“To see dem beauty and live happily” – PASO és Kaukázus a Barba Negrában

Február 28-án, pénteken F*uck Plastic Waste Karnevál néven őrületes bulit csinált a Barba Negra Music Clubban a Pannonia Allstars Ska Orchestra és a Kaukázus. A hely szinte csordultig telt rajongókkal, így rengetegen lehettek szem- és fültanúi ennek a különleges koncepcióval kialakított estnek.

Az közös koncert jelszava a “Le az egyszer használatos műanyag cuccokkal!” volt, így a zenei hangulatvilág mellett a környezetvédelem is az est centrumába került. Az ötlet Tóth Kristófnak, a PASO frontemberének a fejéből pattant ki, majd a Greenpeace Magyarország közreműködésével sikerült is megvalósítani a Kaukázussal való tematikus bulit a Barba Negrában.

A Greenpeace Magyarország tagjai mind a két zenekar fellépése során beszédet mondtak, a helyszínen pedig petíció aláírására is volt lehetőség. Az esten kizárólag re-poharakból lehetett inni, amin a fellépők logói szerepeltek, ezzel nem csak magukat reklámozták mörcseikkel, hanem a tartósság előnyben részesítését is az egyszer használatos műanyagokkal szemben.

Ahogy azt a fellépésen is hangsúlyozták: ez volt az első olyan est, ahol a zene mellett a környezetvédelem ilyen fontosságban megjelent, de biztosak lehetünk abban, nem az utolsó. Nagy dicséret jár a srácoknak a példamutatásért, a nemes tettért, na és persze a felejthetetlen hangulatért!


Herczeg Orsolya galériája


Kaukázus

PASO

Tags: Barba Negra, Budapest, F*uck Plastic Waste Karnevál, fotó, galéria, Greenpeace, Greenpeace Magyarország, Kaukázus, koncert, koncertgaléria, környezetvédelem, kultúra, Pannonia Allstars Ska Orchestra, PASO, zene Categories: GALÉRIA
Related Posts