Kiválasztották a Nemzeti Filmintézet (NFI) Inkubátor Programjának tíz döntős filmtervét, amelyek először fejlesztési támogatásban részesülnek, majd közülük öt gyártási támogatást is kap.

A nyolcadik alkalommal meghirdetett programra csaknem 70 pályakezdő rendező jelentkezett, akiknek pályázatából szakmai előzsűri választotta ki a támogatott filmterveket. 

Idén Brauner Máté Eltérítés című filmje, Korom Annától a Lady Sunshine, Bíró Bálinttól és Paczolay Zsófiától a Budapest, Fabrika című filmtervek, valamint Fekete Tamástól a 1:56:14, Füzes Dánieltől az Ellentétes alapállás, Tóth Lili Laurától a Magda, Ducki Witektől a Kiszáradás, Schnabel Annabellától a Paszulykám, Szabó Márton Istvántól a Szépkorúak, továbbá Kocsányi Andrástól a Sine Morbo című filmtervek kerültek be a kiválasztottak közé.

Decembertől több mint fél év áll az alkotók rendelkezésére a forgatókönyvek megírására, majd a döntősök ősszel, a Pitch Fórumon mutathatják be filmterveiket szakmai közönség előtt. A felkészülést a Nemzeti Filmintézet Fast Forward Programjának workshopjai is segítik.

A Pitch Fórumon a tíz döntős filmterv közül négyet a zsűri és egyet a meghívott szakmai közönség, rendezők, producerek, kritikusok, filmes szakemberek választanak majd ki. A nyertes tervek gyártására pályázati úton a játékfilmeknél 120 millió, a dokumentumfilmeknél 35 millió forintig nyújt támogatást az Inkubátor Program.

A Nemzeti Filmintézet programjának célja a fiatal filmesek bemutatkozásának elősegítése, így eddig összesen 44 elsőfilmes csapat kapott gyártási támogatást, és több mint 20 film el is készült.

Az idei pályamunkákat a szakmai előzsűri, Benkő Emese Orsolya forgatókönyv-fejlesztő, Bodzsár Márk és Grosan Cristina forgatókönyvíró-rendezők, valamint Józsa László és Sümeghy Claudia producerek bírálták el és választották ki a továbbjutó filmterveket. A kiválasztott projektek 2 millió forint forgatókönyv-fejlesztési támogatásban részesülnek.

A 2015-ben életre hívott Inkubátor Programra évente átlagosan 70 pályázat érkezik. Az eddig támogatott filmek között volt többek közt Szilágyi Zsófia Egy nap című alkotása, amelynek világpremierje a cannes-i fesztiválon volt, és elnyerte a filmkritikusok nemzetközi szövetsége, a FIPRESCI díját. Csuja László Virágvölgy című filmjét többek között a Karlovy Vary filmfesztiválon díjazták, Zurbó Dorottya Könnyű leckék című dokumentumfilmje pedig a locarnói fesztiválon mutatkozott be.

MTI
Kiemelt kép: Jelent egy korábbi győztesből, az Egy napból (forrás: Filmarchívum)