen akármennyire is szerelmese valaki a munkájának, nem szabad elfelejteni azt a bizonyos objektív hátralépést, ami elengedhetetlen egy vállalkozásban.
Nem véletlen, hogy itt egy jópár műfordítói szemináriumot megérő téma jön képbe, ugyanis örök dilemma, hogy vajon a fordító mennyire nyúlhat bele a szövegbe, meddig terjed az a bizonyos fordítói szabadság. Ez a viszony kétélű és nagyon nehéz is, ugyanis a cél az, hogy a fordítás „átlátszó” legyen, ugyanakkor a nyelvi különbségek sokszor találékonyságért kiáltanak. Ennélfogva rendkívül komplex és időigényes folyamat a műfordítás, mindkét oldalt pontosan látni és érteni kell.
Nem utolsó sorban ott van a katalógusépítés, mely az első számú ismertető jegye a kiadóknak. Egy kiadó katalógusa olyan, mint egy jól szerkesztett étlap: tükrözi és magában foglalja a márkát, a küldetést, elemei attitűdtárgyként funkcionálnak, így egy tökéletes portfólió és marketingkommunikáció akár csupán a nevet „megcsengetve”, pavlovi módon hathat a célközönségre.
Laura egyébként jelenleg az irodalomtudományi doktori disszertációján dolgozik, célja pedig, hogy hazánkba is elhozza a kortárs, de kevésbé ismert latin-amerikai írók műveit. A Sonora arculata is erre épül, küldetésükként „megszállottsággal keresik a az irodalmi kincseket”, kifejezetten fókuszálva az irodalom sokszínűségének és a hangok változatosságának behozására, átadására. Katalógusukban eddig három könyv jelent meg magyar fordításban, melyek közül talán a legismertebb María Gainza tizenegy történetből álló Látóideg című könyve, hiszen ez 2019-ben felkerült a The New York Times Book Review száz legfigyelemreméltóbb könyvének listájára. Laura bizakodóan vélekedik a jövőről: több mű kiadása is tervben van, ha minden jól megy, hamarosan újabb gyöngyszem láthat napvilágot.
Áttekintve tehát levonhatjuk a végső konklúziót: a könyvkiadás több, mint egy egyvonalas folyamat: művészet és szakma is egyben, amit felelősséggel kell végezni. Egy kiadó felelőssége, hogy napról napra szembemézzen a kockázatokkal és a folyamatosan változó olvasói igényekkel, nem is beszélve a rengeteg utómunkáról, mert bizony ahhoz, hogy a vaníliakrémes álmot elfogyaszthassuk, be is kell csomagolni abba a fényes sztaniolpapírba.
