Tavalyi hirtelen berobbanása után a rajongók már alig várták, hogy idén áprilisban visszatérjen a BBC Amerika sikersorozata, Magyarországon az HBO forgalmazásában, a Megszállottak viadala. Jodie Comer és Sandra Oh párosáról pedig őszintén mondhatjuk, hogy erősebb, mint valaha.
A sorozat sikere továbbra is töretlen, sőt, egyre népszerűbb a tévénézők körében. Nagyban hozzájárulhatott ehhez persze az is, hogy sorra jelölték többek között, Prime Time Emmy, BAFTA és Golden Globe-ra is. Utóbbiból bár a Legjobb Dráma Sorozat díját nem kapták meg, de a főszereplő Sandra Oh egy arany szobrocskával térhetett haza, rajta a Legjobb Női Főszereplő Drámában felirattal. Jodie Comer sem szomorkodhat, hiszen az idei BAFTA alkalmával, a Kiemelkedő dráma sorozat és Fiona Shaw Legjobb Mellékszereplő díja mellett a Legjobb Női Főszereplő díját ő is átvehette a Killing Eve-nek köszönhetően. A bérgyilkos és az ügynöknő különös macska-egér kalandját nem lehet megunni, de nem is szükséges – mi sem bizonyítja jobban, hogy a második évad amerikai premierjének másnapján berendelték a harmadik évadot is.
A cikk továbbiakban spoilert tartalmaz az első és második évad eseményeiből.
Az első rész közvetlenül, harminc másodperccel az első évad befejezése után veszi fel a fonalat. Villanelle (Jodie Comer) elmenekül a lakásából és az Eve (Sandra Oh) által okozott szúrt sebbel járja Párizst, miközben maga az ügynöknő sokkos állapotban, de visszatér Londonba. Kavargó érzelmekkel, de a két nő próbálja túlélni a helyzetet és kissé önmagukat is.
Amíg el nem kezdjük nézni, eszünkbe sem jut mennyire hiányzott nekünk Jodie Comer játéka. Az angol színésznő a tavaly egekig emelte a lécet, az idén is folyamatosan tornázza felfelé, nem tudjuk mire számíthatunk tőle és Villanelle-től. A pszichopatáktól “elvárható” viselkedési formákat produkálja, remekül alkalmazkodik minden szituációhoz. Az első részekben is, ahány emberrel beszél, annyi karaktert ölt magára, legyen az orvos, vagy egy egyszerű eladó. Új oldalát mutatja meg, amikor egyszerre kegyetlenül, de mégis őszinte jóindulatból öli meg a kórházi kisfiút is. Ledöbbent, nem ereszt.
Ez pedig végig velünk marad. A feszültség és a történet is pörög, ahogy Eve visszakerül, immár az MI6-esként, titkolva minden információt Villanelle-lel való különös kapcsolatáról, miközben egy újabb női bérgyilkos veti fel a fejét – mindenkivel ellentétbe kerülve.
Az MI6 munka kapcsán új karaktereket hoznak be a késztők, bár kénytelenek, hiszen Carolyn (Fiona Shaw) fia, Kenny (Shean Delaney) kivételével nem maradt ember Eve egykori csapatában. Viszont mind az újonnan behozott Elena (Kirby Howell-Baptiste) és Hugo (Edward Bluemel) karaktere is mindössze támogató jellegű, nem lopják el és nem is szeretnék elterelni a figyelmet a főbb cselekményekről és szereplőkről. Nincs problémánk velük, de nem tesznek igazán mély benyomást sem ránk.
Az Eve és férje, Niko (Owen McDonnell) közötti kapcsolat hosszú és göröngyös utat jár be az évad során. Már az elejétől érezhető, hogy a titkolózás miatt elkezdenek eltávolodni egymástól, de ezt sokáig nem ismerik be igazán. A házasság azonban mégis a végét járja, meglepő módon pedig maga Villanelle az, aki a végső csapást méri Nikóra, minden tekintetben.
Ahogy haladunk előre a történet meglepőbbnél meglepőbb, de annál jobb fordulatot vesz. A női bérgyilkos szálat viszonylag gyorsan lezárják, hogy felválthassa egy idős milliárdos gyilkosság és annak gazdag és befolyásos fiának ügye. Ez egy érdekes belső akció lett az MI6 számára és egyben remek lehetőség a készítőknek, hogy végre össze tudják hozni Eve-et és Villanelle-t egy nagy, felfokozott közös római vakáció erejéig.
Bár az asszaszin már az első évad óta emlegeti, hogy egyformának érzi magukat az ügynöknővel, de ezt eddig nem kifejezetten érzékeltük vagy értettük. Most viszont Eve is elkezdett lejjebb ásni a saját lelkében – ahogy a körülötte lévők is. Olyan gondolatok és vágyak jönnek elő nála, ami eddig idegennek tűnt számára, de alátámasztja Villanelle állítását. Szerencsére mind a két karakter fejlődik, odafigyeltek rájuk az írók. De ez kellett is, hogy Sandra Oh és Jodie Comer kémiája az eddiginél is átütőbb lehessen. Egyszerűen, ha akarnánk, sem tagadhatnánk a szereplők közötti különös kapcsolatot.
Másik különös és maguk módján erős páros, a vezető Carolyn és Konstantin (Kim Bodnia), akinek első évadbeli halála nem volt túl maradandó. Mindig követik az eseményeket, de úgy, hogy a főszereplőkkel együtt, mi is a végén jövünk rá, kik is mozgatják a szálakat valójában. Konstantin most is szerethető, Carolyn pedig vérbeli profi.
Bár az egész évad a képernyő elé ülteti a nézőt, az utolsó húsz perc, ha lehet még az előző évad befejezésénél is intenzívebbre sikerült. A készítők pedig most sem hagyták az érzelmeinket nyugodni, hiszen az örök szabály itt is érvényesült, ha fegyver kerül egy jelenetbe, bármit is remélünk, el fog sülni.
Összességében tehát a Megszállottak viadala hozta a tőle elvárt szintet, sőt, picit megugrotta azt. Ezek után remélhetőleg csak egy évet kell várnunk, és érkezhet a folytatás is!
A sorozat jelenleg a magyar HBO kínálatában érhető el.
Kiemelt kép: iview.abc.net.au