A 2016-tól 2020-ig futó The Good Place a Netflix kínálatának egyik – nem ok nélkül – közkedvelt sorozata.
Szerző: Solymos Kristóf
Mégpedig elsősorban azért, mert mindannyiunk számára releváns, súlyos kérdéseket boncolgat, mindezt pedig kedves és humoros formában teszi. Milyen a mennyország? Milyen a pokol? Mi alapján kerülnek az emberek egyik vagy másik helyre? Mindezt nem egy allegorikus, hanem brutálisan konkrét formában tárgyalja a sorozat, arra a feladatra vállalkozva, hogy alaptételként rögtön meg is válaszolja a fentebb említett kérdéseket, és egy komplex, intakt világképet kísérel meg lefesteni.
Ebben a világban az életünk során elkövetett cselekedeteink erkölcsi értékének összege határozza meg azt, hogy hova kerülünk. Ha például eldobtál egy cigicsikket, az mínusz öt pont, ha megmentettél egy kóborkutyát, az pedig plusz ötven, arányosan a cselekedet volumenével. Nincs értéke a bűnbánásnak, vagy a hitéletnek. Semmi más nem számít, csak az, hogy összegészében megugrottad-e a mennyországhoz szükséges ponthatárt, vagy sem. A döntés végleges és visszafordíthatatlan.
A The Good Place főszereplője Eleanor (Kristen Bell), aki minden, csak nem követendő példa. Életében rendszeresen csalt, hazudott, bántott meg mélyen embereket, és csak úgy általánosságban, fittyet hányt a társadalmi együttélés minden alapvető szabályára. Egy-egy hiba folytán halála után mégis a mennyországba (ahogy a sorozatban emlegetik: a jó helyre) kerül, ahol valódi identitását elfedve kell adaptálódnia a világ legjobb embereiből álló közösséghez. Idővel összebarátkozik három, szintén – más és más okokból – a jó helyre nem illő emberrel, és nekilátnak felgöngyölíteni az okokat a furcsa események sora mögött.
A történet és az alaphelyzet rém egyszerű, de mégis érdekes perspektívát vázol fel, némiképp merítve a kereszténységből, a keleti vallásokból, a nihilizmusból és a sztoicizmusból. Az alaphelyzet már magában rendkívül szórakoztatóvá teszi a sorozatot, hiszen műfajából kiindulva sokat időzik minket érdeklő apróságok felett. Egészen mélyre menően ismerjük meg a rendszert, hiszen ezek a kitérők remek lehetőséget kínálnak a humoros vagy filozofikus fűszerezés becsempészésére. Amíg pedig nem formálunk érzelmi köteléket a szereplőkkel, ez könnyedén átsegít minket azon az időszakon, amikor még képesek lennénk letenni a sorozatot.
Aztán persze beránt minket és nézeti magát. Mindez főleg három komponensnek tudható be: egyrészt a lebilincselő castingnak, aminek legerősebb eleme talán Michael, a jó hely omnipotens létrehozó karaktere, akit Ted Danson elképesztően magas színvonalon hoz. Ennek az igazán nehezen átélhető, és széles érzelmi palettájú karakternek is végig egyedi stílust és maradandó jelleget kölcsönöz.
A második komponens pedig a valóban izgalmas és jól ritmizált fordulatoknak tudható be. A sorozat több pontján a néző teljesen elveszíti a tájékozódását a körülötte összeomló események forgatagában, de pont ez az, amin keresztül tökéletesen tud azonosulni a karakterekkel, akik momentán pontosan ugyanezt élik át.
A harmadik komponens pedig a tét. Szinte érezzük a zsigereinkben a félelmet az örök kárhozattól, és attól a mindennél súlyosabb válaszúttól, ami elé folyamatosan kerülnek a karakterek. Persze egy akciófilmben is izgalmas azon aggódni, hogy vajon a kedvenc karakterünk túléli-e az adott jelenetsort, de mindez nem említhető egy lapon azzal, amikor az örök kárhozat az, amiről tudjuk, hogy bizonyosan rájuk vár majd. A sorozat néha kicsit elveszíti a súlyos kérdésekre felfűzött fonalat a humor oltárán, de ez többnyire bocsánatos bűnként értelmeződik.
A The Good Place érdekes és izgalmas sorozatélmény, mely a két, egymástól legtávolabb álló filmnézési állapotot vegyíti, hiszen egyszerre mély és filozofikus dráma, valamint könnyed vígjáték. Mindenképpen ajánlani tudom azoknak, akik ezt a két stílust kedvelik, és nem riadnak vissza egy ilyen – valóban meghökkentő – de működő metamorfózistól.
