Csoma Sándor első rendezése kitűnő lélektani dráma.
Amikor valaki életrajzi filmet néz, kétféle elvárás találkozik benne: azt várja, hogy a mozi majd átélhetőbbé teszi a történetet, de eközben az események objektív körülményeit is meg akarja ismerni. Jelen filmünk, a Magasságok és mélységek – mely a Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjának keretében készült, hasonlóan például a Zanoxhoz vagy a Külön falkához – hasonló elvárásokkal néz szembe. Lélektani dráma, amely bár helyenként döcög, az azonosuláshoz szükséges érzelmi töltettel nem spórol.
Csoma Sándor – a téma egyik klasszikusához, a 2015-ös Everesthez hasonlóan – ismert alakokat állít a középpontba, egészen pontosan Erőss Zsolt hegymászót (Trill Zsolt) és feleségét, Sterczer Hildát (Pál Emőke). A rendező megközelítése azonban közel sem hollywoodi. A gyász témáját nem a sírás, a kilátástalanság eszközével dolgozza fel, hanem a cselekvő, folyamatosan küzdő embert mutatja be, ami merőben új nézőpontot eredményez.
A Magasságok és mélységek a cselekményét tekintve sem követi a műfaji sémákat. Persze a zsánerben megszokott események közül sokkal itt is találkozunk, ahogy a valós történet bizonyos elemei is megelevenednek a vásznon, de ezeknél sokkal erősebbek az álmokat a légszomj okozta hallucinációval ötvöző jelenetsorok, melyek túlzás nélkül egy valóságon túli világba repítik a nézőt. A film a formai megoldásaival is ezt a kettősséget építi: Hilda otthon töltött percei a mélységélességgel való játék miatt válnak hangsúlyossá.
A drámainak szánt jelenetek valóban hatásosak, a filmnek van íve. Ami pedig egészen meglepő, hogy Csoma Sándor első rendezésének humora is van. A mozi persze csak azzal viccel, amivel egy ilyen történet esetén ízléses, ráadásként pedig mindezt kifejezetten visszafogottan teszi.
Erőss Zsolt karaktere is izgalmasan jelenik meg a filmben, főként amiatt, mert az alkotók nem próbálják meg idealizálni őt, ehelyett a maga árnyaltságában látjuk viszont a férfit. Apa, férj, hegymászó, akinek megvannak a saját szabályai és berögződései, de könnyen azonosulható, világos motivációval rendelkező figura.
A Magasságok és mélységekben a nemi szerepek is különlegesen értelmeződnek újra. Hegymászókról lévén szó, az elfojtott érzelmek nem a férfiakhoz vagy a nőkhöz kapcsolódnak, hanem nemeken átívelő közös jellemzők. Ez az ambivalens helyzet pedig Hilda személye által lesz még nyilvánvalóbb: a nő a magára hagyottságban igazán erős emberré válik, de közben az elfojtásait is látjuk. És szerencsére Csoma rendezése olyan irányokba sem megy el, amelyek romantizálnák a nőt. Pál Emőke alakítása csodálatos a szerepben. Remekül mutatja be, hogy Hilda hogyan húz védőburkot maga köré (a vele kegyetlenül bánó média hatására), és hogy hogyan omlik le mindez egy pillanat alatt.
Csoma Sándor első filmje kitűnő dráma, mely árnyaltan mutatja be a szereplőit, és az összes csapdát elkerüli. Visszafogott, ízléses alkotás.
