„Nem sokkal a háború 1914. októberi kitörése után állóháború alakult ki a nyugati fronton. A háború végére, 1918. novemberére alig mozdult el a frontvonal. Több mint hárommillió katona esett el itt, gyakran pár száz méternyi terület megszerzéséért. Csaknem 17 millióan vesztették életüket az első világháborúban.”
Ezekkel a sorokkal zárul a Netflix idei egyik legnagyobb dobása, a Nyugaton a helyzet változatlan, de mégis mit is tartogat számunkra a film?
Erich Maria Remarque 1929-ben megjelent azonos című regényét máig a legsikeresebb első világháborús kötetek között tartják számon. A szerző maga is részt vett a harcokban, 1917-ben, tizennyolc éves korában vezényelték ki a nyugati frontra, azonban több sérülését követően katonai kórházba került és a háború végéig ott is maradt. A tapasztalataira alapozva kezdte el írni a könyvét, ami az 1929-es megjelenését követően rövid időn belül hihetetlen népszerűségre tett szert. A kiadó szerint tizenegy héten belül már 450 ezer példányban kelt el, egyetlen év alatt több mint 50 nyelvre fordították le.
Ezek láttán nem meglepő, hogy a regényből több filmes adaptáció is készült az idők során. Rögtön a megjelenést követő évben, 1930-ban az Egyesült Államok már meg is próbálkozott a filmre vitellel, ami két Oscar szobrocskát is hozott Lewis Milestone rendezőnek. Ezután következett egy majdnem ötven éves üresjárat egészen 1979-ig, ekkor egy újabb amerikai feldolgozás készült Erich Remarque művéből, már némileg szerényebb, de még mindig elég nagy sikerrel.
A méltó német feldolgozás viszont egészen az idei évig váratott magára, de bánkódnunk nem kell, mert talán egyik eddigi adaptáció sem szólt ekkorát.
Főszereplőként ismételten Paul Bäumert (Felix Kammerer) kapjuk meg, aki az édesanyja tiltása ellenére hamis aláírással kivonul a nyugati frontra. Barátaival és bajtársaival a kezdeti lelkesedés ellenére korán rá kell jönniük, hogy a háború nem az az izgalmas kaland, amit elképzeltek, hanem egy pokoli húsdaráló, ahol a legkeményebb férfiak is megtörten, zokogva vagy épp holtan eshetnek össze.
Bár Edward Berger filmje nem követi szorosan a regény cselekményét, ez egyáltalán nem vesz el az értékéből. A Netflix produkciója naturalista, plasztikus módon mutatja be a lövészárok sárban dagonyázó mocskát, ahol az elemeknek és az ellenségnek való kitettség révén nagyon gyorsan szűnik meg minden, ami emberi. A hamu, a száraz kenyér és a saras-véres víz annyira természetessé válik, mintha soha nem létezett volna más. Egy idő után pedig tényleg nem számít semmi, csak az életben maradás. Az állandó ágyúdörgés, a közelharc, a hideg és a barátok elvesztése a mindennapok részévé válik, azonban ez nem keményíti meg az embert, hanem az őrület szélén ingadozó űzött vaddá változtatja.
Edward Berger úgy csempészi bele a drámát a lélegzetelállító akciójelenetekbe, hogy sokszor csak akkor vesszük ezt észre, mikor már a fejünket fogjuk a döbbenettől. Bár a Nyugaton a helyzet változatlan két és fél órás játékideje elsőre talán ijesztőnek tűnhet, és a film valóban nem is pörög megállás nélkül idegtépő lendülettel, ez egyáltalán nem áll rosszul neki. Az akciójelenetek és a karakterek drámája kárpótolnak minket a lassabb részekért, és mikor már azt hinnénk, hogy leült a film, akkor rúg rajtunk akkorát, mint egy mozsárágyú.
A zene pont annyira észrevehető, hogy növelje a feszültséget, a színészi játék hollywoodi alkotásokat megszégyenítően zseniális. Felix Kammerer akkorát játszik Paul Bäumerként, hogy nem lepődnék meg, ha pár év múlva amerikai kasszasikerfilmekben látnánk, de külön kiemelném a Stanislaus Katczinskyt játszó Albrech Schuchot is, aki a legapróbb gesztusaival is olyan érzelmeket volt képes megjeleníteni a nagyvásznon, ami még világhírű sztároknak is fejtörést okozna.
Az operatőri munka és a vágás pedig talán a film legnagyobb erőssége. Hidegrázós, ahogy a sárban fetrengő, egymást ásóval, szuronnyal és kővel lemészároló katonákról pillanatok alatt váltunk át a több tíz kilóméternyire lévő villája teraszán figyelő tábornokra. Amikor a katonák fáztak, én is fáztam. Amikor a sáros vízből ittak, nekem is hányingerem lett. A film egyszerűnek tűnő megoldásokkal operál mesteri módon, épp ezért én nem tudok mást tenni, csak megemelni a nem létező kalapom az egész stáb előtt.
Úgy tűnik az „első” nagy világégést (ha most az egyszerűség kedvéért a hétéves háborút elfelejtjük), feldolgozó filmek manapság a reneszánszukat élik. Tolkien, 1917, és akár a King’s Man: A kezdeteket is idesorolhatom, de ezek egyike sem mutatta be olyan nyers brutalitással, hogy milyen is lehetett valójában katonának lenni ebben a pokoli négy évben, mint Edward Berger alkotása.
Kár is szaporítanom a szót. Én mindenkinek csak ajánlani tudom a Nyugaton a helyzet változatlant, mert kevés az olyan háborús film, ami nem esik bele abba a tömegkulturális bűncselekménybe, hogy romantizálja, izgalmassá és tesztoszteronszagúvá próbálja változtatni a hadviselés borzalmait. Talán elsőre erős kijelentésnek tűnhet, de meggyőződésem, hogy megkaptuk az jövő évi Oscar-gála egyik legnagyobb esélyesét. Több ilyen filmre lenne szükség, főleg ezekben a vészterhes időkben. Érzésem szerint úgy tisztességes, ha egy I. világháborús veterán, Paul Remmel amerikai hadnagy soraival zárom ezt a cikket:
„…Körülöttünk tüzérségi lövedékek robbantak, és minden percben azt hittük, hogy az lesz az utolsó. Szilárdan hiszem, hogy miután egy gránáttalálat majdnem teljesen betemetett minket, éveket öregedtem a rémülettől. Miután kiástuk magunkat, megkönnyebbüléssel nyugtáztuk, hogy mindenünk ép. Pár perccel később észrevettem, hogy két fiatal fiú egymást támogatva biceg hátrafelé egy ápolót keresve. A kapitányom utánuk kiáltott, hogy bukjanak le, de vagy nem hallották vagy nem törődtek vele, mert csak bicegtek tovább. Egy óriási lövedék közvetlenül felettük robbant szét és szó szerint szétszaggatta őket. Borzalmas volt. Az egyik fiúnak letépte a fejét a robbanás, a másiknak eltűnt a jobb oldala. Furcsa, hogy az embernek ilyenkor nem tűnnek fel ezek szörnyűségek, mert a rettenetes feszültségtől átmenetileg megőrül. […] De amikor vége van, az egész úgy tér vissza mint egy szörnyű, undorító rémálom. És amikor visszatérsz a táborba, és beszélsz róla – alig hiszed el, hogy valóságos volt.”
