Románia idei Oscar-nevezettje egy elsőfilm, Monica Stan és George Chiper-Lillemark Szeplőtlen (Imaculat, 2021) című drámája, amely a drogfüggőségből való gyógyulás folyamatát mutatja be igen hatásos elbeszélés- és ábrázolásmóddal. Roppant nyomasztó és kényelmetlen film, ugyanakkor kihagyhatatlan is. Erről a témáról ugyanis beszélni kell – például így.
A Szeplőtlen egy 18 éves lány, Daria (Ana Dumitrașcu) történetét meséli el, aki heroinfüggőséggel fizetett első szerelméért. Míg a barátja börtönbe kerül, őt a szülei egy rehabilitációs intézetbe küldik, ahol rettenetesen elveszettnek érzi magát. Félénk, halkszavú és igen-igen rémült, s nem érti, miért akarják a bentlakó férfiak, hogy példának okáért egy becsempészett telefon használatát ne pénzzel, hanem csókkal fizesse meg.
Ártatlansága és a barátja iránti hűsége különlegessé és végtelenül vonzóvá teszi a többi beteg szemében, ő pedig szép lassan rájön, hogy a felé irányuló kedvesség, előzékenység és figyelem pillanatok alatt átváltozhat agresszióvá, erőszakká.
Hogy maradhat valaki – vajon maradhat-e egyáltalán bárki – ártatlan egy ilyen közegben? És mi az ára a beilleszkedésnek, a folyamatos félelem nélküli létnek? Ilyen kérdéseket tesz fel a Szeplőtlen, amely rendkívül különleges módon nyújt betekintést abba a világba, ahol a függőség nélküli jövő lehetősége csupán csak akkor látszik, amikor egy ártatlan, vagy ahogy a magyar cím mondja: szeplőtlen lány szemébe pillant az ember.
Monica Stan a saját tapasztalatait dolgozta fel a forgatókönyvben, ez a személyes érintettség és nézőpont pedig rendkívül erőteljesen érződik a filmen. Az első pillanattól az utolsóig főhősünk, Daria perspektívájából nézzük, vagy inkább éljük át az eseményeket, és szinte lehetetlennek tűnik, hogy a történteken kívül maradjunk. Amikor a cselekmény kezdetén Daria belép a számára teljesen ismeretlen közegbe, azonnal azonosulunk vele, s mi is rémülten – és egyre rémültebben – tapasztaljuk, miként alakul át akár egy ártatlannak tűnő csiklandozás is erős félelmet keltő, brutális cselekedetté.
Ana Dumitrașcu a lehető legjobb választás volt Daria szerepére. Játéka szuggesztív, s a legapróbb rezdülései is jelentőségteljesek, átgondoltak, átélhetőek és messzemenőkig hitelesek, tehetségét pedig az is kétségtelenül bizonyítja, hogy egyszerre képes egyetlen elveszett lányt és rengeteg elveszett gyógyuló szenvedélybeteget megjeleníteni, képviselni. Az ő szemszögén keresztül nyerünk bepillantást egy olyan világ működésébe, amely sokak számára a mindennapokat jelenti.
Ezt a tényt húzza alá a dokumentumfilmeket idéző realista ábrázolásmód, amely amellett, hogy hangsúlyozza a történet igazságát, valóságosságát, brutálisan hatásos is. És csak még csontig hatolóbb a 4:3-as képarány által… Az egyik rendező, George Chiper-Lillemark jegyzi operatőrként is a filmet, kamerája pedig nagyon határozottan és ellentmondást nem tűrően „belekomponál” minket a főhős fejébe, s vele együtt zár be minket is abba a világba, ahonnan legszívesebben azonnal elmenekülnénk, ám nagyon hamar megértjük: nincs hová.
Különleges hangvételű és kiállítású film a Szeplőtlen, amely jól példázza a román film nem szűnő frissességét, s azt is megmutatja, hogyan lehet az olyan súlyos dolgokról, mint a drogfüggőség, bátran, egyenesen, tisztán és ítélkezés nélkül beszélni.
