Horrormesék, gyerekviccek, kertésztippek, lelki tanácsadás és lánynevelő írások a 19. században – Vojnics-Rogics Réka, a Pesti Napló gyermekirodalmi rovatának kutatója izgalmasabbnál izgalmasabb témákat oszt meg velünk A gyermekszoba rejtelmei című blogján.
Az 1893-ban alapított, a tömegmédiumban pillanatok alatt népszerűvé váló gyermekrovat és a női olvasókat megszólító Tűzhely melléklet több szempontból is hálás kutatási téma, hát még ha olyan alapossággal dolgozzák fel, ahogyan azt a blog szerzője tette. A Pesti Napló „családbarát” oldalai nem nélkülözik a humort és a drámát sem, azonban a Réka által feldolgozott anyag lenyűgözően gazdag tematikus sokszínűségét távolról sem lehet csupán ennyivel leírni: „Igyekszem aktuálisnak maradni, például október 31-én halloweeni különszámmal érkeztem (Horrormese a Pesti Naplóban), karácsonykor az ünnepi lapszámokból csemegéztem, illetve a karácsonyi reklámokat elemeztem, a januári iskolakezdéskor pedig a 19. századi oktatási hálózatot mutattam be. A járványhelyzet kitörésekor a nagyobb irodalmi portálok mintájára én is létrehoztam egy Meseterápia kampányt, amikor is három hónapon át a gyerekrovat jelentősebb szerzőit mutattam be egy-egy szövegük kiposztolása mellett. A blogot rugalmasan kezelem: ha nincs annyi időm, akkor rövidebb bejegyzéssel készülök, ha viszont ráérek, akkor jobban bele tudok merülni az adott kérdéskörbe.”
Réka két éve, a Szegedi Tudományegyetem magyar-történelem tanár szakos hallgatójaként kezdett el foglalkozni a Pesti Napló gyermekrovatának kutatásával. „Két éve került sor ugyanis az első, és sajnos azóta is az egyetlen gyermek- és ifjúsági irodalommal foglalkozó kurzusunkra, amit a tanszékünkre akkortájt érkezett Hansági Ágnes tanárnő tartott. Engem már kiskoromtól kezdve úgy azonosítottak, hogy a lány, akit folyton valamilyen mesekönyvvel a kezében lehet tetten érni, szóval nem csoda, hogy már az első órán megtetszett a gyerekirodalom tudományának világa. Kicsit olyan volt – így utólag belegondolva –, mint amikor a mese főszereplője vándorútra indul; nem tudja merre tart, azt meg főleg nem, hogy mi vár rá. Engem pont azért vonzott a gyerekrovat, mert még senki se foglalkozott vele előttem, így van a világon legalább egy olyan dolog, amit én tudok a legjobban.”
És ahogy a mese főszereplőjének, neki is számos kihívással kellett szembenéznie a kutatómunka során: „A 19. századi, gyerekirodalmi szövegeket (is) tartalmazó sajtókiadványok többé-kevésbé feltáratlan területét képezik az irodalomtudománynak, a tömegmédiában megjelenő gyerekrovatról egyetlen kutatás, tanulmány, katalógusjegyzék se állt rendelkezésemre, így minden munkát nekem kellett elvégeznem. Alapjáraton nagy teherbírású személynek tartom magam, de ez a fél év életem legmunkásabb időszaka volt. Először is meg kellett keresni, hogy egyáltalán mikortól indult a rovat, milyen időközönként és a napilap mely oldalain jelent meg, valamint hogy milyen tartalmakról, szerzőkről, olvasóközönségről beszélhetünk. A téma elvállalása után rögtön nekiültem az alapkutatásnak, és mivel a novemberi TDK-határidő nagyon szorított minket, minden nap 4–6 órát ültem a gépem fölött, ami alatt az Arcanumon olvastam a gyerekrovat szövegeit. Ennek eredményeként elkészítettem azt az Excel-táblázatot, amely a rovat katalógusát tartalmazta a rovat indulásától, 1893-tól az 1900-as évig.
Közben írtam mellette a tanulmányt is, amit fejezetenként adtam le Hansági tanárnőnek, aki a kinyomtatott lapokat – alapos és következetes személyiség lévén – mindig teljesen „kipirosítva” adta vissza. Rossz volt először szembesülni azzal, hogy mennyi helyesírási, stilisztikai és szemantikai hibától hemzseg a szövegem, de annál jobb érzéssel fogadtam, amikor az újabb és újabb korrektúrára szánt tanulmányfejezeteknél már fokozatosan csökkent a piros szín, ráadásul a témavezetőm már nem húzott ki belőle teljes oldalakat.”
Holott Réka elsősorban tudományos munkát végez, a blog elindításával inkább kultúra- és irodalomnépszerűsítő céljai voltak: „Senki sem azért kezd el foglalkozni a témájával, mert meghallgat egy olyan előadást, amiből egy kukkot se ért, hanem mert van egy olyan előadó/író, aki képes lesz őt motiválni. Azt éreztem, hogy van egy nagyon érdekes kutatási témám, amiből bár több tanulmányt írtam, és több konferencián is adtam elő, de valami még hiányzik. Szerettem volna több emberrel megosztani az olvasásélményeimet és a kutatási eredményeimet egy sokkal közérthetőbb, a korszakban és a gyerekirodalom világában nem járatos olvasóknak is befogadható nyelven. A blog egy szuper kis fórum, rengeteg hasznot hoz a konyhára: nincs határidő, arról írok, amiről csak akarok, valamint nincsenek terjedelmi és formai korlátok, és a tudományos nyelvezethez sem kell görcsösen ragaszkodni, hanem lehet belevinni humort, szmájlikat meg költői kérdéseket – amik számomra sokkal élvezetesebbé teszik az írást, a követők számára pedig az olvasást.”
Amellett, hogy a blogbejegyzések megfogalmazásakor Réka a közérthetőségre törekszik, tartalmilag egyértelműen – kellő olvasmányossággal és sokszor finom iróniával megírt – tudományos szövegekről van szó. Egy-egy poszt tartalma nem merül ki Pesti Napló egy cikkének a bemutatásában: a szerző a kultúrtörténeti, társadalmi folyamatokat, valamint az általa feldolgozott szövegek funkcióit is folyamatosan beemeli az elemzésbe, ezzel átfogó és reális képet adva a 19. századi sajtó szerepéről a társadalomban.
Arra, hogy milyen értékrendet közvetített a napilap, és ez hogyan hatott vissza az olvasók életére, remek példa a női irodalom, a női írók megjelenése az újság hasábjain. „Bár a középosztálybeli nők számára már a 19. század közepétől kezdett megnyílni az újságírói pálya (például a női és családi lapok megjelenésének köszönhetően), a Pesti Napló gyerekrovata abból a szempontból nagyon fontos, hogy a nők beszivároghattak a rovaton keresztül már nemcsak egy hetilap vagy periodika, hanem egy napilap felületére is. A mesemondás a női szerep részének tekinthető még ma is, pláne a 19. században, nem véletlen tehát, hogy pont a gyerekrovat szolgáltatta számukra a hidat a tömegmédia világához. És hogy kik voltak ezek a nők? Elsősorban művelt, kifinomult hölgyek, feleségek, anyák, akik többségének neve mára már teljesen a homályba veszett, kutatásaim során nagy részükről egyetlen adatot sem tudtam fellelni. Egyedül Tutsek Annáról, (aki mellesleg Tábori Róbert felesége) a Magyar Lányok című ifjúsági hetilap és számos lányregény szerzőjéről készült több kutatás, illetve a Lux Terka álnéven publikáló Dancsházi Oláh Ida, Gáspárné Dávid Margit és Konrádné Kelen Jolán közöltek annyi szöveget a nők közül, hogy korpuszuk elemzésre érdemes legyen. Ami a gyerekrovat mellett a nők számára még jelentősebb, az a Pesti Naplóban megjelenő Tűzhely című női melléklet volt a gyerekrovat indulása után. Itt a nők olyan kérdésekben kaptak szót, mint „Konyha”, „Divat”, „Gyermekgondozás” vagy „Kertészet”, viszont a századforduló után lelkisegély-rovattá alakuló női mellékletet már egy férfi, Tábori Róbert szerkesztette Igric álnéven. Azonban szemléletes lehet, hogy míg 1893 és 1900 között inkább a férfi szerzők domináltak, addig a századforduló után egyre több szöveget szereztek nők.”
Réka kutatói munkája és a hozzá kapcsolódó blog abból a szempontból is hiánypótló, hogy foglalkozik azokkal a – mára már nagyrészt elfeledett – szerzőkkel is, akikről a tankönyvek egyáltalán nem vagy csak alig beszélnek, azonban a 19. század végén, 20. század elején az írásaikkal beférkőztek a gyermekszobába, a családok mindennapjainak részévé váltak. „A Pesti Napló gyerekirodalma azért egyedülálló a korszakban, mert a tömegmédiumok közül először ez a napilap hozott létre egy állandó gyerekrovatot, így az olvasók társadalmi hátterüktől, vagyoni helyzetüktől, nemüktől és életkoruktól függetlenül vasárnapról vasárnapra megismerkedhettek egy-egy gyerekirodalmi alkotással. Mivel egy teljesen új kezdeményezésről volt szó, ezért természetesen a Pesti Napló szerkesztősége igyekezett elismert (de nem feltétlenül gyerekirodalmi) szerzőket a laphoz csábítani, azonban inkább az ismeretlen, szárnyukat próbálgató szerzők voltak többségben. Halász Ignác népmeséinek köszönhetően indult be a rovat, őt Benedek Elek váltotta fel 1896-ban, majd Tábori Róbert szerkesztette a rovatot egészen 1906-os halálig, miután pedig Gáspárné Dávid Margit vette át a stafétát. Az adott időszakban domináló szerzők mellett rengeteg, mára már elfeledett, de a 19-20. században ismert személy kapott publikálási lehetőséget, például 1893 és 1900 között több egyszer publikáló szerző fordult meg a lapnál, mint többszöveges szerző. Ez is azt a tendenciát mutatja, hogy egy teljesen új platform jelent meg a sajtópiacon, ahová – a kialakulatlanságából, újszerűségéből fakadóan – gyerek- és ifjúsági irodalmi szerzők (Pósa Lajos, Tábori Róbert, Tutsek Anna), népmese- és mondagyűjtők (Halász Ignác, Benedek Elek, Sebestyén Ignác), laikus középosztálybeli, írói vénával rendelkező hölgyek és urak (Goldschmidt Etel, Konrádné Kelen Jolán), az irodalom és a publicisztika elismert képviselői (Londesz Elek, Dancsházi Oláh Ida) és egy-egy szöveget a szerkesztőségbe próbaképpen beküldő személyek is helyet kaphattak a rovatban. Persze ahogy lenni szokott, ahogy fokozatosan kialakult a rovat jellege, szerepe és hagyománya, úgy szűkült be párhuzamosan az írói kör is: a századforduló után már kevesebb ismeretlen szerző jutott el a publikálásig.”
A blog 2019 októbere óta általában havonta két új bejegyzéssel bővül, azonban Réka még távolról sem fogyott ki az izgalmasabbnál izgalmasabb témákból: „Szerencsére én nem témaszűkében, hanem inkább tématúltengésben »szenvedek«. A blog számomra egy hobbi, sohasem gondoltam rá úgy, mint egy kötelező vállalás vagy egy időpazarló tevékenység. Annyi elfeledett szöveg, szerző vagy izgalmas kérdés merülhet fel a 19. század és a 20. század eleje kapcsán, hogy mindig tudok valahonnan meríteni. Az eddigi 18 poszt mellett rengeteg vázlat és témacím vár a blogom háttérrendszerén, de naponta jutnak eszembe újabbnál újabb ötletek!”
A gyermekszoba rejtelmei című blog elérhető a következő linken: https://gyermekszobarejtelmei.blogspot.com/, a hozzá kapcsolódó Facebook -ldal pedig itt található: https://www.facebook.com/gyermekszobarejtelmei.
