A Bridget Everett komikus, énekes, színész főszereplésével készült Valaki valahol (Somebody Somewhere, 2022.) elképesztően jól összerakott, szórakoztató, ugyanakkor igen mélyre ható sorozat, amely egy személyes történeten keresztül azt mutatja meg nekünk, miként találhatja meg egy kívülálló – és kifejezetten egyedülálló – egyén önmagát és a helyét a világban, mondjuk például Kansasben.
Főszereplőnk Sam Miller, aki túl a negyvenen azért költözik vissza a szülővárosába, Kansasbe, hogy rákos nővérének segítsen a kezelések ideje alatt. Mi, nézők ebbe az időszakba nem nyerünk betekintést: akkor csatlakozunk Samhez, amikor a nővére már nem él, neki pedig szembe kell néznie a veszteséggel, a gyásszal, valamint azzal is, hogy ott ragadt a szürke kisvárosban, ahol a legkevésbé sem találja a helyét. Egyébként nagyon igyekszik: bár ki nem állhatja a munkáját, sőt látszólag legszívesebben felmondana, mégis dolgozik. Próbál megfelelni a kisváros normáinak, csakhogy egyáltalán nem fér bele azokba a skatulyákba, amelyek Kansasben rendelkezésre állnak… Ám egyhamar kiderül számára, hogy nem is feltétlenül kell beleférnie egyikbe sem!
Sam – bár cseppet sincs könnyű dolga, de – rátalál az önmagához vezető útra, s azokra a hasonszőrű és hatalmas szívű emberekre is, akik bebizonyítják neki, hogy van értelme álmodni és hinni az álmainkban. A csodálatos hangú, végtelenül tehetséges Sam a helyi kórusban lel igaz barátra, barátokra – és itt leli meg, mondjuk úgy, a saját hangját is. Elsősorban az ő önmagára ébredéséről szól a Valaki valahol, amely rendkívül érzékenyen, emberien és hitelesen mutatja be, milyen rögös is az az út, amelyen járva saját magunkat és a helyünket keressük.
A hitelesség egyértelműen annak köszönhető, hogy önéletrajzi ihletésű sorozatról van szó: Bridget Everett tulajdonképpen saját magát alakítja. A komikus, énekes, színész az Inside Amy Schumer című műsorban tűnt fel stand-uposként, s fiatalkorától kezdve az volt az álma, hogy előadóművész legyen. Tinédzserként egy kórusban énekelt, majd felvételt nyert az Arizona State Universityre, ahol zenét és operaéneklést tanult. Azonban nem sikerült azonnal kitörnie, így több mint két évtizedig a vendéglátóiparban dolgozott – mostanra viszont, hangozzék ez bármilyen szentimentálisan, már az álmait éli.
Nos, épp ennek a személyes tapasztalatnak, s e valódi életút megidézésének köszönhető, hogy a Valaki valahol életszagú és könnyedén átélhető. Hiszen egy valódi, egyszerű – de a szó legszorosabb értelmében nagyszerű – nőről szól, egy olyan nőről, aki akár a szomszédunk is lehetne. Vagy akár mi is lehetnénk. Bridget Everett pedig a lehető legnagyobb természetességgel kelti életre, vagy inkább tartja életben ezt a figurát. Karizmatikus, elsöprő, magával ragadó, igazi egyéniség, aki újra és újra arra emlékeztet minket, hogy mindannyian különlegesek és értékesek vagyunk, még akkor is, ha per pillanat nem vesszük ezt észre.
Valami elképesztően jó érzés nézni Sam fejlődését, s fantasztikus látni, miként színezi ki a maga számára a szürke amerikai kisvárost. Ő a lelke a Valaki valaholnak, de nagyon fontos és csodás partnere az egyhamar a legjobb barátjává avanzsáló, Joelt alakító Jeff Hiller is, aki olyan alázattal és természetességgel játszik, hogy egyetlen perc alatt beleszeretünk.
És igen-igen fontos szereplő Kansas is a maga négyszögletességével, fakóságával és szűkösségével. Az alkotók remekül ráéreztek, hogyan kell megragadni és átéreztetni a kisvárosi élet klausztrofób hatását. A képi világot nézve azt mondhatjuk, hogy nincsen semmi truváj, de nem is kell! Éppen elég a minimalista stílus és a természetesség ahhoz, hogy úgy érezzük, ott vagyunk Kansasben, s pontosan értjük, miért nem akar Sam teret engedni az álmainak…
Minimalista sorozatról beszélünk, igen, és szórakoztató vígjátékról, de ennek az alig 30 perces részekkel operáló, s humorral jócskán átitatott sorozatnak a mély karakterdráma az alapja. És nemcsak szeretetet s megértést ébreszt bennünk a karakterek – és magunk – iránt, de olyan katarzist is nyújt, hogy végül csak ülünk a képernyő előtt, s azt gondoljuk: holnap talán könnyebb lesz létezni a világban, bármennyire is kívülállónak érezzük magunkat.
Ebben rejlik a Valaki valahol ereje. Abban, hogy megérti a szereplőit és a nézőit, hogy értő figyelemmel fordul a világ és a benne bárhol élő emberek felé, s ezért képes hihetően azt üzenni az egyszerű, hétköznapi gondokkal küzdő nézőnek: tudom, mit élsz át, tudom, hogy nehéz, és tudom, hogy lesz ez könnyebb is.
