Vajon mit adnak nekünk ezek a történetek? Ha nem lenne ünnep, akkor is újra néznénk őket vagy elintéznénk ennyivel: ,,úgy is láttam, már nem lesz érdekes…”?
A mai netflixes, hiper-szuper gyors internet-hozzáféréses, modern világunkban a legújabb filmeket láthatjuk, akár már a premier utáni napon is. Hiszen most is ott vannak az Énekelj!, a Hivatali Karácsony és a Miért pont Ő? című újoncok. Persze-persze, sokan elugrottunk moziba barátokkal és a rég nem látott unokatesókkal megnézni ezeket. Mégis, az év ezen szakában nem az új filmekre kattanunk rá. Az érzés, ami a régi, szinte elcsépelt filmeket körüllengi, sokszor az év egyéb időszakában előhívhatatlan, de ilyenkor… Már kívülről tudom a főszereplő minden mondatát, mégis izgatottan várom a történet következő mozzanatát. Mikor Mia hercegnő megpróbál lelépni régi tragacsával, de az lerobban az út közepén, a szakadó esőben és énekelni kezd, én vele éneklem, hogy “Esik az eső, nincsen nálam ernyő…” Szinte ugyanolyan rosszul érzem magam, mint Ő. Majd pedig újra nagyot nevetek, amikor a tinimagazintól delegált újságíró körülírja Amelia hercegnő kinézetét. “Erősen vizes hatású, lenyalt frizura”. A „De miért én?” kérdésre, ugyanolyan mosollyal válaszolom, „Mert te láthatatlanul is láttál!”. A végén pedig felsóhajtok, amikor megkapja élete első láblibbentős csókját. Na ugye, hogy jó volt újra nézni, kérdezem magamtól, majd az adott TV csatorna kiírja a film végét jelző szereposztást. A válaszom az, hogy nagyon! Akkor is, ha ezt a sztorit már százkettedszerre nézem. Persze, sosem vallanám be, hogy ennyiszer láttam…
Ezekben a filmekben van valami, ami a régi dolgokra emlékeztet. Régen a világunk még nem rohant ilyen ütemben, a karácsonyozás sem a facebook-ra feltöltendő csiribiri fákról, na meg a vacsiszelfikről szólt. Ezek a filmek általában a nagyinál mentek a nagy szürke televízióban, míg otthon az előkészületek folytak, a Jézuska feldíszítette a fát és persze elrejtette a várva várt ajándékokat. Természetesen a nagyszülőknél a film teljes hangerőn szólt, és minden reklám alatt a nagypapa mesélt a régi időkről. Ma már a nagypapát mi tanítjuk a tapogatós telefonok használatára és arról hadarunk éppen, hogy az öcsi tabletjén milyen szuper játék van. Aztán csúnyán, szinte sértődötten nézünk rá, hogy hogyan lehetséges, hogy egyáltalán nem érti, miről regélünk.
Néha egy pillanatra elgondolkodhatnánk, hogy ezek a filmek miért pont karácsonykor kerülnek újra és újra vetítésre. Talán mert a pénzleső csatornák attól tartanak, hogy az újak nem hoznának akkora nézettséget? Lehet, a pakliban ez is benne van. Viszont, ha jól megfigyeled a régi, jól bevált filmeket, rájöhetsz, hogy mind egy csodáról szól. Arról a bizonyos csodáról, ami valahol itt van legbelül mindegyikünkben. Igen, benned is kedves Olvasó! Ezek a filmek tanítanak meg minket arra, hogy értéket teremtve érdemes élni, hogy a legkisebb mosoly, amit a reggeli zsemléd vásárlásakor nyújtottál a boltos néninek lehet, hogy a legnagyobb ajándék. Ezekben a filmekben tükröződik vissza, hogy a félelmünk a világ ellen, nem egyedi probléma; sokan küzdenek vele, csak mindenki másképp. Ugye, hogy mindenki másképp csinálja?! Arra is rámutatnak, hogy a nehéz pillanatokat nem kell egyedül átélnünk, hogy mindig ott van körülöttünk egy segítő kéz, csak talán nem látjuk. Megtanítják, hogy a kívánságaink valóra válnak, hogy a bocsánatkéréseknek ereje van, hogy egy köszönömben minden ott van.
Tehát ha valaki kérdezné, hogy melyik a kedvenc örök törvényű filmem, akkor a Neveletlen Hercegnőre szavazok. Igen, lehet jövő évben százharmadszorra is megnézem, de hát ki számolja?!
