A 23 éves filmrendező, Králl Kevin Ha egy kék lufi lennél című rövid dokumentumfilmje nyerte a 7. Ceglédi Filmfesztivál George Pal-díját. 

Az alkotás emellett kiérdemelte a Magyar Hollywood Tanács különdíját, a Hollywood Aranycsillagát is, amelyet évente egy alkotónak és filmjének szoktak átadni. A fesztiválon a film stábját képviselte a rendező mellett a film producere, Vasas Petra is. 

A fesztivál zsűrijében Rozgonyi Ádám rendező, forgatókönyvíró, Sándor György rendező-producer, Pap Zsolt rendező, Havas Miklós producer-író, valamint Bokor Attila rendező-író kapott helyet. A különdíjat Bokor Balázs, a Magyar Hollywood Tanács elnökének nevében adták át. 

A film diákprojektként indult tavaly márciusban, majd októberi premierjét a 8. Magyar Speciális Filmfesztivál nemzetközi versenyprogramjában tartották, később pedig a 25. Faludi Filmszemle programjában volt látható. Az alkotás több külön vetítést és közönségtalálkozót ért meg. A rendező középiskolás kora óta szerette volna megvalósítani a filmet, ugyanis a film szereplője, Lufis Dávid” végigkísérte mindennapjait a Nyugati Pályaudvar bejáratánál, hiszen már akkoriban is lufit osztogatott az embereknek. Találkozhatott bármilyen kihívással, Dávid akkor is teljesíteni akarta a célját, hogy lufit adjon mások kezébe, mert egy kék lufi volt az egyik utolsó gyermekkori emlékképe, mielőtt elveszítette a látását. 

Ha egy kék lufi lennél
A film plakátja (Forrás: az alkotás Facebook-oldala)

A film rövid szinopszisa szerint

A látássérült Dávid egy ajándéknak tekinti az életében a lufikat. A férfi több éve dolgozik utcai lufiárusként Budapest utcáin. A folyamatosan nyüzsgő emberi tömegben azt szeretné megmutatni ezzel másoknak, hogy mindennél fontosabb az egymásra való odafigyelés, a törődés, önmagunk és szenvedélyünk felvállalása. Az alkotópáros korábbi animációs rövidfilmjeikkel szerzett hírnevet maguknak.

A 2021-ben készült, a roma holokauszt témájával foglalkozó, Tükörkép című filmjüket klasszikus papírkivágásos módszerekkel valósították meg, és díjat nyert többek között a 17. CineFest Miskolci Nemzetközi Fesztiválon, a 66. Országos Függetlenfilm Fesztiválon, és az Adolph Zukor Nemzetközi Filmfesztiválon, de bemutatták az ATAFF Szolnoki Filmfesztiválon, a Magyar Mozgókép Fesztiválon, a Malter Vándor Filmfesztivál pedig jelenleg is alkalmi vetítéseket tart az alkotásnak.

Nemzetközi bemutatói voltak Görögországban, Olaszországban, Lengyelországban, Németországban és Kaliforniában is. A Ha egy kék lufi lennél című filmet hamarosan több filmfesztivál programjában is meg lehet tekinteni, az alkotók jelenleg streaming-forgalmazásban is gondolkodnak. 

Kiemelt kép: Jelenet a Ha egy kék lufi lennél c. filmből (forrás: az alkotás Facebook-oldala)