A Savaria Filmszemle pénteki napján, 17 órától kerül sor Muhi András Pires Egy mindenkiért című dokumentumfilmjének vetítésére és közönségtalálkozójára a Savaria Mozi nagytermében (ami e program után hivatalosan is Hildebrand István filmoperatőr nevét veszi fel).

f21

A portréfilm Szilágyi Áron kardvívó személyiségét mutatja be 2017-től 2021-ig forgatott felvételeken és beszélgetéseken keresztül, kreatív filmnyelven és a játékfilmeket idéző dramaturgiai feszültséggel. Végigkíséri a magyar vívósport háromszoros olimpiai bajnokát a tokiói olimpiára való, rengeteg akadállyal és váratlan hullámvölggyel tarkított felkészülési időszakban, sőt még házasságkötése idején is.

A példaértékű sportolói pályafutás 80 percben előadott, izgalmas esszenciáját nyújtó új magyar dokumentumfilm 600 órányi forgatási anyagból került összeállításra. A közelmúlt sporthíradós tudósításaiból jól ismert események drámai hangulata eleven és lüktető módon, a legnagyobb közönségszórakoztató filmek izgalmát elérő hatásossággal kerül elénk. Ami természetesen a főszereplő, a vívóválogatott tagjai és segítői, a hozzátartozók mellett a filmes stáb profi munkáját és ihletettségét is dicséri.

A vetítés után egy beszélgetés erejéig Szombathely és a filmszemle vendége lesz a film alkotója, Muhi András Pires. Szilágyi Áron kardvívó pedig rövid videóüzenetben szól majd a közönséghez a vetítés megkezdése előtt.

A vetítés és a közönségtalálkozó ingyenes, regisztrálni és helyet foglalni a Savaria Mozi oldalán lehet.

Kiemelt kép: Eurosport