„Mikor zavarában olyan egyedül marad mindenki, hogy abból aztán egység kovácsolódik.” A Látta ✓ című előadás megálmodói és előadói úgy nyúltak vissza a saját gyerekkori, múltbeli traumáikhoz, valamint jelenünk égető problémáihoz, hogy az önkifejezéssel egymásra reflektáltan a közönséggel is kapcsolatba léptek. A különleges előadásmód sokszínűségét a slam poetry-ből kiindulva, a hozzá közel álló műfajokkal való hibriditás adta.
Irodalom vagy színház? Bárány Bence, többszörös országos dobogós slammer, és Mészáros Péter, Országos Slam Poetry bajnok hibrid kísérlettel nyúltak hozzá a slam poetry műfajához. Nagy Márk rendezővel megalkottak egy olyan performansz jellegű előadást, ahol a színház, a költészet és a stand up jegyei egyaránt fellelhetőek és irányító elvként egészítik ki egymást. A Látta ✓ című előadás premierbemutatója a Trafó Kortárs Művészetek Házában volt szeptember 20-án, teltház előtt.
Az előadás címe elsődlegesen a digitális kommunikáció által ismert fogalomra asszociál, amely megnyit egy olyan teret, ahol az egymásra való odafigyelés, megértés, elfogadás és kiteljesedés fokozatosan szerepet játszik. Viszont ezzel szemben kibillenti ennek a fokozatosságnak a normalitását azáltal, hogy reakció nélkül megmarad a megértés szintjén, úgy, hogy mégis jelt ad a tudomásul vételről. A darabban megjelenő egyéni sorsok különbözőségükben egymást megerősítve és kiegészítve épülnek és fokozatosan kitárulkoznak a befogadó számára, elsődlegesen prózaibb irodalmi és slam szövegek formájában. A különböző és különbözően elmondott szövegek egymásra reflektálva alkotják meg azt az egészet, ami magával rántja a befogadót, ezzel ő is részesévé válik a történetnek. A hibriditás lehetőségének köszönhetően belefér az a fajta interaktív szöveg, ahol a közönség konkrétan is megszólított és jelzéssel reakcióra késztetett a szöveg közben. Az impulzivitást megerősítik a látványos színházi elemek, a fény játéka és néha a zene, amik határozottan erős hatást váltanak ki.
Ugyancsak a sokoldalúság eredménye az itt megengedett kellékhasználat, ugyanis ami az egyik műfajnál rendhagyó lenne, azt szokványossá teszi a másik műfajból vett aspektus. Ennek okáért az előadókon lévő nyakkendő, öltöny, ing fokozatosan kerül le, párhuzamot alkotva a szövegek általi egyéni kibontakozással.
A szövegek tematikái is hasonlóan épülnek fel, viszont a fokozatosság mellett a kavalkád is jellemzi őket, ami leginkább az idő múlása által megszerzett sokrétű tapasztalatra utal. A szövegek nagyrészt a gyerekkori traumák, majdani felnőttkor, párkapcsolati nehézségek, szülővé válás és annak buktatói, nevelés, oktatási reform hiánya, nemzeti identitás, rasszizmus és klímakatasztrófa témaköreit járják körbe, érintőlegesen. Mindezek egy olyan közlésmóddal vannak kifejtve, amelyre egyaránt jellemző az abszurditás és a hitelesség, és az ezek hatására feltörő megdöbbentés.
Ez az önsors megmutatása általi megdöbbenés kicsúcsosodik egy olyan közös traumában, amely elsődlegesen reakciómentes, hiszen a megértés és értelmezés fázisa várat magára. Ezt tükrözte vissza a darab végén a tapsvihart megelőző pár perces sötét csend.
„Látta, de nem ír vissza. Látta. Most már pötyög, majd töröl, tovább ír, gondolkodik, reagál.„
A következő előadás október 24-én lesz ugyancsak a Trafó Kortárs Művészetek Házában, majd ezt követően október 28-án is bemutatásra kerül a Szegedi Nemzeti Színházban.
