Diagnózis: Médeia

f21.hu 2020. Júl. 3. 0 0

Az őrület és a női psziché örök rejtelmeibe kalauzolja a nézőt a KV Társulat és a Trafó Kortárs Művészetek Háza közös alkotása, a Médeia, amit 2020 januárjában tekinthettem meg Szegeden. Az ókor óta jól ismert történet ezúttal kortárs köntösbe csomagolva jelenik meg, miközben felfedi a színház és a szerepjáték, mint alternatív terápiás módszer lehetőségeit, és olyan kérdéseket feszeget, miszerint lehetséges-e egy 2000 évvel ezelőtt írt történet kortárs közegbe való áthelyezése? 

Szerző: Bálint Zsófia

A tér, amelyben az egész előadás zajlik, pusztán két kanapéból és egy szőnyegből áll, ahol a nézők körben ülve folyamatosan azonosulnak az eseményeket gyakran maguk is csak megfigyelő színészekkel, ami a csoportterápia elképzelést is erősíti. A szőnyeg, amire könnyedén tekinthetünk színpadként, mágikus erővel bír, hiszen aki rálép, rögtön Euripidész jól ismert karaktereinek bőrében találja magát. Ez a kettősség húzódik végig az előadáson: egy pszichológiai terápia keretei között látjuk viszont a megcsalt, megalázott, elutasított nőt (Száger Zsuzsanna), aki Médeia szerepébe helyezkedik (bár neve az előadás során egyszer sem hangzik el), az őt ért sérelmeket igyekszik a terápián keresztül feldolgozni. Ebben segítségére van a foglalkozást folyamatosan irányító vezető/pszichológusnő (Urbanovits Krisztina) és két társa, akik maguk is súlyos problémákkal küzdenek (gyermek láthatási joga, gyerekkori erőszak feldolgozása).

Az ő traumájuk érdekes mellékinformációkat, aspektusokat nyújt Médeia történetéhez. Az egyik nő (Spiegl Anna) saját gyerekkoráról mesél, bujkálásáról és rettegéséről egymással folyamatosan veszekedő szülei miatt. Története mintha Médeia és Iászon (akit szintén csak előzetes ismeretek alapján lehet beazonosítani) tragikus kapcsolatának utolsó mozzanatait ábrázolná két kisfiuk szemszögéből, míg a másik anya (Radnay Csilla) traumája az asszony lehetséges jövőjét vázolja fel. Mivel férjét elhagyta, ezért gyermekét csak hetente egyszer láthatja ex-férje kényétől-kedvétől függően, ez a fajta jövőkép pedig nem teljesen elképzelhetetlen a kitaszított Médeia számára. Kortárs női sorsok, traumák jelennek meg a két nő történetében, miközben a szőnyegen ők alkotják a szerepjáték során fontossá váló többi karaktert, a férjet, a királyt. Ezzel párhuzamosan ezek mai megfelelőire is utalás történik: Iászon mint karrierista férfi, a király mint nagy hatalmú, gazdag cégvezető jelenik meg. Ezt a kettősséget a beszédmód is jól tükrözi: a Médeia-vonalon kifejezetten irodalmi nyelvet használnak a szereplők, míg a kortárs térben megjelenik a trágárság és a szleng is. 

A terápia tehát megkezdődik, ám a tagok hamarosan aggasztó problémával szembesülnek: Médeia lassan őrületbe hajló viselkedése, akiről, miközben tökéletesen azonosul a kért szereppel, egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy képtelen kilépni belőle. Vad agresszivitással, a freudi elméletekben leírt borzongató emberi psziché minden erejével támad rá Iászont játszó társnőjére, aki a férfi hideg logikájával és lenéző viselkedésével szembesíti őt. Ebben a jelenetben rendkívül izgalmas életszemléletek vetődnek fel és ütköznek össze: Médeia a szerelem, az összetartozás fontosságára, miközben Iászon az anyagi javak, a karrier, a kényelem prioritásaival érvel.

A darab itt megcsillantja fanyar humorát: a férfi itt a konfliktuskerülő férjek szokásos érvével áll elő – „mindent értetek tettem, azért, hogy ti kényelemben éljetek”. Médeia ezen a ponton éri el kétségbeesésének tetőfokát, őrületének intenzitását egyre bomló hajának ősi jelképe jeleníti meg. A darab fokozatosan adagolja a feszültséget, de így is sokkol minket a jelenet, mikor eljutunk a gyermekgyilkosságig, amelyet, akár egy Tim Burton-filmben, két bábon, babán hajt végre, társai teljes döbbenetével kísérve. A terápia sikertelensége ezen a ponton válik nyilvánvalóvá: a csoport tagjai elmenekülnek, majd a terapeuta másik orvost ajánl Médeiának, aki ezt visszautasítva hazaindul. Ezután érkezik a darab igazi csattanója, ami a történtek fényében kifejezetten ijesztő lehetőségeket tár fel lezárás gyanánt: Médeia a zárójelenetben telefonon beszél gyermekeivel, miközben tökéletes anyaszerepben tetszeleg. A nézőben akaratlanul is felvetődik a kérdés, hogy vajon egy ilyen pszichével rendelkező nő mit fog tenni saját gyermekeivel, akiket szimbolikusan oly könnyedén megölt? Vajon hány látszólag tökéletes, nyugodt arc mögött rejtőznek ilyen indulatok, gyilkos gondolatok? A tudatalatti felszínre hozásának elrémítő lehetősége ez, amitől bár az ember szeretné eltávolodni, mégis akaratlanul elgondolkozik rajta.

A Czukor Balázs által rendezett darab tökéletes iskolapéldája annak a problematikának, hogyan lehet a mai szemszögből látszólag időben annyira távoli problémákat, világlátást modern köntösbe csomagolni, miközben megtartja a történet ívét és legfontosabb elemeit. Mindezek mellett azonban arra is felhívja a néző figyelmét, hogy az idegenbe szakadt, összetört szívű és reménytelen helyzetbe került nő története talán mégsem olyasmi, amibe ma ne bírnánk beleképzelni magunkat. Az alig egyórás előadás számos izgalmas és elgondolkodtató elemet tartogat számunkra a nőiségről, annak mibenlétéről, a freudi tudatalatti kérdéséről és az ezekkel kapcsolatos problémák felszínre hozásáról, miközben a színház, a bábjáték és a pszichológia lehetséges kapcsolódási pontjaira is rávilágít. 

Képek: Kovács JuJu

Tags: Czukor Balázs, Euripidész, KV Társulat, Médeia, Radnay Csilla, Spiegl Anna, Száger Zsuzsanna, Szeged, Színház, Trafó Kortárs Művészetek Háza, Urbanovits Krisztina Categories: SZÍNHÁZ
Related Posts