Több magyar animációs műhely is bemutatkozik a június 21. és 25. között zajló 16. Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon, a KAFF-on.

Látható lesz a KAFF-on a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Anim néven futó képzésén résztvevő diákok munkáiból jó néhány. Egyebek mellett levetítik Bucsi Réka, Ducki Tomek, Glaser Kati, Gauder Áron, Hegyi Olivér, Rofusz Kinga és Vácz Péter egy-egy munkáját. A MOME animációsfilm szakja 1980-ban, az akkor még Iparművészeti Főiskolán indult útjára, és mára a magyar animációs filmművészet fontos utánpótlásbázisává vált, a diákok filmjei pedig a világ legrangosabb fesztiváljain mutatkoznak be. 

animáció
Jelenet Bucsi Réka egyik filmjéből

Részt vesz a KAFF programjain a 20 éves KEDD stúdió is. Munkáikból egyebek között a Bogyó és Babóca, a Kuflik, a Mitch-Match és a Naszreddin Hodzsa epizódjait vetítik majd. Az animációs műhelyben az elmúlt két évtizedben közel 800 interaktív e-learning anyagot, több mint 200 epizódnyi televíziós animációt, valamint közel 50 összművészeti és ismeretterjesztő produkciót fejlesztettek és készítettek. Berkeikben továbbá 600 epizódnyi saját gyártású gyereksorozat és egyedi film született, a gyereksorozataikból pedig 8 egész estés változatot szerkesztettek. 

A Kecskeméti Animációs Filmfesztivál műsorára tűz egy közel egyórás válogatást a kolozsvári székhelyű Filmtett Egyesület egyik legfontosabb projektje, a Filmtett Workshop keretében született munkákból. A filmes műhely képzéspótló céllal jött létre 2002 nyarán, melynek évekig szervezőtársa volt a kétszeres Arany Pálma-díjas Duna Műhely és annak vezetője, Durst György producer. Az alkotótábor lehetőséget biztosít fiatal tehetségek számára, hogy szakmai csoportokba szerveződve elmélyítsék ismereteiket a filmkészítés különféle területein. A 2002 óta 18 alkalommal megszervezett képzésen több mint 700 fiatal vett részt, és több mint 250 kisjáték-, animációs, kísérleti és dokumentumfilm készült.

animáció
Jelenet Verhocki Ádám Kakukk c. filmjéből

A kecskeméti filmes seregszemle az idén jubileumot ünneplő magyar képregény előtt a Buborékban beszélők: 150 éves a magyar képregény című kiállítással tiszteleg. A tárlatból egyebek mellett kiderül, hogy az első, formailag már képtörténetnek tekinthető alkotást Jókai Mór szövege alapján Jankó János karikaturista készítette több folytatásban az Üstökös című élclapba. 

A KAFF ideje alatt, június 21. és 25. között Kecskemét főterén, szabadtéren, óriáskivetítőn olyan filmek peregnek majd, mint Jankovics Marcell utolsó alkotása, a Toldi, Petőfi születésének 200. évfordulójához kapcsolódóan a János vitéz, a Madách-évfordulóhoz kötődően Az ember tragédiájából öt szín, vagy a magyar animáció legendás alakja, Ternovszky Béla 80. születésnapja alkalmából a Macskafogó.

Kiemelt kép: jelenet a Nyuszi és őz című animációs filmből