Te hogy képzeled el álmaid utazását? Egyedül? A pároddal? Esetleg egy vadidegennel, akivel közös szálláson kell osztoznotok? Egy biztos, ebben a filmben semmi nem úgy történt, ahogy Julie eltervezte.
A Nem várt találkozás elkalauzol minket Olaszország turistaparadicsomába, illetve feleleveníti bennünk Shakespeare Rómeó és Júliáját. Erre mondhatjuk, hogy dráma mindenhol.
Julie (Katerina Graham) párjával, Brendonnal (Raymond Ablack) alaposan megtervezte romantikus kiruccanásukat Veronába, azonban a srác a közös utazásuk előtt szakít vele. Julie nem adja fel régi álmát, ezért egyedül – kicsit kevesebb romantika reményében –, de belevág az előtte álló nagy kalandba.
A szállása hol máshol lenne, mint Verona leglátogatottabb helyén, a Rómeó és Júlia bizonyos erkélyével szemben, a Júlia szobornál. (A filmben Julie tanárnő, azért öleli körül a dráma világa olyannyira nagy hatással.) A gond azonban nem a turistákkal van, sőt, nem is a veronai macskákkal, hanem azzal a brit pasassal, aki „várja” őt a lakásban.
Charlie (Tom Hopper) munkaügyben van távol, a véletlen műve – vagy épp Silvio-é, az olasz tulajdonosé –, hogy két foglalás történt ugyanarra az időszakra. Julie ideiglenesen bekönyörgi magát a kanapéra, a továbbiakban azonban éles harc veszi kezdetét a két fél között.
Olyan nevetséges, ugyanakkor ártatlan játszmákat vívnak, hogy a néző nem tudja komolyan venni se karakterüket, se az adott jelenetet. Olyan események történnek, amik nyilván filmbeillőek, ugyanakkor még valósnak is tűnhetnének, ha nem törik meg lehetetlenségükkel. Ezért is gondolom úgy, hogy a film elsődleges célja inkább az, hogy szórakoztasson egy esős napon, és nem az, hogy könnyeket csaljon a szemünkbe a kellemetlenül megírt sztori miatt.
Emellett azonban érdemes felfigyelni a sűrű olasz nyelvhasználatra, ami váltakozik az angollal, és amit a néző fordítás nélkül is képes megérteni. Ha nem is szerelmi történet reményében, de a filmben láttatott olasz/veronai életérzés nyomán valószínűleg többen kedvet kapnak majd az utazáshoz.
Charlie – aki nem mellesleg komoly borászattal foglakozik –, hat éve visszatérő vendég, azonban sosem járta még körül a várost. Julie természetesen gondoskodott arról, hogy ez ne maradjon így, és egy romantikus körútra viszi a menő üzletembert.
A két főszereplő fegyverszünetet tart, a kirándulásuk során az is kiderül, személyiségük sem áll olyan távol egymástól. Azt azért meg kell jegyezzem, külsőre egyáltalán nem illik össze Julie és Charlie, de talán pont ez teszi – végre – életszerűbbé a filmet és még az is megfordul a néző fejében, hogy valamilyen mondanivalója lesz a mozinak.
Olykor hasonlóan érzek, mint a Gyűlölök és szeretek című filmnél, ahol Lucy és Josh ölik egymást folyton, majd a film végére hős szerelmessé válnak. Tulajdonságbéli hasonlóságok is vannak a karakterek között; az örök kiszámítható Josh szerepébe most Julie bújt, a saját érzelmeit nehezen kimutató férfi szerepe viszont Josh-ra és Charlie-ra is egyaránt érvényes.
Hogy mivel végződik a történet? Ahhoz klikk a Netflixre, annyit azonban elárulok, hogy Brendon jegygyűrűvel repül egykori párja után, hisz l’amore trova una via (szabad fordításban: a szerelem utat talál).
Összességében – mint már korábban is írtam – a film telis-tele van túlzó jelenetekkel, végig egyfajta pátosz uralja, valamiben azonban mégis nagyon jó. Remekül láttatja a különböző nézőpontokat; hogy a külső csillogás mit sem ér, ha közben adósságban úszik az ember. De az is kiderül, hogy valaki ízekben méri a bort, valaki pedig euróban.
Az itt-ott közbeszúrt bölcseletek, amik ugyebár minden nyelvre lefordítva azonos jelentéssel bírnak, azért ott motoszkálnak a film után is az emberben. Bennem legalábbis sok gondolat megmaradt, aztán persze lehet, hogy ezek is csak tartalmatlan megmondások.
Tényleg létezik a végzet, de neked kell eldöntened, hogy elfogadod-e, vagy sem.
